„Az év irodalmi szenzációjának vagy más szóval legörvendetesebb fejleményének azt tartom, hogy a magyar irodalomnak töretlenül emelkedik az ázsiója a világban.” Irodalmi élmények, botrányok, sikerek és tervek – azaz ilyennek látta a 2015-ös évet M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó igazgatója.
Utolsó részéhez ért 2015-ös évet bemutató kiadói körkép-sorozatunk. Hagyományunk szerint tavaly is megkértünk néhány, az irodalommal és könyvkiadással foglalkozó szerző-publicistát, kiadóvezetőt, szerkesztőt, hogy értékelje az évet. 2014-ben a vágyakról és a megvalósult sikerekről, illetve az év felfedezettjeiről és a csalódásokról kérdeztük a hazai könyvszakma résztvevőit.
Tavaly a különösen emlékezetes olvasásélményekre, a kellemetlen pillanatokra és a “kedvenc szavára” kérdeztünk rá. 2015 könyves sikereiről és érdekességeiről az Európa Könyvkiadó igazgatója, M. Nagy Miklós mesélt.
Mi jelentette ön számára a 2015-ös év legkatartikusabb olvasmányélményét?
Jó pár nagy olvasmányélményem volt 2015-ben: Szvetlana Alekszijevics könyve, az Elhordott múltjaink (erről már sok mindent elmondtam különböző interjúkban és az ÉS-ben megjelent cikkemben), David Eggers The Circle című regénye, amelyet 2016-ban fogunk megjelentetni, az új-zélandi Eleanor Catton Booker-díjas könyve, a The Luminaries (ez is 2016-ban jelenik majd meg magyarul), Vladimir Nabokov összes elbeszéléseinek második kötete, amelyet idén adtunk ki Első szerelem címmel (Nabokov minden évben nagy olvasmányélményem), Jörg Baberowski könyve Sztálinról, a Felperzselt föld, Spiró György Diavoliná-ja, Michele Houllebecq Behódolás-a, Juhász Ferenc hatvanas években írt nagy verseinek újraolvasása a halála után… De ha csak egyet választhatok, akkor az Jevgenyij Vodolazkin Laurosz című regénye. Ami az alcíme szerint „nem történelmi regény”, de mégiscsak a XV. századba varázsol (mert a szerző középkorkutatóként mindent tud a korról); és mégis jó, hogy ott van ez az alcím, mert egy középkori orosz szent gyógyító életén keresztül Vodolazkin a lehető legfontosabb vagy, ha úgy tetszik, legaktuálisabb dolgokról mesél és gondolkodik.
Kinek adná 2015 irodalmi Citrom-díját?
Hogy az irodalmi Citrom-díjat kinek adnám? Nehéz kérdés. Mert vannak nagy írók, akiknek az idei könyve gyengébbre sikerült, de ettől még nem adnék Citrom-díjat egyiknek sem. Vannak hihetetlenül népszerű és szerintem nagyon gyenge (vagy akár bizonyos értelemben káros) szerzők, akik mindig bosszantanak a sikerükkel, de hogy ezért Citrom-díjat érdemelnének?… Úgyhogy végül is a megosztott Citrom-díjat azoknak az egyébként igen neves és tehetséges orosz íróknak adnám (a nevük említése nélkül), akik elképesztő ingerültséggel reagáltak Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjára, mert oroszellenesnek tekintenek egy olyan írót, akinek minden könyvéből árad az egyszerű orosz (meg ukrán, fehérorosz stb.) emberek iránti szeretet és együttérzés…
Mit tart az év irodalmi botrányának, illetve az év szenzációjának?
