Ez nem az a Joker

A Joker a DC univerzum hírhedt rosszfiújáról szól, aki Gotham városában keresi a helyét. Joaquin Phoenix zseniális játékkal mutatja be, mi történik Arthurral, azaz Jokerrel, amikor egyik rossz döntést hozza a másik után, az események megállíthatatlan láncreakcióját indítva el.

A tömegben is magányos Arthur Fleck emberi kapcsolatot keres. Miközben Gotham graffitikkel tarkított utcáit rója, két maszkot is visel: az egyiket a munkájához, hiszen bohócként dolgozik. A másikat viszont nem tudja lemosni – azt azért öltötte magára, hogy be tudjon illeszkedni a világba. De amikor kamaszok zaklatják az utcán, belekötnek a metrón vagy egyszerűen csak a többi bohócok szórakozik vele, még jobban eltávolodik a környezetétől. Fokozatosan magába szippantja az elképesztő és rémisztő mélység, ahonnan már nincs visszaút. Vagy jobb lenne, ha nem volna.

A ’80-as évek elején járunk, Gotham városa forrong. Egyre nagyobb a szakadék a jómódúak és a nélkülözők között, a feszültségeket pedig tovább mélyíti a hetek óta tartó szemétszállítói sztrájk.

Nem, ez nem az a Gotham és nem az a Joker, amellyel és akivel az előző 80 év filmjeiben és képregényeiben találkozhattunk.

Ahogy Todd Phillips rendező, társ-forgatókönyvíró és producer fogalmaz: „Joker elképesztően izgalmas figura, mégsem foglalkozott még senki azzal, hogy honnan is jön. Ezért az írótársammal, Scott Silverrel úgy gondoltuk, megérdemel egy hozzá méltóan izgalmas és nagyszabású filmet. Nem egy Joker-történet érdekelt minket, hanem A Joker-történet, vagyis hogyan lett azzá, amilyennek korábban megismertük.”

A filmben Joaquin Phoenix hipnotikus erejű alakításában láthatjuk Arthurt – és Jokert, akivé Arthur válik. És ahogy Arthur eljut a saját sötétebb oldaláig, úgy fedezzük fel Gotham sötétebb oldalát is.

„Láthatjuk, mekkora különbség van aközött, ahogy a gyerekek és a felnőttek viszonyulnak Arthurhoz – folytatja a rendező. – A gyerekek még nem valamiféle szűrőn keresztül nézik a világot. Arthurra is úgy tekintenek, mint egy férfira, aki meg akarja őket nevettetni. Nem úgy születünk, hogy nem fogadunk el másokat. Ezt bizony menet közben tanulják meg az emberek, sajnos túl sokan.”

Silver átveszi a szót: „Arthur úgy indul neki az életnek, hogy egyszerűen csak meg akar nevettetni másokat. Mosolyt akar csalni az arcukra. Ezért lesz bohóc és ezért álmodik arról, hogy stand up komikus lesz. Vidámságot szeretne hozni a világba. De Gotham mérgező hely, ami összeroppantja… hiányzik az együttérzés, az egymásra figyelés… ez teremti meg Jokert.”

Az Arthurból időnként kitörő kontrollálhatatlan és indokolatlan nevetés csak még jobban elidegeníti másoktól. „Manapság már ismerik ezt a szindrómát – mondja a filmkészítő –, de akkor, amikor a történetünk még játszódik, erről még szó sem volt.”

Phoenix bevallása szerint „a forgatás közben voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, nagyon is meg tudom érteni a motivációját, de a következő percben már lesújtanak a döntései. Számomra hatalmas kihívást jelentett ennek a figurának a megformálása. És biztos vagyok benne, hogy a közönség számára is ugyanolyan izgalmakat tartogat. Ez a Joker nem az, akit már jól ismernek, számtalan fordulatot, titkot tartogat.”

