1973-ban jóval kevesebb nőt izgatott a cellulit, pedig akkor is létezett. Rubens németalföldi festő képein számos lenge öltözetű hölgyet örökített meg, akik iskolapéldájául szolgálhattak volna a narancsbőr különböző fokozatainak.
A korunk nőit halálra rémítő, de legalábbis idegesítő cellulit német szakorvosok szerint csupán a női szervezet kötőszövetének szerkezeti változása: látszatbetegség, amely viszont milliárdos hasznot hajt a gyógyszer- és kozmetikai iparnak.
A cellulitet 1973-ban írta le először Nicole Ronsard, egy New York-i szépségszalon tulajdonosa. A problémát „zsír, víz és mérgező bomlástermékek kombinációjaként” határozta meg, amellyel a szervezet nem tud mit kezdeni.
A Ronsard által adott név a köznyelvbe hamar cellulitiszként vonult be, a latin hangzású utótagja (-itisz) szinte mindenkiben súlyos gyulladás képzetét kelti, amelynek feltétlenül gátat kell vetni, és persze kezelni kell, mielőtt még nem késő. A hamburgi egyetemi klinika professzora szerint azonban ez tévhit.
„A cellulitet betegségnek tartani egyszerűen marhaság” – nyilatkozta Matthias Augustin a Süddeutsche Zeitungnak. „Valójában a bőrben lévő kötőszövet ártalmatlan, legföljebb csak optikailag zavaró meggyengüléséről van szó, amely csaknem mindig nőknél jelentkezik, mégpedig az évek során szinte mindenkinél”.
Orvosi szempontból a narancsbőrt az idézi elő, hogy a bőr alatti zsírszövet behatol felsőbb bőrrétegekbe. Ennek rostjai oszlopszerűen tartják össze a zsírrészecskéket. Az eredmény: durva pórusos mintázatú, szinte szemcsés bőrfelület – mint a friss narancs esetében. Ráadásul nagy mennyiségű kötőszöveti nedvesség gyűlik össze a bőr felső rétegeiben, ami megváltoztatja a zsírszövet felépítését.
Érdekes módon 1973 előtt senkit nem izgatott a cellulit, pedig akkor is létezett. Az 1962-ben forgatott egyik James Bond-filmben Ursula Andress, a hatvanas évek szexbálványa bikiniben hódította meg a férfinézők szívét. Az senkit nem zavart, hogy combjain a bőr egy szemcsés pingpongütő felületére emlékeztetett. Évszázadokkal korábban pedig Pieter Paul Rubens németalföldi festő képein számos lenge öltözetű hölgyet örökített meg, akik iskolapéldájául szolgálhattak volna a narancsbőr különböző fokozatainak, ha a „kórisme” akkor már létezett volna.ó – elég csak A három grácia című mesterműre gondolni.
1973 óta viszont a nők kétségbeesnek a narancsbőr láttán, utálják saját combjukat, és hisznek a sok sarlatánnak, akik azzal hitegetik őket, hogy megszabadítják őket az esztétikai hibától. Kár a kidobott pénzért – mondja Augustin professzor. Először is: a kötőszövet változásainak jelentős hányadát genetikai hajlam idézi elő, ezek nem kezelhetők. Másodszor: a cellulit kezelésére ajánlott terápiák többsége nem állja ki a gyakorlati próbát. A Journal of the American Academy of Dermatology 2010 tavaszi kiadása több mint 50 eljárást vett górcső alá – és közülük egyetlenegy sem segített a problémán.
Ennek dacára virágzik a narancsbőr ellen segítséget ígérő iparág: a haszontalan terápiák története során még egyetlen egy sem hozott annyi pénzt művelőinek, mint e kitalált betegség kezelése. A cellulittól „megszabadító” krémek, zselék, olajok, vitaminok, pakolások, elektromos kezelések, vákuumterápiák éves forgalmát ötmilliárd dollárra becsülik a világon.
