A Szent Korona, vele a jogar, az országalma és a palást nemzeti ereklyék: történelmünk régi századainak fennmaradt tanúi, azon kevés megmaradt emlékeink, amelyek az Árpád-házi királyokhoz köthetőek.
Idén ünnepeljük a Szent Korona Amerikai Egyesült Államokból való hazaszállításának 40. évfordulóját. Ez az év kiváló alkalmat biztosít arra, hogy tudásunkat elmélyítsük e különleges nemzeti ereklye történetéről, illetve méltó részletességgel szemlélhesse meg minden érdeklődő a magyar történelem legkiemelkedőbb tanúját.
A Szent Korona, vele a jogar, az országalma és a palást nemzeti ereklyék: történelmünk régi századainak fennmaradt tanúi, azon kevés megmaradt emlékeink, amelyek az Árpád-házi királyokhoz köthetőek.
Az Árpád-ház drágaságaiból, kincstárából a koronázási jelvények kivételével, amelyeket különleges helyzetük miatt elkülönítve őriztek, itthon semmi nem maradt meg. A jelvények már ezért is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. A számtalan kalandot, veszélyt, romlást megélt, de a pusztulást mégis elkerülő Szent Korona mintegy az ország sorsát jelképezi akkor is, ha eredete és készítése körül sok a bizonytalanság. Ebben a könyvben a szerző arra keresi a választ, hogy vajon mi az oka e sok rejtélynek, és van-e lehetőség megoldást találni, jól tudva persze, hogy régmúltunk homályos pontjaira adatok híján, talán sohasem kapunk választ.
A kötet egyedi és különlegesen alapos tudományos munka mellett egy másik szempontból is kiemelkedő jelentőségű: a Szent Koronáról és a koronázási jelvényekről a kötethez kapcsolódóan új, csodálatos, részlet gazdag tárgyfotók születtek, amelyek nagy része bekerült a kötetbe, amely így tudományos munka mellett egyúttal albumként is funkcionál egyedi fotókkal.
A Szent Korona szimbolikus jelentőségét éppen Rainer Maria Rilke, aki 1895-ben látta Budán a korona-ünnepséget, érezte meg, amikor egy 1922-ben írt levelében – emlékezve a magyar honfoglalás 1000 éves évfordulója alkalmával tartott ünnepi felvonulásra, amelyet személyesen látott – a következőképpen fogalmazott:
„…hiszen ennek az országnak a koronába vetett hite, az a nyugodt, rendületlen, több évszázados igyekezete, hogy a hatalom legkevésbé kézzelfogható vonásait egy dologban tisztán megőrizze magának, ez nyilván semmi más, mit egy nagy titokban tartott eszme. István király koronája – bizonyos értelemben – ennek a sérthetetlen, módon és közösségi igénnyel megtakarított erőnek akkumulátora…”
A magyar királyok koronázási jelvényeit a XI. század európai szokásoknak megfelelő jelvények alkotják. Az Árpád-kor folyamán a koronázásnál, melynek során egyházi szertartás keretében avatták fel a jelöltet királlyá, a korona, a jogar, az országalma és a kard használata állandósult. Az utóbbi kettő az elveszettek pótlására később került az együttesbe. A koronázási viseletben a palást – magyar jellegzetességként – a koronázási ornátus állandó részévé vált. A jelvények kiválasztását a XII. század folyamán az határozta meg, hogy az első magyar uralkodó, Szent István személyéhez kapcsolódtak-e. A relikviák, viszontagságos sorsuk ellenére, Európa legrégebbi koronázási együttesét képezik.
A koronázási jelvények 33 év után, 1978-ban kerültek vissza Magyarországra, a Magyar Nemzeti Múzeumba. A magyar államiság millenniumi évének megnyitása alkalmából, 2000. január elsején a Szent Koronát, a jogart, az országalmát és a kardot a Parlament Kupolacsarnokában helyezték el.
A Szent Koronához méltó album megjelenését az tette lehetővé, hogy az Országgyűlés Hivatala megbízásából 2016 februárjában három fotóművész, Bence-Kovács György, Szelényi Károly és Wachsler Tamás a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket közvetlen közelről fényképezhették le. Az így készült képanyag szabad szemmel nem látható részletességgel örökíti meg a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket az utókor számára.
