„D. Magyari Imre egyéni hangú Bécs-kalauza a városhoz fűződő szerelmének titkairól vall, sok-sok randevújuk elbűvölő emlékeiről.” Hogyan érdemes Bécsben kulturális kalandozni?
Bécs mindig is a történelmi közelséget, a lenyűgöző kulturális értékeket, a giccs tökéletesítését és a csillogó üzletek hívogatását jelentette számomra. Közhelyparádék jutnak róla az eszembe, pedig tudjuk: minden közhelyben van igazság. Gyermekkoromban egyfajta ködbe burkolózó, mesésen színes és gazdag hely volt, ahonnan úgy érkeztünk haza, hogy idegen ízekkel, színekkel, tárgyakkal és élményekkel gazdagodtunk.
Ahogyan szinte mindenkinek él rokona Erdélyben, úgy szinte mindenkinek él ismerőse Bécsben. Nekünk is jónéhány barátunk rándult néhány napra át, hogy aztán ott maradjanak évtizedekig. És bár sokan azóta ismét magyar földön élnek, ma is második otthonukként tekintenek az osztrák fővárosra.
Csoda, hogy Bécs maga volt a rejtély – tán még ma is az –: hogy lehet, hogy történhetett meg, hogy ilyen közel van hazánkhoz, mégis ilyen távol?
A vége felé járó szocializmus „kegyes” volt hozzánk, gyermekként szinte egész Európát bejárhattam szüleimmel, igaz, mint később kiderült, a házunkban egy emelettel feljebb lakó Éva néni minden egyes utazásunkról és baráti, rokoni látogatásunkról jelentést tett. Így, ha nem is első külföldi utam során, de eljutottam többször is Bécsbe. Ma is emlékszem az izgalomra, ami az első útlevél- és csomagellenőrzés során fogott el, a kedves, kissé elnéző (vagy lenéző?) mosolyra, ami az osztrák határellenőr arcát elborította, majd a vigyorgásomra, amikor először lélegeztem be osztrák levegőt. Mert persze a szomszéd kertje mindig zöldebb. Villamosok, buszok és autók haladtak az utakon, kressz- és utcatáblák mutatták az irányokat, kávéházak sorakoztak szinte mindenfelé, illatok áradatával hívogattak az utcai ételárusok – mit tudtam akkor még a street food hagyományáról? – és Grüß Gott-tal köszöntöttek mindenütt. És a már említett csillogás. Nem, nem a bevásárlóközpontok fényorgiájára gondolok, hanem a múzeumok, az épületek, vagyis a múlt és a jelen összefonódó csillogásáról. Ismerős volt, mintha Budapest utcáin sétálnék, mintha Budapest múzeumjaiban nézelődnék, s mégis más.
D. Magyari Imre nem csak kulturális kalandozásairól mesél a Bécs – Kulturális kalandozások című könyvében. Nem csak. Hiszen történelmi visszatekintésekkel kiegészítve beszámol tapasztalatairól, humorral átszőtt élményeiről is, és Bécset bemutatva felfedezteti velünk Magyarországot is. Mert Bécs utcáin kanyarogva, a könyvvel a kezünkben ráébredhetünk a különbségekre és az azonosságokra, mindarra, amit ma már esetleg el akarunk felejteni, vagy másképp kívánunk emlékezni rá. S miközben a schönbrunni palota színpompás parkja felé sétálunk, a szerző elszórakoztat bennünket a kastély főkapuján található két francia sas történetével, „amiket Napóleon helyeztetett oda, aki a 19. század első évtizedében kétszer is itt rendezte be főhadiszállását”.
