Nem a Sztálin alkonya az első kötet, amelyben Magyarország egyik legismertebb médiatörténésze, Kun Miklós a szovjet diktátor életútjával foglalkozik, azonban – mint mondta – mégsem volt könnyű számára a „történelem bugyraiba leereszkedni”.
Kun Miklós neve nemcsak családja révén ismert hazánkban. Időről-időre a média számos csatornájának felületén vendégeskedik, mint történelmi szakértő. Családja a 20-as évek óta a Szovjetunióban élt emigrációban. Nagyapja, Kun Béla kommunista politikus, a magyarországi Tanácsköztársaság tényleges vezetője a sztálini terror áldozata lett. Talán ennek is köszönhetően konzervatív szemléletű történelmi látásmódja.
Kun Miklós 1946. július 11-én született a szovjetunióbeli Kasinban. 1969-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem orosz-történelem szakán szerzett diplomát, majd az ELTE-n, a Janus Pannonius Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított. 1988 és 1995 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 2004-ben átvette egyetemi tanári kinevezését, 2005 óta a református egyetem Kremlinológiai Intézetének igazgatója.
Kutatási területe a 19-20. századi kelet-európai és orosz történelem, Sztálin és Trockij életpályája, a hidegháború időszaka, Orwell munkássága, az orosz liberalizmus története, az 1956 és 1968 közötti időszak Kelet-Európában. 1976-ban a történettudomány kandidátusa lett, 1998-ban habilitált.
A Széchenyi-díjas történész professzor, Kun Miklós új, ritka fotókkal illusztrált könyvében a sztálini diktatúra kialakulásáról és a véreskezű diktátor tetteinek mozgatórugóiról ír Sztálin alkonya címmel.
Nem a Sztálin alkonya az első kötet, amelyben Kun Miklós a szovjet diktátor életútjával foglalkozik, azonban – mint mondta – mégsem volt könnyű számára a „történelem bugyraiba leereszkedni”.
A történész emlékeztetett, Sztálin a 2. világháború alatt és után sokat változott: a negyvenes évek közepére a rendszertelen életmód, a kemény borfogyasztás és a sok éjszakázás kikezdte a diktátor egészségét. Sztálinnak ráadásul a háború alatt tényleg sokat kellett dolgoznia, és egy ideig attól is rettegnie kellett, hogy birodalmának lakossága Hitlert felszabadítóként fogadja. Erre lett volna esély, de a németek nem éltek vele – idézte fel a kutató.
Sztálin utolsó időszakában elsősorban Berijára, Molotovra, Mikojanra és Malenkovra támaszkodott, élete végén azonban már őket is ki akarta végeztetni, és fiatalokat állítani a helyükre, akik között ő lehetett volna a „nagy öreg” – jegyezte meg Kun Miklós.
Hozzátette, a diktátor ekkorra már legyengült, évente négy-öt hónapot töltött szabadságon, végül már nem tudta végrehajtani utolsó tervét.
„A történészi alaposság mellett egy krimiíró kvalitásai is felbukkannak Kun Miklós legújabb könyvében” – méltatta a kutató munkáját a hétfői budapesti kötetbemutatón a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Mint Pálinkás József megjegyezte, a kötetből kiderül: nem csak régi korok történészei küzdenek a források felkutatásának nehézségével, Kun Miklós azonban a sztálini korszak számos szemtanúját, szereplőjét is megszólaltatja munkájában; természetesen több forrásból is ellenőrizve a magánközléseket.
Az MTA elnöke kiemelte a szerző által feltárt nagy mennyiségű levéltári anyagot, valamint a kötet gazdag képanyagát. Kun Miklós elmondta, a könyvben több mint 400 fotó kapott helyet, ebből 100 először publikált kép.
„Amikor egy-egy fejezetet elolvasunk belőle, örüljünk annak, hogy ez már a régmúlt történelem. Még ha egyesek ma is egy erős kezű birodalmi vezetőnek tüntetik fel Sztálint, az én felfogásom szerint egy beteg ember képe rajzolódik ki” – összegzett Pálinkás József.
A Martonyi János külügyminiszter utószavával megjelent kötet az Unicus Kiadó által a 83. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett 550 oldalas kötet az 1930-as évek végétől tekinti át a szovjet diktátor tevékenységét.
MTI anyag felhasználásával
