Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Április végi bejelentése óta kisebb szenzációt váltott ki Veres Attila bemutatkozó regénye sci-fi és horror körökben, a hazai színtér ugyanis régóta hiányt szenved a fiatal tehetségekből. Veres Attila az elmúlt egy évben a The Black Aether horrormagazinban leközölt novelláival már kisebb népszerűségre szert tett, a Könyvhétre megjelenő Odakint sötétebb című könyve egy alkotói időszak csúcspontja.
Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
Veres Attila író, forgatókönyvíró. 1985-ben született Nyíregyházán, a Pécsi Tudományegyetemen végzett film szakon, fél évet töltött az Oslói Egyetemen ösztöndíjasként. Magyarországon és külföldön is dolgozik filmforgatókönyveken. Kedveli a furcsa történeteket, az izgalmas, új tájakat és a bakelitlemezeket.
Veres Attila: Odakint sötétebb
(Részlet a regényből)
Akartam tetováltatni egy fekete téglalapot az alkaromra. Apám emlékére. Nem ismertem őt, csak egy távolból integető, cigarettaszagú alakként gondolok rá. Anyám azt mondja, remekül táncolt. Én nem táncolok, úgyhogy amennyire tudom, nem hasonlítok apámra, mégis közel éreztemmagamhoz. Mintha fontos lenne az életemben, pedig ez a fontosság csak a hiányát jelezte.
Időnként megnéztem a karomat a tükörben zuhanyzás után, hogyan festene tetováltan. Vajon megváltoznék tőle? Más emberként élnék tovább?
Anyám megölt volna, ha megcsináltatom, különösen, ha megtudja, nekem apámat jelenti a forma. Apa egy nap kisétált az ajtón, és soha nem tért haza.
Én mégis úgy gondoltam magamra, mint aki tetovált. Így emlékeztem apámra, akire valójában nem emlékeztem.
Valamennyire vonzott az apaság gondolata. Nem a felelősségé, hanem a lehetőségé, hogy csatlakozzak a vérvonalam millióéves történetéhez. Ezer évvel korábban élt emberek vére keringett az ereimben.