Az év irodalmi szenzációjának vagy más szóval legörvendetesebb fejleményének azt tartom, hogy a magyar irodalomnak töretlenül emelkedik az ázsiója a világban. Krasznahorkai László Booker-díját és Gárdos Péter nemzetközi sikerét emelném ki: Krasznahorkai különben is régóta az egyik nagy kedvencem – emlékszem, milyen borzongó gyönyörrel, a nagy felfedezés lázával olvastam annak idején az első könyveit… Igazán nagy botrányra nem emlékszem, leszámítva a göteborgi könyvvásáron történteket, de az meg nem irodalmi botrány volt, hanem a politika beszüremkedése egy olyan területre, ahol nincs sok keresnivalója. Bár adhatok egy ilyen általános választ: botrány, hogy ez mintha egyre gyakrabban történne meg…
Kedvenc szava 2015-ből?
2015-ből a kedvenc szavam? Hát, nincs egy, de van néhány. Mondjuk: migráns, mutáns, pógárocska, irgalom. Elmagyarázom. A „migráns” hasonlít a „mutáns”-ra, Glukhovsky mutánsaira a Metró-regényekből: talán nem véletlen, hogy a politika ezt a szót használja (nem a „menekült”-et), nehogy akár csak véletlenül „irgalom” ébredjen az egyszerű „pógárocskákban” (Tatyjana Tolsztaja szava a Kssz című regényéből, amelyet hamarosan A macskány címmel fogunk újra kiadni). Elképesztő átélni, ahogy nálunk, Oroszországban meg, gondolom, még sok helyen a világban megint kialakul egy olyan nyelv, amely az emberek, a „pógárocskák”, a „keményen dolgozó kisemberek”, „a dolgozó nép” hülyítését szolgálja. (Vodolazkin könyve azért volt olyan fontos nekem, minden esztétikai értékén túl, mert az „irgalom”-ról szólt.)
Milyen kiadói tervei vannak 2016-ra?
A kiadói terveink? Próbáljuk tartani az iramot, úgyhogy megjelenik körülbelül százötven cím. Kiadjuk nemcsak a legújabb Stephen King-könyveket, hanem azt az egyet is a régiek közül, amelyik még sohasem jelent meg magyarul; Sajó Tamás írt nekünk egy könyvet az ezerhétszáz évvel ezelőtt született Szent Mártonról; lesz új Umberto Eco-regény; kiadjuk Camus L’Étranger-jét új fordításban, Az idegen címmel; a mi szerzőnk lett Kazuo Ishiguro, akinek az új regénye szerintem minden eddigi könyvénél jobb, a középkori Angliában játszódó, fantasy-szerű varázslatos remekmű; a csernobili katasztrófa harmincadik évfordulójára jelentetjük meg Alekszijevics Csernobili ima című könyvét; folytatjuk a „Metró 2033 Univerzum” sorozatot; Akunyintól kiadunk egy olyan regényt, amelynek a hőse ezúttal nem Fandorin, hanem egy szovjet szuperkém, aki 1941-ben próbálja kipuhatolni a németek terveit; jön a 2015-ös amerikai non-fiction Pulitzer-díjas könyv (Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás); kiadjuk Gideon Greif Könnyek nélkül sírtunk című könyvét, amely a Saul fiá-nak egyik ihletője volt; megjelenik Günter Grassnak a halála előtt írt utolsó könyve; elkezdjük a legnépszerűbb kínai sci-fi szerző, az Amerikában is hatalmas sikereket arató Cixin Liu könyveinek kiadását; lesz könyvünk az ukrán háborúról (Richard Sakwa) és Putyinról (Mihail Zigar); jön Szinetár Miklós trilógiájának befejező része, Lator László esszékötete, Gergely Ágnes válogatott versei, Háy János új könyve; egy dán fotográfus könyve arról, hogyan menekült meg az Iszlám Állam fogságából, mielőtt Dzsihád Johnék elkezdték kivégezni a túszokat; a második félévben kiadjuk Vámos Miklós új könyvét (egyelőre csak annyit árulok el róla, hogy nagy ívű történelmi regény), Sophie Hannah újabb Poirot-könyvét, az elmúlt évek legnagyobb flamand könyvsikerét (Stefan Hertmans), egy mozambiki szerző, Mia Couto könyvét (mert igazi világirodalmi kiadó voltunk, vagyunk és leszünk), Allen Ginsberg válogatott írásait… és hosszan folytathatnám.
