Hollywood zseniális zsarnoknak tartotta Kertész Mihály filmrendezőt, akinek élete értelme a szórakoztatás volt, de selejtet sohasem adott ki a kezéből, mert az amerikai filmipar jeles képviselőivel, népszerű sztárokkal vette körül magát.
Kertész Mihály 1886. december 24-én született, bár a dátum körül nagy a bizonytalanság – minél későbbi a forrás, annál korábbi az időpont, Kertész gyaníthatóan fiatalította magát. A Michael Curtiz néven világhírűvé vált Kertész Kaminer Manó családja nehéz körülmények között élt, ezért már tizennégy évesen kenyérkereső foglalkozás után nézett: egy vándorcirkuszhoz került, mint artista. Az így összegyűjtött pénzből fedezte színiakadémiai tanulmányait, diplomáját 1906-ban kapta meg. Pályafutását Pécsett kezdte, Szegeden folytatta, majd 1911-ben bonvivánnak szerződtette a Magyar Színházhoz Beöthy László. Ekkor már tisztában volt vele, hogy a színpad nem az ő világa. Inkább rendezni szeretett volna, de mindennél jobban érdekelte a film.
1912-ben találkozott Siklósi Iván filmfelirat-íróval, közösen készített Ma és holnap című filmjük Kertész első rendezése volt. „Ez még kezdetnek is kevés” – mondta első munkájáról az ifjú rendező, és elhatározta, hogy megtanulja a szakmát. 1913 nyarán néhány hónapot töltött az akkori idők legjelentősebb európai filmközpontjában, a koppenhágai Nordisk studióban, ahol statisztaként, vágóként, sőt színészként is kipróbálta magát. A Nordisk iskoláját nem tartotta követésre méltónak. A dán mesterekről az volt a véleménye, hogy nem használják ki eléggé a film lehetőségeit, noha erre még bőséges tőke is a rendelkezésükre áll.
Önbizalommal telve állt a kamera mögé, és hamarosan a vezető rendezők sorába emelkedett. A magyar némafilmgyártás mindkét központjában – Budapesten és Kolozsvárt -, kalandos filmek egész sorát készítette, de irodalmi forrásokból is gyakran merített. Jó érzékkel felismerte, hogy számára is rangot jelent, ha Bródy Sándor, Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc sikeres műveit viszi vászonra. A Bánk Bán filmváltozata nemcsak a közönség, hanem a kritikusok elismerését is kivívta. 1912-1919 között több mint negyven filmet forgatott, mégis elégedetlen volt a hazai lehetőségekkel. Olyan nagyszabású, kosztümös filmek készítéséről ábrándozott, mint a Quo Vadis. Az 1919-es kommün idején személyesen lépett fel különféle propaganda-műsorokban, elkészítette a Jön az öcsém című agitációs filmet, majd meglepő hirtelenséggel elhagyta az országot.
Távozásának az volt az oka, hogy ajánlatot kapott az osztrák Sascha stúdiótól, s így remélhette, hogy teljesül régi vágya, a nagyszabású filmek megvalósítása. Bécsben valóban monumentális történelmi és bibliai tárgyú filmeket forgatott: Szodoma és Gomorra (1922), Rabszolgakirálynő (1924). Utóbbit nézte meg Párizsban Jack Warner, ezután szerződtette állandó munkatársnak Kertészt, 1927-ben. A következő évben már bibliai tárgyú szuperprodukciót forgatott Amerikában, Noé bárkája címmel (1928). A filmet Magyarországon is forgalmazták, s a budapesti bemutatóra Kertész külön kis bevezetőt készített, amelyben személyesen jelent meg a vásznon és magyar nyelven köszöntötte a közönséget. Ez volt az első alkalom, amikor magyar szó hangzott el hangosfilmen.
Kertész gyorsan alkalmazkodott az amerikai filmkultúra követelményeihez, de az Újvilág is hamar a keblére ölelte. Elképesztően gyorsan érvényesült, mivel a mozi népszerű műfajaiban maradandót alkotott. Élete értelme a szórakoztatás volt, de selejtet sohasem adott ki a kezéből, mert az amerikai filmipar jeles képviselőivel, népszerű sztárokkal vette körül magát.
Rendkívül termékeny filmrendező volt, évente kétszer-háromszor forgatott, 1912-1962-ig 166 filmet rendezett. Kalandfilmjei, westernjei, történelmi adaptációi a mai napig sem veszítettek frissességükből (Kid Galahad, 1937; Hét tenger ördöge, 1938; Robin Hood kalandjai, 1938; Ütközőpont, 1950; Huckleberry Finn kalandjai, 1960). Az ő rendezése a filmtörténet leghíresebb háborús melodrámája, a Casablanca (1942), amelyért 1943-ban a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat kapta. Ezen a filmen nemzedékek nőttek fel, s a mai napig műsoron tartják a világ televíziós társaságai.
Kertész szinte halála napjáig dolgozott, utolsó filmjét Komancsok címmel 1962-ben forgatta. 1962. április 10-én halt meg Hollywoodban. Annak ellenére, hogy Kertészt sokan az egyik legamerikaibb művésznek tartják, magyarságát mindig büszkén vállalta, bár haza soha többé nem látogatott.