„Azok a filmek inspiráltak, amelyeket fiatalkoromban néztem – meséli Phillips. – Ezek a ’70-es és ’80-as évek nagyszerű filmjei, mint Scorsese mozijai, például a Taxisofőr vagy Sidney Lumet filmjei, a Hálózat és a Serpico. Ezeknek a filmeknek a feszültsége, vibrálása, de még látványvilága is, meghatározó volt számomra és tökéletes passzol ehhez a történethez. Természetesen használtunk a képregény kánonból jó néhány elemet, de olyan környezetet hoztunk létre az 1981 körüli Gotham városával, amely sok felfedeznivalót tartogat a nézőknek.”

Phillips nem szereplőválogatáson bízta Phoenixre a karaktert, hanem már eleve úgy írta a szerepet, hogy a színész járt a fejében. „Joaquin korábbi munkái kivétel nélkül magukkal ragadtak – fejtegeti Phillips. – Amit azonban a legjobban szeretek benne, hogy teljesen kiszámíthatatlan. Ez pedig tökéletesen passzol a főszereplőnkhöz. Míg mások szabályos matekképletekkel dolgoznak, addig Joaquin szabad jazzt játszik. Nem csak kiemelkedően tehetséges, de példátlanul vakmerő is. Bátran kockáztat. Úgy gondoltam, ha vállalja a szerepet, akkor valami egészen különlegeset hozhatunk létre.”

Bár korábban a színész következetesen ellenállt ennek a műfajnak, amikor elolvasta a forgatókönyvet, nem tudott nemet mondani. „Még soha nem olvastam hasonlót! – jelenti ki Phoenix – Amikor együtt dolgozom egy rendezővel, számomra az a fontos, hogy személyes köze legyen az anyaghoz, hogy azt a filmet csak és kizárólag ő tudja megcsinálni. Toddnak különleges a látásmódja, úgy tekint a dolgokra, ahogy ehhez a filmhez kell látni a világot.”

Phillips és Silver egy évig dolgoztak egy apró, New York-i irodában Arthur történetén, hogy minden mozaikdarab a helyére kerüljön és világos legyen az az út, amit végigjárva egy hétköznapi emberből a megtestesült gonosz lesz. „Az általunk elmondott történetben az túl egyszerűnek tűnt és ezért nem működött, hogy beleesik egy kádnyi savba és attól lesz ilyen – mondja Phillips. – Megpróbáltunk mindent a valóság lencséjén át nézni. Azon tűnődtünk, miért is festi ki az arcát, amikor Joker lesz? Honnan jön ez, hogy maszkírozza magát, miért van neki egyáltalán ilyesmije? Mondjuk mi lenne, ha egy bohóc lenne? Aztán persze azt a kérdést is fel kellett tennünk magunknak, miért dolgozik bohócként. Úgy gondoltuk, azért, mert az anyja azt mondta neki, hogy vidámságot és nevetést kell hoznia a világba. És ebből kiindulva minden szépen összeállt.”

Azért, hogy elérjék mindazt, amit a Jokerrel szerettek volna, Phillips és producertársa, Bradley Cooper úgy döntött, hogy a felvételeket elsősorban eredeti helyszíneken készítik el, méghozzá abban a városban, amely Gothamet ihlette és egyben Phillips szülővárosa is: New Yorkban. Néhány jelenetet pedig a közeli New Jerseyben forgattak. Amikor megszületett a döntés, az is nyilvánvaló volt, hogy szükségük van valakire, akinek nagy rutinja van a New York-i forgatásokban, így került a csapatba Emma Tillinger Koskoff producer.

„Todd víziója különleges és ihletett volt az első pillanattól kezdve – meséli Tillinger Koskoff. – Pontosan tudta, hogy mit szeretne látni. Az én feladatom az volt, hogy segítsek ennek a víziónak a megvalósulásában és olyan támogató közeget teremtsek, hogy ő a színészekkel való munkára és az egyes jelenetekre tudjon koncentrálni. Todd és én szerencsések voltunk, fantasztikus stábbal dolgozhattunk, New York legjobb szakembereivel.”

