Határozatlan időre módosította Andrew G. Vajnának a filmipar megújításáért felelős kormánybiztosi kinevezését a kormány a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent határozatában.
Vajnát még az év elején nevezték ki kormánybiztossá egyéves időtartamra. A januári kormányhatározatot módosító – a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent és pénteken hatályba lépett – jogszabály azonban kiemelte az eredeti szövegből az időtartamra vonatkozó rendelkezést, így a kinevezés határozatlan idejűvé vált.
A módosítás a kormánybiztos feladatai közé beemelte a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) tartozásállományának konszolidációjára vonatkozó koncepció kidolgozását és végrehajtásának irányítását is. Andrew Vajna már korábban hozzákezdett az MMKA konszolidációjához. November végén úgy nyilatkozott., hogy 217 cégnek vannak problémás ügyei, és addig körülbelül százzal sikerült érdemben foglalkozniuk, valamint a hitelező bankokkal is – egy kivételével – sikerült megállapodniuk. December közepén a Millenárison tartott forgatókönyvírói szakmai rendezvényen elmondta, hogy a közalapítvány konszolidációja január végére lezárulhat.
A Népszabadságnak adott december eleji interjújában Vajna már jelezte: próbálja meghosszabbítani kormánybiztosi megbízatását, mert több fontos feladat van még, amelyeket ebben a pozícióban könnyebben tud elvégezni. Biztosítani kell a húszszázalékos adókedvezmény garanciáját a filmszakmának, tisztázni kell az adózási szabályokat, hogy a körbetartozások megszűnjenek, fel kell venni a harcot az illegális filmletöltés ellen, és össze kell hangolni a forgatási terület használatának feltételeit is – sorolta a feladatokat a kormánybiztos, akinek megbízatása az eredeti kormányhatározat értelmében 2012. január közepén járt volna le.