„A lélektan, ahogy iskoláinkon tanítják, igen kevéssé kielégítő feleleteket ad, ha a lelkiélet problémái felől kérdezzük meg.” 85 éve, 1939. szeptember 23-án halt meg Sigmund Freud osztrák orvos, a pszichoanalízis megteremtője.
„Megmondom elöljáróba, hogy nem értelmi természetű nehézséget gondolok – nem olyasmit, minél fogva a hallgatónak vagy olvasónak az esze ne érhetne fel a pszichoanalízishoz. Hanem indulatbeli természetűt – olyasmit, amivel a pszichoanalízis az ember érzését idegeníti el magától s csökkenti arra való hajlandóságát, hogy törődjék vele vagy adjon rá. Látnivaló, hogy a két nehézség a végén egy. Aki valamit nem tud megkedvelni, az egyhamar nem is tudja megérteni.
Az olvasóra való tekintettel, kit még egészen érdekeletlennek gondolok el, valamivel messzebbről kell kezdenem. A pszichoanalízisben sok egyes megfigyelésből s benyomásból végre elméletféle alakult ki, mely libidó-elmélet néven lett ismeretes. Tudnivaló, hogy a pszichoanalízis az úgymondott ideges zavarok megmagyarázásával s elhárításával foglalkozik. E probléma számára megfogó pontra volt szükség, s elhatározták, hogy ez után a lélek ösztönéletében kereskedjenek. Az emberi ösztönéletről való feltevések lettek hát az idegesség felől való felfogásaink alapja.
A lélektan, ahogy iskoláinkon tanítják, igen kevéssé kielégítő feleleteket ad, ha a lelkiélet problémái felől kérdezzük meg. S felvilágosításai sehol sem fogyatékosabbak, mint az ösztönök felől.” (Prof. Dr. Sigmund Freud: A pszichoanalízis egy nehézségéről)
Sigmund Freud a morvaországi Freibergben (ma Pribor, Csehország) született 1856. május 6-án zsidó kereskedőcsaládban. 1860-ban Bécsbe költöztek, ahol Freud hosszú életének nagy részét töltötte. Bár kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, 1873-ban mégis a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be, ahol 1881-ben avatták orvossá. Ezután a bécsi közkórházban az agyanatómiát, később az idegrendszer szervi megbetegedéseit kutatta, 1884-ben a kokain élettani hatásait tanulmányozta.
„Ha látom az utat magam előtt, bizonyos, hogy követni fogom? Ehhez még szükségem van a motivációra, hogy elszánjam magam, ezenfelül erőre, amely ezen az úton előre visz.” (Sigmund Freud: Bevezetés a pszichoanalízisbe)
Freud már 1882 júniusában eljegyezte Martha Bernayst, egy prominens zsidó család lányát, akinek ősei között volt egy hamburgi főrabbi és Heinrich Heine is. Azonban Emmeline Bernays nem volt elragadtatva leendő vejétől, tartott attól, hogy nem tudja eltartani családját, ezért lánya tiltakozása ellenére visszaköltöztette a családot Hamburgba. A négy évig tartó jegyesség alatt a fiatalok csak nagyon ritkán láthatták egymást. A fizikai kapcsolat helyébe intenzív, szenvedélyes – és Freud részéről – gyakran nagyon féltékeny levelezés került. Szinte nem telt el nap úgy, hogy a „drága Marthchen” ne kapott volna levelet Freudtól.
1885 tavaszán egyetemi magántanár lett, majd ösztöndíjjal a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpetriere-be került, ahol Jean-Martin Charcot mellett dolgozott és a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 1886 őszén hazatért, feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született.
A Charcot-nál tapasztaltakat bécsi orvoskollégáival is szerette volna megosztani, de
elmélete, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött.
Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózis-technikáját, s itt tapasztalta meg legerősebben, hogy vannak olyan hatalmas lelki folyamatok, amelyek a tudat számára rejtve maradnak. Ettől kezdve elsősorban a hisztéria kezelésével foglalkozott, a hipnózist arra használta, hogy a hozzá kerülő betegeket tüneteik keletkezéséről kikérdezze.
Felvette a kapcsolatot Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, akinek nevét és hisztériás betegekkel végzett vizsgálódásait már korábban ismerte, és saját betegeit is a Breuernál tapasztalt módon kezelte. 1895-ben megjelent közös könyvük Tanulmányok a hisztériáról címmel, s e mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét.
A két tudós útja azonban hamar elvált. Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és bevezetett olyan szakkifejezéseket, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Freud technikája is megváltozott, felhagyott a hipnózis alkalmazásával, rátért a szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege: a kezelés során mindent elmondani, ami az eszünkbe jut.
Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult.
1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja, hogy minden álmunk valamely elfojtott vágy teljesítése. 1904-es A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig azt kutatta, az egészséges emberek gondolataiban, cselekedeteiben is miként nyilvánul meg a tudattalan.
