Miután 75 éve, 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, válaszul szeptember 3-án a rádióban bejelentették, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak. A II. világháború soha fel nem dolgozható, máig tartó hatással van a világra.
„Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az ’einstand’ tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.” (Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk)
A második világháború előzményei az első világháborúig nyúlnak vissza, amikor a győztes hatalmak megalázó békefeltételeket kényszerítettek a vesztesekre, a gazdasági válság és a szegénység egyre nagyobb hatást gyakorolt az emberek hétköznapi életére. Az 1933-ban hatalomra jutott Adolf Hitler német nemzetiszocialista kancellár féktelen demagógiával kihasználta a németek revansvágyát, sorra szegve meg a békefeltételeket. 1935-ben visszaállította a hadkötelezettséget, egy évvel később hadserege bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre.
A válságok és riadók sorozatát 1938 végén-1939 elején valami furcsa nyugalom váltotta fel Európában: a vihar előtti szélcsend. A szeptember 30-i német és a december 6-i francia nyilatkozatok megállapítják, hogy Németország és a Nyugat között nincs többé ok nézetletérésre; sőt az előbbi odáig ment nagylelkűségében, hogy véglegesnek ismeri el határai t Franciaországgal. A francia külügyminiszter, Bonnet így igazolta politikáját: „…A francia-német megegyezés talán az első lépés lehetett volna az Európai Egyesült Államok felé, amely a Briand vágya volt.”
Németország „békeszeretetét” hangsúlyozta, ám Bonnet a helyzet elemzéséből kifelejtett egy eseményt, amelyet pedig lángbetűkkel kellene Európa történetébe írni: 1938 novemberében a zsidóellenes faji üldözés „döntő fordulatot” vett, mégpedig a november 9-ről 10re virradó éjjelen – amely később a kristály-éjszaka néven vonult be a történelembe. A Gestapo helyettes vezetője, Reinhard Heiydrish parancsára a III. Birodalom egész területén a történelem egyik legfélelmetesebb programja robbant ki: feldúlták az üzleteket, felgyújtották a zsinagógákat, s kitárták a buchenwaldi koncentrációs tábor kapuit: az „embervadászatot” megengedettnek tekintették ettől fogva.
Kihasználva a britek és franciák újabb háború elkerülését célzó megbékélési politikáját a Führer 1938-ban elfoglalta Ausztriát és Csehszlovákia németek lakta részét, 1939-ben a maradék Csehországot is, a hátát pedig a Szovjetunióval kötött megnemtámadási szerződéssel biztosította.
A casus belli a danzigi kérdés lett. Az 1919-es békeszerződés a Balti-tenger partján fekvő Danzigot (ma: Gdansk) szabad várossá nyilvánította, s hogy Lengyelországnak kijáratot biztosítsanak a tengerhez, szárazföldi folyosót is kialakítottak, amely elvágta Kelet-Poroszországot az anyaországtól. Hitler már az 1938-as müncheni konferencia után a város átadását követelte, de erről a brit és francia garanciában bízó lengyel kormány hallani sem akart.
A háborúra készülő Hitler 1939 áprilisában kidolgoztatta Lengyelország lerohanásának haditervét, felmondta a lengyel-német megnemtámadási szerződést, s miután az augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop paktummal elkerülte a kétfrontos háború veszélyét, elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Augusztus 31-én lengyel egyenruhába öltöztetett német bűnözők elfoglalták a gleiwitzi (Gliwice) rádióadót, s Hitler a „provokációra” válaszul elrendelte Lengyelország megtámadását.
A második világháború kitörése
„Nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a “borzalmakról” kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem.” (Kertész Imre: Sorstalanság)
1939. szeptember 1-jén hajnali háromnegyed ötkor a néhány nappal korábban „udvariassági látogatásra” érkezett német hitlerista Schleswig-Holstein cirkáló átlépi a lengyel határt, és lőni kezdte a danzigi lengyel támaszpontot. Nem sokkal később megindult a német hadigépezet, s rövid időn belül eltaposta Lengyelországot. A Harmadik Birodalom hadereje egy hónap alatt elfoglalta az ország nyugati részét, míg a keleti lengyel területek a szeptember 17-én benyomuló szovjet csapatok ellenőrzése alá kerültek. Válaszul a Szovjetunióban elfogadták az általános hadkötelezettségről szóló törvényt, és általános mozgósítás kezdődött Angliában és Franciaországban, mind az anyaország, mind a gyarmatok területén.
A brit és a francia kormány szeptember 3-án ultimátumot intézett Hitlerhez, amelyben a hadműveletek leállítására és a tárgyalások megkezdésére szólították fel. Miután ez nem történt meg, még aznap hadat üzentek Németországnak, hivatalosan is megkezdődött a második világháború. A nyugati fronton sokáig nem történtek nagyobb szabású hadműveletek, az angol expedíciós csapatok csak szeptember közepén érkeztek Franciaországba – ezt a néhány hónapot illették később a franciák a fura háború (drole de guerre), a németek az ülőháború (Sitzkrieg) elnevezéssel.
A második világégés
A második világégés Európában a Harmadik Birodalom 1945. május 8-i kapitulációjával ért véget. A csendes-óceáni fronton Japán csak szeptember 2-án, az amerikai atombomba augusztusi bevetése után tette le a fegyvert. Az antifasiszta koalíció teljes győzelmével végződő második világháború volt az első, a Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktus, amelyben 61 állam (az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt, a harcok 40 ország területén és az összes óceánon folytak, 110 millió katona állt fegyverben. A katonai áldozatok száma 27, a civileké 25 millióra tehető.
Fotók: Wikimédia, ww2.wwarii.com
