500 éve, 1514. október 18-án mutatta be Werbőczy István ítélőmester az országgyűlésben a király megbízásából készített latin nyelvű szokásjogi gyűjteményét, a Hármaskönyvet, a Tripartitumot, amely a 19. századig a magyar jogszolgáltatás alapja maradt.
„Midőn a mi felséges és legkegyelmesebb Urunk, Ulászló (…) engem méltóztatott kiválasztani azon föladat teljesítésére, hogy Magyarország hazai szokásainak és törvényeinek oly sok és szerteszét fekvő részei, egységes testbe összefoglaltatván és az írott szó fáklyájával megvilágosíttatván, minden jövendő időkre fönntartassanak.„
(Elöljáró beszéd – Werbőczy István: Nemes Magyarország szokásjogának hármaskönyve (1514))
„Cum serenissimus, idemque Clementissimus Dominus Wladislaus (…) me ultro deligendum duxit, quid id muneris explerem, ut tot disjecta, ac divulsa municipalium hujus Regni Hungariae consuetudinum, § constitutionum membra, in unum velut corpus coacta, § scripturae adminiculo illustrata, in omnem posteritatem propagarentur.„
(Praefatio – Werbőczy István: Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae (1514))
Magyarországon a 15. század végére vált egyre sürgetőbbé az igény egy egységes törvénykönyv megalkotására. Ennek hiányában ugyanis az ország különféle részein más-más törvénykezés, jogszolgáltatás folyt, nemegyszer az Aranybulla rendelkezései vagy a szokásjog alapján. A Dózsa-féle parasztháborút követően, a szigorodó egyedi ítélkezések miatt ugyanazon bűncselekmény megítélése, büntetése más és más lehetett. Mindezen már Zsigmond (uralkodott: 1387-1437) és Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) is próbált segíteni, de a megvalósulásra az egyébként gyengekezű II. Ulászló uralkodása (1490-1516) idején került sor. Ulászló a munkával előbb Horváth Ádám ítélőmestert, majd a nyolcados törvényszéket (az ünnepek nyolcadán összeülő törvényszék) bízta meg, de ezek nem boldogultak a feladattal, így esett a választás Werbőczy István jogtudósra, később királyi ítélőmesterre, majd nádorra.
A Hármaskönyv előszóra (Prologus) és három részre (partes) tagozódik, a részek címekre (titulus) vannak felosztva. Az első rész a nemesi magánjoggal, a második a nemesi perjoggal, a harmadik a városi és jobbágyi joggal foglalkozik, illetve itt találhatók az 1514-es paraszttörvények.
Az első rész tartalmazza a nemesek négy fő szabadságáról (személyes szabadság, királyi bíróság alá tartozás, adómentesség és ellenállási jog) rendelkező passzust. Ez a könyv fejti ki a Szent Korona-tant is, azt, hogy a Szent Korona az államhatalom szimbóluma, amelynek tagjai a király, az ország nemesei és szabad városi polgárai (a jobbágyság viszont nem). A nemesek és az uralkodó között kölcsönösségi viszony van, mert a királyt a nemesek választják, a nemeseket pedig a király kreálja.
„Az igazság tehát az embernek az az állandó és folytonos akarata, mely mindenkinek megadja azt, ami jogosan megilleti. És ez nem mindenkor cselekvésben, hanem olykor csak az érzelemben nyilvánul. Mert az igazság a léleknek az a hajlandósága és a gondolkozásnak az az irányzata, melynél fogva valaki igazságosnak mondható; midőn ugyanis személyek válogatása és megkülönböztetése nélkül – amennyire csak tőle telik – kinek-kinek meg akarja adni a maga jogát.” (Bevezetés, I. Cím – Werbőczy István: Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae (1514))
(Ford.: Csiky Kálmán)
„Justitia igitur: est constans, § perpetua voluntas, jus suum unicuique tribuens. Et hoc non quantum ad actum semper, sed quantum ad effectum. Justitia enim est animi dispositio, § mentis affectus, quo quis dicitur justus; dum videlicet quis fine personarum acceptione, § distinctione velit cuilibet, quantum in se est, jus suum tribuere.” (Prologus, Titulus I. – Werbőczy István: Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae (1514))
Werbőczy tízévi megfeszített munka után, 1514. október 18-án, a Dózsa-féle parasztháború leverését követően néhány hónappal összeülő pesti országgyűlésen mutatta be hatalmas munkáját. A latinul íródott, Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae, azaz A nemes Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve címet viselő jogtárat az országgyűlés az 1514:LXIII. törvénycikkben helyeselte, és november 19-én a király is megerősítette, de formálisan soha nem hirdették ki, így törvényerőre sem emelkedett, minduntalan megakadályozták. Ugyanakkor, miután Werbőczy 1517-ben saját költségén kinyomtatta (első magyar fordítása 1565-ben készült el), a három részre szakadt országban az egység szimbóluma lett. A Tripartitum a magyar jog elismert gyűjteménye lett, a corpus jurisban az első helyen szerepelt, 1848-ig használták, sőt egyes rendelkezései 1951-ig érvényben maradtak.
