„Hát szabad-é már Szent Mihályt harmincadikra tenni, / Holott huszonkilencedik napon kell annak lenni?” A kisfarsang időszakának kezdő napja, a lakodalmak ideje, a gazdálkodóknak a számadás napja is. Az egyház e napon Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: MIHÁLY-NAPI ÁLOM
(részlet)
Hát szabad-é már Szent Mihályt harmincadikra tenni,
Holott huszonkilencedik napon kell annak lenni?
Ha a névnap is már máskor fog esni: mit mondanak,
Akik engem különben is főhazugnak tartanak?
Ezt legalább még ekkorig a világ megfogadta:
S ki meri most abba magát avatni az ebatta?
Ki mérészli megsérteni most királyi tisztemet:
Hiszen a császár sem szokott korrigálni engemet?
De tartok ám, hogy akik így elhányják a szenteket,
A kanonizálásra is rávetik a fejeket.
Bécsúsz a világosodás már a kalendárjomba,
Beh megtetszik, hogy nincs pápa már a Vaticanomba.
Óh jé! ha Mihály arkangyal meg találja hallani,
Hogy a nevét odább tették, ugyan mit fog mondani?
Mit fog maga a király is, ha a fülébe viszik:
Hogy egynehány okoskodó egy nappal odább iszik?
Szent Mihály arkangyal a legenda szerint az Úr 390., majd 496. esztendejében is megjelent az olaszországi Gargano hegyen, ahol tiszteletére templomot építettek. Kultusza először a keleti egyházban bontakozott ki, majd Európa-szerte, de főleg Dél-Európában terjedt el.
Az első évezred fordulóján, a kiliazmus időszakában lett Szent Mihály arkangyal az egyház ősi oltalmazója mellett a halottak szószólója is. Temetőket, kápolnákat, csontkamrákat, haranglábakat, harangokat ajánlottak pártfogásába. Az utolsó ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli. A hagyomány szerint ő a túlvilágra költöző lélek kísérőtársa, bírája, ezzel függ össze a halottszállító saroglya „Szent Mihály lova” elnevezése.
A középkori Magyarországon Szent István korától nagy kultusza volt, a 18. század közepéig Szent Mihály napja hazánkban parancsolt ünnep volt. E nap a gazdasági év őszi fordulójára esett, ezért főként a gazdasági élettel összefüggő hiedelmeket és szokásokat, időjárási megfigyeléseket fűztek hozzá. A gyergyói pásztorok például Szent Mihály napján tartották a farkasünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék kártételeiktől. Az őszi vetésre az előtte lévő vagy utána következő két hetet tartják a legalkalmasabbnak. Az ország sok vidékén a nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja volt. E naphoz bizonyos munkák tilalma is kapcsolódott: Göcsejben azt tartották, hogy annak, aki Szent Mihály napján mosott, kisebesedett a keze, aki pedig mángorolt, annak a háza felett egész évben dörögve pihentek meg a fellegek.
A természet megfigyeléséből fakadt az a megállapítás, hogy Szent Mihálykor a keleti szél komoly telet ígér, de ha a fecskék nem költöznek el eddig a napig, akkor enyhe idő lesz karácsonyig. A mondás szerint Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák. Szent Mihály arkangyal alakja a magyar folklórban, mesékben legendákban is felbukkan.