De a felsorolás nem lenne teljes, ha nem említeném – és ha D. Magyari Imre nem említette volna – a Kärntner Straßét, a Freud egykori lakásából kialakított múzeumot; a Gustav Klimt legendás festményét, a Csókot, valamint Schiele és Kokoschka jelentős munkáit is őrző Belvederét; Bécs egyik jelképét, a város szívében álló gótikus Stephansdomot; a tizenegy centiméter magas Willendorfi Vénuszt is kiállító Bécsi Természettörténeti Múzeumot és a vele szemközt álló Szépművészeti Múzeumot, amely Raffael Madonna a zöldben, Vermeer A festőművészet című alkotását is őrzi; az eredetileg egy középkori várból továbbépített Hofburgot, és a benne található császári lakhelyet, ahol Ferenc József és az ő Sisije gyermekeikkel és az egész udvartartással élt. S ha már Erzsébet császárné és királyné – akinek eredetileg Sisi volt a beceneve, ám nem jöttem rá, hogy miért, a könyvben Sissi és Sissy változatban szerepel –, aki mindig és midenhol jelen van Bécsben. „Sissy-kultusz, Sissy-üzlet, ebbe folyvást beleütközni, Budapesten is, persze, ahol van Erzsébet híd, Erzsébet királyné útja, a bécsi buszok régebben az Erzsébet térről indultak, ami néhány rövid évig Engels tér volt, akkor már inkább a Sissy-kultusz… (Nem Engelsszel van bajom! Nem is Sissyvel! A kultusszal! A kultuszokkal. Többé-kevésbé mindegyikben ott az önfeladás.)”
„Boltomiglan-boltodiglan”? Természetesen D. Magyari Imre is végigsétáltatja velünk egy „sajnálatosan hosszú sétára ösztönző, sajnálatosan hosszú fejezet”-ben a Mariahilfer Sraßét, ahol az összes nagy és még nagyobbüzletlánc boltjai megtalálhatók. A mintegy 1,8 kilométer hosszú bevásárlóparadicsomban tényleg mindent meg lehet találni, ami a vásárlói szíveket megdobogtatja, s ezt a szerző kiválóan érzékelteti:
„Minden bizonnyal a Mariahilfer Straße az a külföldi utca, amelyiket a legtöbben ismerünk Magyarországon.
Ez volt a mi vásárlóutcánk.
Boltok, üzletek, áruházak.
Mikrosütők, hi-fi tornyok, hűtőszekrények.
Cipők, farmerek, kabátok.
Harisnyák, lemezek, ékszerek.
Valahogy úgy képzeltük, hogy már Mátyás király katonáinak is, a „válogatott jeles had” tagjainak, ahogy Thuróczy János 1488-as Magyar krónikájában nevezi a sereget, ez volt.
A történelemnek van országútja és vásárlóutcája. Midőn az uralkodó 1485. június elsején – az ember kezdje jól az új hónapot – elfoglalta Bécset, katonái, leugrálva a Westbahnhofra befutó vonatról és a Wien Mittére begördülő buszról – nyilván többfelől támadtak -, megrohamozták a Mariahilfer Straßét, és ők is elfoglalták, ami Bécsből nekik jutott.
Harisnyák, lemezek, ékszerek. Szuvenír az asszonynak.
Cipők, farmerek, kabátok. El lehet adni.
Mikrosütők, hi-fi-tornyok, hűtőszekrények. Kell a lakásba.
Feltehetően nem is érdekelte őket más.
Látszólag nincs is itt más.
Boltok, üzletek, áruházak. Van belőlük vagy ötszáz. Esetleg ezer. Ezerötszáz? Mátyás király a fejét csóválta és egy antikváriumban megkérdezte, nincs-e olcsón kódex. „Vifíl mani kérsz te ezért?”
Bár ne legyünk blaszfémikusak. Nem volt nekünk olyan sok jó uralkodónk.”
Mivel jól tudja minden Bécsbe látogató, hogy Bécs nem kizárólag a bevásárlásról szól, jogos a néhány sorral és anekdotával lejjebb olvasható felvetés:
„Mariahilfer Straße, boltok, üzletek, áruházak…
Tényleg nincs itt más?”
D. Magyari Imre: Bécs – Kulturális kalandozások, Corvina Kiadó, 2017