A Joker egyik első jelenetében Arthur egy szociális munkással találkozik, aki megkérdezni tőle, segítene-e, ha beszélhetne valakivel. A választól függetlenül Arthur arckifejezéséből egyértelmű, hogy vele nem szeretne beszélgetni. De az sem tiszta, hogy kivel szeretne – ha egyáltalán van olyan.

„Arthur folyamatosan küzd azzal, hogy mit és hogyan akar közölni – mondja Phoenix. – Az ösztönei nem illeszkednek a beszélgetés, az emberi interakció elfogadott szabályaihoz. Vagy bármi máshoz.”

Kísérletet tesz a stand uppal, sokat néz másokat, igyekszik tanulni tőlük, elcsípni a hangsúlyaikat, az időzítés technikáját. Azt reméli, hogy hozzájuk hasonlóan ő is magával tudja ragadni a közönséget a szellemes megfigyeléseivel. „Ahogy ő látja a világot és amiről azt gondolja, hogy vicces, az sajnos nem nagyon működik – meséli Phoenix. – Nem érez rá arra, hogy a többiek hogyan találnak utat a közönséghez, nem érez rá a humorukra és nem is tudja utánozni.”

A filmben a szociális munkás azt javasolja Arthurnak, hogy vezessen naplót, írjon, rajzoljon bele. A film előkészítése alatt Phoenix is megfogadta ezt a tanácsot és számos bejegyzést írt Arthur naplójába. Ám az talán még jobban árulkodik arról, mennyire komolyan vette a felkészülést a színész, hogy a forgatásra közel 24 kilót fogyott, méghozzá radikális módszerrel: egy almánál alig evett többet naponta. Phillips bevallja, „az én döntésem volt. Azt szerettem volna, ha éhesnek és betegnek tűnik, mint egy lesoványodott farkas.”

Phillips és Phoenix szoros munkakapcsolatot alakított ki az előkészítés alatt, a forgatáson pedig még azután is folytatták a beszélgetést, hogy a felvételek már rég véget értek. „Amikor vége volt az aznapi forgatásnak, még órákig telefonáltunk vagy sms-eztünk egymással, a következő napi jelenetről beszélgettünk, hétvégén pedig találkoztunk és végigmentünk a következő hét jelenetein” – idézi fel Phoenix.

A nárcisztikus anyja által nevelt Arthur egyszerre retteg attól, hogy rá figyelnek és attól, hogy láthatatlan mások számára, még az anyja számára is. Sóvárog mások elismerésére és a valós kapcsolatokra. Pennyvel együtt nézi minden éjjel Murray Franklin műsorát és arról álmodik, hogy egyszer ő is felbukkanhat a műsorban. Egy komikusnak Gothamben az maga a megvalósult álom. De egy olyan sokat látott profi, mint Murray bármi áron kicsiholja a nevetést a közönségből – akárkinek is kell megfizetnie azt a bizonyos árat.

Franklint Robert De Niro alakítja. Phoenix így emlékszik vissza első közös forgatási napjukra: „elképzeled, mi mindent kérdeznél tőle, hiszen mégiscsak ő Robert De Niro. Nagyon izgatottan várod a találkozást, de aztán rájössz, hogy aznap egy kilenc oldalas jelenetet kell felvennetek, ezért egyáltalán nem lesz arra idő, hogy feltedd neki az ezernyi kérdésedet.”

Phillips másik stratégiát választott, amikor először találkozott az ikonnal: „elmentem az irodájába a forgatás előtt, nagy levegőt vettem és azt mondtam, nézd, muszáj tíz percet kérnem arra, hogy feltegyek egy csomó kérdést, aminek semmi köze ehhez a filmhez, de esküszöm, hogy utána profi leszek és dolgozhatunk. Végül húsz percig beszélgettünk más dolgokról és isteni volt.”