„És vajon az álomból meg lehet-e tudni a jövőt? Erre természetesen gondolni sem lehet. Mondjuk inkább így: az álomból múltat ismerjük meg. Mert az álom, akárhonnan nézzük is, a múltból ered. Bár abban a régi hitben is van némi igazság, hogy az álom elénk tárja a jövőt. Amikor az álom vágyunkat mutatja, kétségtelenül a jövőbe vezet minket, de ezt a jövőt, amelyet az álmodó jelennek tekint, az elpusztíthatatlan vágy a múlt képére alakítja.” (Sigmund Freud: Álomfejtés)
Elméleteit hitetlenkedve és ellenkezve fogadták, teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, ahol többnyire még csak tudomást sem vettek róla. A jég 1902-ben tört meg: néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt.
A mozgalom követői 1908-tól minden évben Salzburgban gyűltek össze, a svájci Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot is kiadtak és 1910-ben Ferenczi Sándor javaslatára megalakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud Amerikába utazott, itteni előadásai Öt előadás a pszichoanalízisről címmel nyomtatásban is megjelent.
A képen: Sigmund Freud, G. Stanley Hall, C.G. Jung, A.A. Brill, Ernest Jones és Ferenczi Sándor a Clark University előtt pózolnak, 1909
Hazatérte után tovább folytatta pszichoanalitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei: Totem és tabu (1913), A pszichoanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916-17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tömeglélektan és én-analízis (1921), Az ősvalami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938).
Freud nehezen viselte az övétől eltérő nézeteket, több tanítványával szakított is, így Jung és Alfred Adler is otthagyta őt. Ferenczi Sándor is a pszichiáter közvetlen körében dolgozott azonban a magyar pszichoanalitikus iskola megalapítójára Freud egyenrangú félként tekintett, semmint tanítványára, ezért bár a 30-as évektől megszűnt a baráti viszony köztük, soha nem fordítottak végleg hátat egymásnak.
1930-ban kisebb szívrohama volt, emiatt Anna lánya vette át a neki adományozott Goethe-díjat. 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 1938-ban, Ausztria náci megszállása után családjával együtt veszélybe került: házkutatást tartottak nála, könyveit elégették, pénzét elkobozták.
„Az én élettapasztalatom szerint sokkal inkább az úgynevezett „intelligencia” az, amely a végzetes tömegszuggesztiónak legkönnyebben a hatása alá kerül, azért, mert nem a közvetlen tapasztalatból meríti ismereteit, hanem a nyomtatott papír útján, ami a megértésnek a legkényelmesebb és legteljesebb módját teszi lehetővé.” (Albert Einstein – Sigmund Freud: Háború, de miért? – Albert Einstein Sigmund Freudhoz 1932.)
Sigmund Freud szinte fél évszázadig, 1891 és 1938 között, a klasszikus, Bécs fénykorából származó Berggasse 19. szám alatt lévő bérházban lakott és dolgozott. Ezekben az években a család többször különféle emeleteket foglalt el. Itt alkotta nagy műveit („Álomfejtés”, „Pszichoanalízis”, „Az Ősvalami és az Én” stb.). Pontosan itt, a várakozóban volt a híres Szerdai Pszichológiai Társaság (az első pszichoanalitikus munkacsoport) rendelője. A Berggasse 19. volt és marad Sigmund Freud otthona és öröksége.
Miután Ausztriát a náci Németországhoz csatolták, Freudnak 1938 júniusában a nemzetközi tudós közösség, illetve Roosevelt amerikai elnök segítségével végül sikerült Angliába menekülnie, és életének utolsó évét Londonban töltötte. A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, elhatalmasodó szájrákja egyre több gondot és fájdalmat okozott. Súlyos rákbetegségtől szenvedve orvos barátja segítségével morfiumtúladagolással vetett véget életének 1939. szeptember 23-án. 83 éves korában hunyt el.
„Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja forradalmasította a tudattalanról alkotott felfogásunkat, és új korszakot nyitott az elme működéséről való gondolkodásban. A beszédterápia, a szabad asszociáció és az álmok értelmezésének új technikái révén hatása a mai napig átitatja a nyugati tudományt, kultúrát és gondolkodást. Úttörő, tabukat döntögető munkássága nyitottabbá tette a társadalmunkat – Freudnak köszönhetjük, hogy már őszintébben beszélünk a szexualitásról is” – foglalja össze Ruth Sheppard Freudról írt könyvében.
Martha Bernaysnak és Freudnak hat gyermeke született, akik közül Anna Freud a saját jogán kiváló pszichoanalitikus lett. Bár a Freud házaspár a boldog házasság mintaképét igyekezett tükrözni, Ernest Jones Sigmund Freud élete és munkái című tanulmánya világossá tette, hogy Martha Bernayst a pszichoanalízis öntörvényű atyja erősen befolyásolta. Majd 2006-ban pedig olyan levelek kerültek elő, amelyek bizonyítják hogy Freud feltehetően titokban saját sógornőjével, Minna Bernaysszal folytatott évekig viszonyt.
Londonban 1986-ban nyitották meg múzeumát, a pszichológia történetének egyik legnagyobb hatású alakjának életéről és munkásságáról több könyv és film is született.
