Az Európa-szerte felvirágzó szecesszió forma- és motívumvilága szerencsésen ötvöződött a Zsolnay által alkalmazott eozintechnikával. Zsolnay Vilmos keramikusművész és nagyiparos, a porcelánfajansz és a pirogránit feltalálója 115 éve halt meg.
Zsolnay Vilmos 1828. április 19-én született. A pécsi születésű ifjú bár festőművésznek készült, apja kívánságára feladta festői ambícióit, kiváló minősítéssel elvégezte a bécsi Technische Hochschule kereskedelmi tagozatát, 1853-ban átvette a családi üzlet irányítását, majd 1865-ben Ignác bátyjától átvette a családi vállalkozásként üzemeltetett, tőkehiánnyal küszködő Zsolnay Keménycserép Manufaktúra vezetését. Az üzemet előbb megmentette az elárverezéstől, majd világhírű gyárrá fejlesztette.
Zsolnay példátlan eredményeket ért el új eljárások, gyártási technológiák bevezetése terén, épületdíszítő terrakottáit, tűzálló tégláit, mázas edényeit a külföldi piacok vásárlói is szívesen fogadták.
Kitartóan kísérletezett a Pécs, Siklós, Mohács, Óbánya környéki agyagfajtákkal, és a felhasználásra alkalmas lelőhelyeket felvásárolta. A neve alatt 1868. május 5-én bejegyzett gépesített üzem nem csak edényeket, építészeti díszeket gyártott, hanem a kereslethez igazodva a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott.
Zsolnay kémiát tanult, kísérletezett; üzemében hamarosan már fagyálló burkolólapok, elegáns cserépkályhák és csempék, kézzel festett dísztárgyak, egyedi szobrok, puritán edények és elektromos szigetelőelemek is készültek. Magyarországon először ő foglalkoztatott tervezőként neves képzőművészeket.
Már az 1873-as bécsi világkiállításon sikerrel szerepelt, a bronzérem és az elismerő oklevél mellé az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki. Az 1878-as párizsi világkiállításon egy addig nem ismert, a szakemberek által porcelánfajansznak nevezett, elefántcsontszínű termékkel jelent meg, amellyel elnyerte a világkiállítás nagy aranyérmét és a francia Becsületrendet.
1884-ben kályhagyárat létesített, egyre nagyobb tömegben készítette az épületdíszítő kerámiákat, és megkezdte a fagyálló, mázakkal színezett, épületkülsőkön alkalmazott kőcserép, a pirogránit készítését A keramikus által kifejlesztett kerámiaanyagok több ezer hazai épületet díszítettek és díszítenek, köztük a Gellért Fürdőt, az Iparművészeti Múzeumot, a Földtani Intézetet és a kecskeméti Cifrapalotát. Ez a díszes burkolat ékesíti egyebek között a Mátyás-templom, a kassai Szent Erzsébet-dóm, a Vajdahunyadvár és a Parlament tetejét is.
Miután Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanár megfejtette a középkorban alkalmazott fémfényű mázak titkát, Zsolnay gyára a díszedényeken elsőként kezdte alkalmazni az ún. eozinmázat, amely kezdetben rubinvörös volt, de később kikísérletezték a zöld, kék és egyéb színben játszó változatait is. Az eozin bevonatú edények a gyár jellegzetes termékeivé váltak.
A munkában Teréz és Júlia lánya segítette, főként Júlia bizonyult gazdag képzelettel megáldott, termékeny tervezőnek. Miklós fia 1878-tól a kereskedelmet irányította, 1897-ben lett cégvezető. Zsolnay Júliáról kevesen tudják, hogy nemcsak tervező, hanem festőművész is volt, nővére, Zsolnay Teréz tervezőként és a hagyaték összegyűjtésében, megőrzésében is kiemelkedő szerepet játszott. Júlia férje, Sikorski Tádé tervezőként és építészként egyaránt beírta nevét a gyár történetébe, Teréz férje, Mattyasovszky Jakab pedig geológusként is segítette apósa felfedezéseit.
