120 éve, 1895. október 16-án szentesítette Ferenc József király azt a törvényt, amely az izraelita vallást törvényesen bevett vallássá nyilvánította Magyarországon.
A magyar zsidóság egyenjogúsítási törekvései 1790-ben kezdődtek, ekkor intéztek levelet a diétához, amelyben kinyilvánították azonosságukat a magyar néppel. A zsidóság állampolgári egyenjogúságát csak az 1848-49-es szabadságharc végén emelték törvényerőre, a magyarországi zsidók nagy többsége tevékenyen részt vett a szabadságharcban.
A forradalom leverése után az emancipációs törvény már nem léphetett hatályba, így a zsidók csak 1867-ben, a kiegyezés után kapták meg állampolgári jogaikat. Az ezt kimondó törvényt mind az alsó-, mind a felsőház jelentős többséggel szavazta meg.
Az 1895-ös, a zsidó vallás egyenjogúságát kimondó jogszabály körül már több vita volt, a képviselők nem akarták elfogadni azt a kitételt, hogy keresztény felekezetből is át lehessen térni az izraelita felekezetbe. Végül a törvény záró rendelkezése kimondta a minden bevett vallásra való szabad áttérés lehetőségét, s ezzel megoldotta a problémát, ha nem jelölte is meg szó szerint az izraelita vallást. Az elfogadás így is csak egyetlen szavazaton múlott.
Az 1895. évi XLII. számú törvény kimondta, hogy az izraelita vallás törvényesen bevett vallás, kimondta továbbá, hogy az 1968. évi vallási törvény minden rendelkezése az izraelita vallásúakra is vonatkozik. Rendelkezett arról, hogy rabbi vagy hitközségi elöljáró csak magyar állampolgár lehet, aki a képesítését is Magyarországon szerezte. Az 1895. évi törvény 1942-ben vesztette hatályát.
