Válogatott kulturális és szabadidő programok, gasztronómiai rendezvények, vásárok, irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók és koncertek. – Programok hétvégére
BUDAPEST
Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál
2014. november 29-30.
A tradicionálisan a Vajdahunyad Várában, advent elején rendezett fesztivál a borászok és a kézműves sajtkészítők különleges, egyedi hangulatú seregszemléje. A fesztiválon megkóstolhatja Magyarország Kiváló Újborait és Kézműves Sajtjait! A fesztivál minden évben egy nemes cél érdekében zajlik és példa értékű az összefogás. Hagyományosan vasárnap délelőtt kerül sor a bor- és sajtlovagrendek ünnepélyes felvonulására, majd megtekinthetjük az adventi újbor- és sajtszentelést. A rendezvény a helyszínen váltott belépőjeggyel látogatható, mely magában foglal újbor- és sajtkóstolót is.
BUDAPEST
Nőnek lenni művészet!
2014. november 29. 18:00
A Főnix Kultúrműhelyben könyvbemutató és beszélgetés Boldizsár Ildikóval.
Tudni szeretnéd, hogy a nő megannyi arca közül mikor mutatkoznak meg benned a négy örök archetípus jellegzetességei? A női lét boldogabb megéléséhez, misztériumainak kifürkészéséhez évezredes mitikus tudás áll rendelkezésünkre, melyből forrásként meríthetünk.
Mélyedj el a könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen Boldizsár Ildikó mesekutató segítségével a női lét gazdagságában, összetettségében. Ismerkedj meg Laura Winckler: A nő, istennők leánya; A nő rejtett arcai című frissen megjelent kötetének szimbolikus magyarázataival, és találj bennük magadra!
BUDAPEST
Jó emberek
2014. november 29. 19:00
Nem félünk a farkastól, A vágy villamosa, Az ügynök halála – az amerikai dráma aranykorának legszebb darabjai – és most itt a Jó emberek, ami húsbavágó témájánál és szellemes hangütésénél fogva méltó folytatása ezeknek a műveknek.
A Pulitzer-díjas Lindsay-Abaire darabja Bostonban játszódik, mégis könnyű benne felismerni a mi valóságunkat. Margie Walsh hétköznapi nő: az utcán észre se venni. Margie Walsh nem mindennapi nő: egész életében titáni küzdelmet folytatott a túlélésért. Most, túl az ötvenen, a sors felé sodorja tinédzser kori szerelmét, Mike-ot. A köztük lévő hajdani kapcsolatból vajon maradt-e valami, vagy csupán két idegen szembesül a közös múlt árnyaival?
David Lindsay-Abaire 2011-es drámájának főszerepét New Yorkban Frances McDormand, Londonban Imelda Staunton alakította, a Centrál Színház ősbemutatóján Margie-t Básti Juli játssza.
Író: David Lindsay-Abaire, Fordító/Dramaturg: Baráthy György, Rendező: Puskás Tamás
Színészek: Margaret – Básti Juli, Mike – Szervét Tibor, Kate – Parti Nóra, Jean – Pokorny Lia, Dottie – Szabó Éva, Stevie – Rada Bálint
TATA, ÖREG-TÓ
Tatai Vadlúd Sokadalom
2014. november 29.
Látogasson ki a tatai Öreg-tó partjára, és legyen szemtanúja a madárvonulás lenyűgöző jelenségének. A vadludak vonulása az őszi-téli időszak olyan nemzetközi hírű és különleges eseménye, amely mágnesként vonzza a hazai és külföldi természetkedvelőket, madárbarátokat, madarászokat.
Az egész napos program során mindenkinek lehetősége nyílik teleszkópos madármegfigyelésre, mellyel szinte testközelből láthatók ezek az egyébként félénk madarak. A madárgyűrűzési bemutató mellett előadásokkal, kiadványokkal, élőállatos bemutatókkal, természetvédelmi és környezetvédelmi tanácsadással, természetjáró és ökoturisztikai túraajánlatokkal, csillagászati programokkal, játszóházzal várnak minden kedves érdeklődőt. Az ingyenes rendezvény akadálymentesített területen utcai öltözékben élvezhető.
Időpont: 2014. november 29. – 07.00-17.00
Helyszín: Tatai Öreg-tókeleti partja
BUDAÖRS
Ghymes: Mendika – karácsonyi koncert
2014. november 29. 19:00
Római katolikus templomba közreműködik a budaörsi I. sz. Általános Iskola kórusa.
A Ghymes együttes Nyitrán alakult, azóta több arany- és platinalemezzel is díjazott stúdióalbumot készítettek. Több mint huszonöt éve tartó karrierjük alatt számos díjat gyűjtöttek be szakmai elismertségük jeléül. A Ghymes muzsika meghatározója Szarka Tamás zenéje és szövegvilága, amelyet egyedülálló módon egészít ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
BUDAPEST
Holdfény királyság
2014. november 30. 11:00-13:00
Meztelen igazságok – A Nemzeti Filharmonikusok derűs koncertjei komoly témákról gyerekeknek és szüleiknek.
Benjamin Britten gyermekeknek írt műveiből összeállított interaktív zenekari koncert énekes szólistákkal, hangszerbemutatóval.
Felnőttként a szerelem bonyolult és kiszámíthatatlan, a gyerekek számára azonban egészen mást jelent, sokkal egyszerűbbet, őszintébbet. Ebből nekünk is tanulnunk kell. Ezen az előadáson gyerekektől tanuljuk meg, nekik mit jelent a szerelem. „A szerelem az, amikor megdicséred egy fiú ingét, és ő azután mindennap azt veszi fel.” „A szerelem az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást.” „A szerelem olyan, mint nagypapa és nagymama: még azután is barátkoznak, miután már olyan sok időt töltöttek együtt.” „A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol, mielőtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, biztosan finom-e.”
