„…a legtöbb nő ilyen alkut kötött, akár feleség, akár ringyó…” Egy ír, 18. századi Édes Anna történet, ami soha nem válik unalmassá, mert mióta világ a világ, cafkák léteztek és létezni is fognak.
Sőt, mikor a regény végére ér az olvasó, és ez világos lesz számára, nem bánja, hogy az irodalom folyton ismétli önmagát. A cselédtörténetek mindig aktuálisak, mert a szegénység okoskodó magyarázatai.
Vagy érzéki magyarázatai – mint ez a könyv is. Ahogy azt sem bánja az olvasó, hogy egy kortárs író a romantika elvágyódó embereihez nyúl vissza, ez általában a könnyű siker záloga. E korszak azonban Donoghue könyvében nem csak díszlet, hanem a női emancipáció küzdelmes időszaka, egy jó női regény alapja. Számomra nem is a története miatt volt üdítő az olvasmány, inkább elsősorban a mondatainak köszönheti a dicséretet. A cafka nyelvezete kimért, tű- és hajszálpontos.
A prostitúció története feszes, drámai, olykor pedig szenvtelenségével tud igen magával ragadó lenni. A regény magyar változatát is dicsérni kell, hiszen a fordítás éppígy igen visszafogott marad, s közben szókincse gazdag, változatos. Azonban nehéz volna elhallgatni, hogy Mary története és Édes Anna története között van egy jelentős különbség. Azon felül persze, hogy majd kétszáz év telik el közöttük, szemléletbeli frissességben nyilván a kortárs ír írónő javára billen a mérleg: hiába, hogy itt is egy cselédlány gyilkossági bosszújáról olvasunk, nem érzünk különösebb szánalmat sem az áldozat iránt, a szolgálólány jótevőjével, sem magával Maryvel, a londoni szajhával szemben. Merthogy Mary mielőtt cseléd lesz, kurvának áll, teste pénzt hoz. S amennyiben kurvának áll, szabadabban szárnyal London utcáin, mint a bezárt szobalányok és az asztalhoz szegezett korabeli varrónők. E regény igen differenciáltan képes ábrázolni Mary vívódásait, és el is távolítja a morális ítélettől az olvasót, mindenképpen ez a legfőbb erénye. Ha csak a cseléd lenne az áldozat, akkor olyan lenne minden, mintha egy rossz munkáskrimit olvasnánk, ha meg csak a férjhez menésről és a lecsúszásról szólna a könyv, akkor túl romantikus volna a kép a korabeli életutakról. A cafka viszont egy romantikus elemeket mozgató, ironikus könyv, pengeélesen tárja elénk Mary gyengéit is, butaságát, kapzsiságát. Hol áldozatként, hol tettesként látjuk őt. Inkább szorongást kelt bennünk, mintsem hősiességet vált ki. Mindez az ügyes történetvezetésnek, és nemegyszer egyszerűen az olvasóra bízott ítéleteknek köszönhető.
A regény egyúttal a cafkaság lélekrajza. Mary, a szegény sorba született árva kislány, akit mostohaapa nevel, és akit anyja is meggyűlöl, megpróbál jobb útra térni, de nem jön össze neki.
Ebben pedig senki más nem hibás, csak ő és a gazdag élet iránti notórius vágyai, és a társadalom persze, na meg a katonák, akik egy őszi napon végigmennek rajta, s jól betömik a lyukát, úgy, hogy Mary megkapja a kankót. Mary persze nem véletlenül fekszik kiterülve, félholtan a földön a megerőszakolás után. Az egészet magának köszönheti. Mary már tizenhárom évesen teherbe esett, mert piros szalagra vágyott, és csak egy dugással szerezhette meg a posztóárustól a színes kelmét. Vagyis a saját, nagyravágyó, önfejű, hebrencs és pimasz lelke viszi görbe utakra őt. Na meg Doll Higgins, aki megtalálja és felszedi, majd hazaviszi a Patkányvárba. Oda, ahol kurvák és zsebesek élnek. Ahol félni kell, viszont lehet pénzt keresni és szabadon lélegezni. És Mary nem fog félni. Doll gondoskodó, istápolja és inspirálja is Maryt. Bemutatja neki részletesen a kurvaság minden trükkjét, és azt is, hogy lehet cserébe pénzzel a zsebben flangálni a nagyvárosban. A pénz és a szabadság levegője Maryt egyik napról a másikra az utcára űzi.
London sötét negyedében vagyunk. Kosz és spermafoltok. A pimasz és nagyszájú nők rámenős utcájában élünk. Mary jól kereső szajha lesz, miután szülei elűzik otthonról a terhessége miatt. Jól keres a férfiakkal, nem is akart ő soha varrónő lenni, mint az anyja, semmi sem akart lenni, csak gazdag. Mikor leléphetne (mert elszegődik cselédnek, sőt férjhez mehetne egy irodalomkedvelő fiúhoz), akkor is visszavágyik.
Sajnos nem képes leszokni a jó ruhákról és a kurvaházak patkányairól sem. Még akkor sem veti meg a férfiakat, amikor azok agyba-főbe ütik, verik, porig alázzák őt. Betegséget és rossz magokat ültetnek belé, sem jótevői, sem barátnője, Doll negatív példájának hatására nem tud szabadulni a léha, de szabad élettől. Nem hiába mondja rekedten, vihogva az elhasznált Doll, hogy minek küszködni a bizonytalan megélhetésért, tönkretenni a kezét, a lábát, a hátát, a szemét, ha egyszer: „A lyuk mindent visz.” Ez az ábrázolt világ már csak ilyen: a legtöbb nő ilyen alkut kötött, akár feleség, akár ringyó, a lepedő egyik vagy másik oldalán fekszik. Eleve elrendelt sors jut neki a házassággal.
Aki kilépett a házasság kötelékéből, maximum szabad ribanc lehetett. És itt a szabadságon van a hangsúly. „Mary most már szabad volt, és több pénz csörgött a zsebében, mint amennyit egész addigi életében látott. A legélénkebb színű ruhákat viselte, amelyeket a Monmouth Street árusai kínáltak – rózsaszínűeket, lilákat, narancsszínűeket -, és azzal sem törődött, hogy a színek nem illenek egymáshoz, ha a férfivendégek felkapták rá a fejüket. Tudta, hogy kell nekik. Úgy viselte kipirosított arcát, mint egy karneváli maszkot.” S hogy miért érdemes elolvasni egy dickensi nő kalandos, londoni történetét a romantika korából? Azért, mert nem egy szokásos rabszolgalázadásról szól e könyv, és nem is csak egy kurváról.
A Szoba című bestseller szerzőjének új regényében egy pimasz lány megaláztatással, megalázkodással és erőszakkal terhes sorsát követhetjük nyomon. A korabeli utcák, házak és piacok térképszerűen pontos ábrázolása igen élvezetes. Hősnőnk sajnos mindig a rossz utat választja, amit persze rossz öröksége eleve elrendel számára.
Nincs is ezzel mit tenni, élvezzük azt, ahogyan az író vezeti őt. Sem bántani, vagy lenézni nem fogjuk Mary kisasszonyt, inkább különös szorongást érzünk. Izgulunk érte, ez a legtöbb, amit tehetünk.
Kiss Noémi
