„Én, Szécsi Margit, / szerelmese csóknak és bornak, / egy nap az álmok földjére léptem” 95 éve, 1928. május 28-án született Budapesten Szécsi Margit József Attila-díjas költő, Nagy László költő felesége.
” De küzdeni tudtam ellenük, mert éltem és szerettem. Pünkösd vasárnapján születtem, s az igaz beszéd tüzes ünnepéhez méltóan akarok a magyar szóval élni – írja a Vadak jegyében című kötetének Utószavában. – Sokadmagammal a várakozásban megvirradva: mint hajdan, vagyok ma is elemi része a népnek. Tündér biztonsággal lebegve e golgotai por-zenitben: megsejtek és megítélni áhítok mindent, ami bennünket nem szeretni, de megalázni, felhasználni, idomítani akar – mindent, ami szárnyakat tarol. Hazám a porból-való ének.”
Szécsi Margit 1928. május 28-án született Budapesten. A külvárosból jött, munkáskörnyezetből, itt szerzett élményei, majd József Attila és Kassák Lajos öröksége határozták meg költői pályáját. 1945-48-ban tisztviselő volt, majd népi kollégistaként a pesti bölcsészkaron tanult. Első versei az Új Időkben és a Csillagban jelentek meg, ez utóbbinak munkatársa is volt.
SZÉCSI MARGIT: MOST ÜLÖK, VÁROK
Én, Szécsi Margit,
szerelmese csóknak és bornak,
egy nap az álmok földjére léptem,
hol gyönyör s éhség
egyetlen sóhajba forrad.
Most ülök, várok.
Szerelem büntet:
játék-kardomat mert lebocsátottam
érted, jaj lápon villó kikötő.
Világok úsznak
a sóhaj-szürke habban.
Most ülök, várok.
A háború utáni szabadság, az újjáépítés mámora őt is magával ragadta, s 1951-ben az íróasztal mellől a dunapentelei vasmű építkezésére ment fizikai munkásnak, majd Pécsett vállalta el egy kultúrház vezetését. 1952 augusztusában feleségül ment Nagy László költőhöz, egy évvel később megszületett András fiuk. Első kötete, a Március 1955-ben jelent meg, szenvedélyes életerő és önfeledt játékosság jellemzi.
Fizikai munkásként szembesült a politikai élet torzulásaival, az emberi nyomorúság, a sivár köznapi lét számos arcát ismerte meg. Nyomasztó élményei az eszményeit fel nem adó dacot, s a hatalmasok, politikai harácsolók elleni haragot váltották ki belőle. E megváltozott létérzés költészetén is nyomot hagyott, a korábbi dalformák helyét a balladák, a fájdalmas siratók, majd a magánmítoszok bonyolult jelképeit tartalmazó hosszúversek foglalták el.
Gyengédség és vadság, indulatos káromlás és az elesettek felé forduló szeretet, megértés váltják egymást a Páva a tűzfalon, A trombitákat összesöprik, az Új heraldika című kötetek költeményeiben. Költészete kifejező erő tekintetében elmélyült, és verseinek képei egységes, megragadó látomásokká formálódtak. Mondanivalója mély emberi válságot tükröz, amely egy új szintézis lehetőségét ígéri.
Azt vallja, hogy költészet nélkül elektronikus termeszvár lenne a föld, s a lét sem volna több villamos vegetálásnál. A művészet nélkülözhetetlen, a művésznek pedig szolgálnia kell az embert.
Mítoszteremtő ereje hosszú énekeiben mutatkozott meg, A Nagy Virágvágó Gép, A Madaras Mérleg, a Szent Buborék, a Birodalom című köteteiben gyűjtötte egybe a szuggesztív jelképekkel teli verseit. A Március (1955), Az angyalok strandja (1956) s a Páva a tűzfalon (1958) után A trombitákat összesöprik Szécsi Margit negyedik verseskönyve.
A kitűnő költőnő a modern verselés megannyi fortélyát, a csalafinta rímelés egész tárházát, a nyelvi játékosság tréfás bravúrjait sorakoztatja fel, hogy megnevettesse gyerekolvasóit az 1971-ben megjelent Eszem gesztenyét című kötetében.
SZÉCSI MARGIT: MEGYÜNK HAZA
Mint üllő, mint üvegharang,
csendül a jégkoloncos ág.
Nem is a földön ballagunk,
csillag-deres a frizurád.
Egy hársfaerdő bújt talán
tüdődbe s most forrón kiszáll,
körülfog gőze, jószaga.
Megyünk haza, megyünk haza.
A költészet hivatásával, a költő felelősségével és feladataival, az alkotó tevékenység erkölcsi kérdéseivel is számos művében foglalkozott, legjobb példája a János apostol Apokalipszisére utaló A Visszafelé Olvasott Könyv című műve. Utolsó kötetének, az 1986-ban megjelent A Betlehem-bluesnak fájdalmas alapélménye az illúziók elvesztése volt.
Munkásságáért három ízben, 1957-ben, 1968-ban és 1977-ben kapott József Attila-díjat. 1990. november 22-én hunyt el Budapesten.
Posztumusz kötetét, a Csillagos Golgotát 1993-ban adták ki, 2003-ban pedig, születésének 75. évfordulójára a Vadak jegyében címmel jelent meg kötete.
„Szécsi költészetének visszatérő motívuma a szerelem, a két ember szerelme, amely szövetség életre-halálra az emberiségért: erődítmény, elefántcsonttorony és pokol, ahová vereséggyötörten vissza lehet vonulni, ahonnan harcba lehet indulni, és amelyben majdan el kell pusztulni – olvashatjuk az Új heraldika című ajánlójában. – És mindenekfeletti motívum: a magatartás: élni, szívre szorított kézzel, vagány módra, de a Nagy Hal szájában is hinni, hitetlenül és hinni a jövőben, a gyakran megválthatatlannak látszó világ megváltásában. – Az emberiség ügyének harcosa Szécsi Margit, olyan harcos ő, aki egyetlen ütközet elől sem tér ki.”
Több versét is Sebő Ferenc zenésítette meg. Pestszentlőrincen felállított mellszobrát Kő Pál szobrászművész alkotta. 2005-ben posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott.
