Mi lehetannál (ét)vágygerjesztőbb, mint amikor Johnny Depp a csokoládéval ismerkedik vagy Latinovits Zoltánaz asztali örömökkel kerül közelebbi kapcsolatba? A Csokoládé és a Szinbádcsak két film a kulináris művek közül, vajon milyen a többi?
Az evés és a filmművészet szoros de ellentmondásos kapcsolatban áll. Étvágygerjesztő és cseppet sem fogyókúrás célzatú… A gasztronómiának igen komoly szerepe lehet a filmekben, még akkor is, ha annak épp nem az étkezés, főzés a fő témája (pl. az Annie Hall híres jelenete, amelyben Woody Allen és Diane Keaton élő homárt próbál főzni. A főzésről, különböző ételek elkészítéséről szóló filmekben a gázláng feletti izzadás és végül az ízeknek behódolás egyszerre szolgál színes háttérként, másrészt viszont fontos szereplő is, hiszen egy-egy korty ital vagy néhány falat akár döntően is befolyásolhatja a sorsot.
A kritikusok általában értékelik a kulináris jelenetekben gazdag filmeket, a közönség azonban nem mindig – az ételek és az evés megjelenítése egyáltalán nem egyenlő automatikusan a kasszasikerrel. Ennek ellenére számos evős-főzős film színesíti a filmes repertoárt. Míg Hollywood tőkét kíván kovácsolni az amerikaiak egyre növekvő érdeklődéséből a gasztronómia világa iránt, európai filmművészet a főzés és a kulináris élvezetek finomságát hangsúlyozza, addig a magyar filmekben a szimbólum jellege kap fő szerepet.
Tehát hálás és sokakat megmozgató téma a film és a gasztronómia kapcsolata. Mindenkinek megvan a saját, különbejáratú kedvenc mozija, imádott jelenete, idézete. A teljesség igénye nélkül, nézzünk meg néhány művész- és kommersz (ét)vágygerjesztő filmet.
És megint dühbe jövünk – (olasz, 1978) „Tényleg nyersen akarom! És hozz még nekem egy tripla hamburgert és három sört! Meg azt a tortát sok tejszinhabbal!” Jó néhány színész neve összenőtt bizonyos gasztronómiai csodák elkészítésével vagy elfogyasztásával. A nagy duó, Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek szinte mindegyikében látható evős jelenet – a visszatérő hagymás babbal.
Soul Kitchen (német, 2009) – Kisvendéglőből csúcsgasztronómia: szerelmi válságoktól, adósságoktól és bűnözőktól fenyegetett hamburgi görög étterem vígjátéki körülmények között várja jobb jövőjét.
Julia & Julia (amerikai, 2009) „megtanította Amerikát főzni és enni” Két korszak, két regény, két nő és, ami összeköti őket: a főzés öröme. A konyhában nem csak a csodálatos ételek készülnek el, hanem ezen keresztül a két asszony jobban megtalálja önmagát, helyét a világban.
Szindbád (magyar, 1971) – „Vajon miért pucolják a nők olyan dühödten a sárgarépát?” Az a legendás velőscsont: a Krúdy-klasszikus nemcsak Latinovits Zoltán és Dayka Margit alakítása, hanem a Huszárik Zoltán rendezte és Sára Sándor fényképezte húsleves okán is felejthetetlenné vált.
Bon Appétit (spanyol–német–svájci, 2009) – Romantikus szerelem: spanyol főszakács és német borpincérnő akaratlanul szerelmi háromszöget képez egy zürichi étterem tulajdonosával.
Csokoládé (francia, 2000) – „Boldogság. Egyszerű, mint egy csésze csokoládé, vagy tekervényes, mint az emberi szív. Keserű. Édes. Élettől lüktető.” Konfliktuskezelés édesen: a magányos és csinos anyuka csokoládéüzletet nyit egy francia kisvárosban, majd személyre szabott édes ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek (önmaguk előtt is) rejtett gátlásait, keserűségeit és vágyait.
A nagy zabálás (olasz–francia, 1973) – „Nem tudtok ti semmit! Az evésbe nem lehet belehalni! Elmegyek!” Botrányklasszikus: polgári életet élő urak elfordulnak a világtól, egy vidéki házban addig esznek, ürítenek és szexelnek, amíg bele nem halnak.
Hippolyt, a lakáj (magyar, 1931) – A hagyma filmekben talán még sosem kapott akkora figyelmet, mint az egyik legnépszerűbb magyar filmben. Ha valaki számon kérné, hogy hogyan merészelünk hagymás szájszaggal rálehelni, az alábbi párbeszédből meríthetünk érveket:
„Schneider: Schneider Mátyás: Julcsa, mi lesz vacsorára?
Julcsa: Hideg libasült, nagyságos úr.
Schneider (cinkosan, odahajolva Julcsához): Majd hozzon egy pár fiatal hagymát is hozzá. Lehet hozzá egy pár idősebb is.
Julcsa: Hagymát, a libához? De nagyságos úr, mit fog szólni a nagyságos asszony?
Schneider: Majd én elfordulok, ha beszélek vele.
Megérkezik Hyppolit, Schneiderné pedig leül férje mellé az asztalhoz.
Schneiderné: Hányszor megmondtam neked, hogy nem tűröm az asztalnál a hagymát.
Schneider: Ne, majd ibolyával vagy vagy vagy kö-kökörcsinnel fogom enni ezentúl a libasültet.”
Indul a bakterház (magyar, 1979) – Talán nem túlzás, ha kijelentjük, hogy nincs az a néző, aki legalább egyszer ne kacagta volna végig Regős Bendegúz tanyavilági „road-movie-ját”. Sok-sok emlékezetes képsorral bír, a mi szempontból talán a legjelentősebb a gombóc-csata vagy a leves evés.
„Bendegúz: – Kendnek is sűrű a levese?
Bakter: – Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: – Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: – Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (angol-francia, 1989) – „Süsse meg nekem Michaelt!” Fekete komédia emberevéssel: szörnyű vég az amúgy is 18 éven felüli szerelmi dráma egy előkelő londoni étteremben.