Vezényel: Philipp György
Közreműködők: Tóth Aladár Zeneiskola Zenekara
KÉKES
Advent Kékesen
2014. november 30.
Immár ötödször kerül megrendezésre az ország legmagasabb „fennsíkján”, Kékestetőn, az Angyalok tisztásán a Heves megyei Advent köszöntő esemény. A Kékes Sícentrum és a Kékes Kutató-mentő alapítvány 11. hó 30-án, vasárnap már 10 órától várja az érdeklődőket. Újra benépesül tehát az ország legmagasabb pontja – ünnepi műsorral, népi iparművészekkel, kézműves vásárral, mátrai forralt borral, meleg ételekkel és italokkal találkozhat a közönség.
A zenei színpadon: karácsonyi zenével is érkezik az Empty Pubs, a visszatérő Csík Zenekar (ők az első adventköszöntő eseményen szerepeltek már) pedig új lemezéről is hoz dalokat és igazi adventi koncertet ígér. Az ünnepi hangulatot imával, az adventi koszorú első gyertyájának és az ezt nagyban szimbolizáló máglya meggyújtásával nyújtják.
MISKOLC
Tom Lumen gitárvirtuóz
2014. november 29. 19:00
A Művészetek Házában lép fel Tom Lumen és sztárvendégei: Kamarás Máté, Pulius Tibor, Kiss-Rásztóczki Zoltán, Ladocsi Gábor
Tom Lumen kalandos életében az állandóságot sokáig csak a gitár jelentette. Eddigi pályafutása során több műfajban is otthon érezte magát, és számos produkcióban vett részt. A jazz világától különböző pop és rock formációkig vándorolt. Zenét írt például Balássy Betty és Varga Feri első lemezére, legkedvesebb zenekari emlékei pedig a Tius Norma ‘Diamond Rite’ című albumához kapcsolódnak.
Amikor egy barátjának köszönhetően megismerte a fingerstyle műfajt, minden addigi elképzelése megváltozott a hangszerről. Évekig gyakorolt, zenét írt és készült arra, hogy másokkal is megoszthassa az érzést, amit e stílusban született dalok és azok eljátszása nyújtanak számára.
Műsorát készülő albumán megjelenő dalaiból, valamint különböző feldolgozásokból (The Beatles, Tommy Emmanuel, Billy Idol és Queen) állítja össze. A koncertek hangulata csodálatos élményt jelent számára, a barátságos fogadtatás és a visszajelzések pedig folyamatosan újabb zenei kalandokra ösztönzik.
BUDAPEST
Text & Jazz ? Irodalmi Dzsesszbár: Hommage a Franz Kafka
2014. november 30. 20:00
IF Cafe-ban: Hommage a Franz Kafka
Fellép: Németh Gábor és Szemző Tibor (fuvola)
Sorozatszerkesztő: Kriszt Magdolna
DEBRECEN
Demény – Most én ugatok
2014. november 29. 11:00
Könyvbemutató a Libri, Fórum Könyváruházban. „A négylábú diktátornak rengeteg ugatnivalója van, amit meg kell osztania a világgal. Az egyedi humorral fűszerezett sorok között kitűnik a felelős állat- és gazditartás fontossága, és hogy a boldogsághoz gyakran nem kell más, csak töpörtyű, béka, hosszúcombú csajok és egy melegszívű kétlábú.”
„A kétlábúak elég kiszámíthatatlan, ingatag lények, de ha megfelelően tudjátok kezelni, akkor könnyedén az uralmatok alá hajthatjátok őket. Ahogy én, az egész világot…”Demény, aki a szerénységet hírből sem ismeri, karizmatikus egyéniségének köszönhetően szinte fénysebességgel több tízezer hódolót szerzett. Jogosan.A négylábú diktátornak rengeteg ugatnivalója van, amit meg kell osztania a világgal. Az egyedi humorral fűszerezett sorok között kitűnik a felelős állat- és gazditartás fontossága, és hogy a boldogsághoz gyakran nem kell más, csak töpörtyű, béka, hosszúcombú csajok és egy melegszívű kétlábú. Demény nem csupán az első kortárs magyar íróvizsla, de egyben a deményista filozófia megalkotója, véleményvezér, gazditréner és békászó bajnok, de töpörtyű-minőségellenőrként is rövid idő alatt komoly elismertségre tett szert. Ráadásul celEB.2009 körül született Fejér megyében, de kölyökkorát és családi hátterét homály fedi. Életének első hónapjait méltatlan körülmények között, rácsok mögött töltötte, ez meghatározta későbbi munkásságát. Valódi fordulatot az jelentett számára, amikor örökbe fogadta a kennelsorra tévedt, jobb sorsra érdemes kétlábút, Magos Juditot, akit ma már csak Gazdinak szólít, és aki egyben Demény korszakalkotó és humorral gazdagon átszőtt ugatásait lejegyezte.A négylábú írónak ez az első könyve, amelyről a tőle megszokott szerénytelenséggel állítja: ALAPmű. ,,A gazdik nem tökéletesek, hogyan is lehetnének, hiszen nem kutyák.De épp ezért a bénaságért, ezekért a kedves hibákért lehet őket annyira szeretni.Meg persze a töpörtyűért.Főleg a töpörtyűért.” EL FOGOD OLVASNI.ALAP.