Alig olvadt el a hó, máris virágzik a téltemető (Eranthis hyemalis) a debreceni nagyerdőben, a Békás-tó közelében. Az enyhe időjárás miatt az avar alól előbújt és virágzásnak indult a hazánkban védett növény.
Három hét hideg, zord idő után január utolsó napjaira Európa északkeleti felében is jelentősen megenyhült az idő.
Néhány nap leforgása alatt több helyen húsz, huszonöt fokkal lett melegebb, sőt tegnap már Moszkvában 3, Szentpéterváron 5, a litván Vilniusban 6 fokot mértek, amely mindhárom városban helyi napi melegrekord.
A szokatlanul enyhe levegőt az a nagykiterjedésű ciklon szállítja Észak-Európába, amelynek középpontja a Norvég-tengeren helyezkedik el, és ott, valamint az Északi-tengeren is viharos időjárást okoz. A ciklonhoz tartozó hosszan elnyúló frontrendszer mentén a finn-orosz határvidéktől egészen az Alpok északi vonulatáig sokfelé eső esik, Lappföldön ugyanakkor még havazik. Az Alpoktól Franciaországon és a Brit-szigeteken keresztül már egy melegfront húzódik, amely a felsorolt országokban szintén többfelé esős időt eredményez.
Az említett melegfront déli szakasza holnap a Kárpát-medence felett elgyengül, a csapadéka is fokozatosan megszűnik. A mögötte érkező, az évszakhoz képest rendkívül enyhe levegő a hét elején Magyarországot is eléri, de hétfőn még csak a délnyugati, nyugati megyékben tapasztalhatunk tavaszias enyheséget. Arrafelé azonban erősíti ezt a hatást az alpi bukószél, a főn, amelynek következtében az Őrségben olyan meleg lehet, mint a mediterrán országokban, ahonnan egy anticiklon hatására már eddig is 15 foknál magasabb nappali maximumokat jelentettek.