Zsolnay munkásságának legjelentősebb elismerését kapta meg, amikor az általa az 1890-es években kikísérletezett, eozinmázzal bevont porcelánfajansszal nagy aranyérmet nyert és tevékenységéért francia becsületrendet kapott a párizsi világkiállításon. A Zsolnay gyár a XIX-XX. század fordulóján az Osztrák-Magyar-Monarchia legnagyobb kerámiaüzeme volt, ahol használati és díszedényt, építészeti kerámiát és kályhacsempét, porcelánszigetelőt, kőagyag csöveket egyaránt gyártottak.
Az Európa-szerte felvirágzó szecesszió forma- és motívumvilága szerencsésen ötvöződött az eozintechnikával, ezt azonban Zsolnay Vilmos már nem érhette meg, 1900. február 23-án szülővárosában meghalt. Utódaira a vagyonon és az 1000 munkást foglalkoztató gyáron kívül a magyar kerámiaipar világhírnevét hagyta.
A gyártörténet a Zsolnay család szerteágazó és izgalmas története is. Zsolnay Vilmos, családja és munkatársai nélkül e gazdag örökség nem jöhetett volna létre. A keramikus fia, Zsolnay Miklós kereskedő és üzletember biztosította, hogy a gyár családi tulajdonban maradjon, megőrizve piaci vezető szerepét.
A formaterv valószínűleg Rippl-Rónai József, a dekor feltehetőleg Zsolnay Vilmos munkája. Fehércserépből szabadon alakított (behorpasztott, megcsavart) formák. A formatervezés szabadságával párhuzamosan a máz mintája is természetes szertelenséget, a szabályosságtól való mentességet sugallja. A váza felületét transzparens eozinmáz borítja, melyre opak eozinmázzal vitték fel a mintát adó sötétebb csíkokat.
Zsolnay családja körében
„A magyar faïence mestere abban is hasonlított nagy olasz elődjeihez, hogy művészetének szeretetét bele tudta oltani környezetébe, s legbuzgóbb, legtehetségesebb munkatársait saját gyermekeiben találta. A Zsolnay-család minden tagjának van valami része azoknak a majd előkelően kecses, majd leleményesen bizarr formájú s a szivárvány-szinek teljes varázsát visszatükröztető edényeknek tervezésében, melyek a külföld legelső majolika-gyárainak készítményeit messze túlhaladva, több mint két évtized óta oly sok gyönyörűséget szereznek a finom izlésű amateuröknek.
A pécsi mester leányai már évek óta nagy sikerrel végzik az edények virágokkal s más népies motivumokkal való dekorálásának munkáját, s ezen a téren Sikorskáné Zsolnay Julia nem műkedvelő többé, hanem valódi művész, ki életet lehel pompás növénydiszítményeibe. A művésznőnek már nem egy képét láthattuk a Nemzeti Salon tárlatán, s a szép mályva-lombok még ma is élénken élnek emlékezetünkben. Zsolnay Miklós, a gyárnak új vezetője, nagyhirű atyjának ambicziójával annak kiváló formaérzékét is örökölte. Az ókor és a renaissance nem egy bájos formáját ő honosította meg a pécsi gyárban és sohasem tér vissza külföldi útról a nélkül, hogy onnan valami új eszmét, új reformot ne hozzon magával. Nem kis előnye az is, hogy a mivel az öreg mester nem dicsekedhetett: ő már praktikus üzletember, ki jól tudja értékesiteni a pécsi híres gyár újabb és újabb vívmányait. Bizonysága ennek a párisi telep s bizonyságai az általa létesített külföldi összeköttetések.
Képünk a világhírű gyártelep parkjában ábrázolja a Zsolnay-családot. Az öreg mester jobbján fia: Miklós áll; baloldalán hű élettársa, e mellett pedig a leányok: Julia, Sikorskáné, és Teréz, Matyasovszkyné foglalnak helyet.” (Vasárnapi Ujság, 1900. április 1.)
