Zoológiával, entomológiával (rovartannal) és néprajzkutatással is foglalkozott, emellett szenvedélyes fotográfus is volt Bíró Lajos néprajz- és rovarkutató, aki „egyszemélyes expedíciója” során 120 éve, 1896. január 1-jén szállt partra Új-Guineában.
A kor pozitivista tudományos szemlélete képletesen vagy valóságosan „gombostűre tűzve” kívánta szemlélni a világot, azonban Bíró Lajos a pápua törzsek között élve megtanulta megérteni a helyi társadalmakat.
Bíró Lajos 1856. augusztus 29-én született a Szilágy megyei Tasnádon. Új-Guineába tartó expedíciójának kezdetekor Bíró Lajos negyvenéves volt. Mérnöknek készült, szegénysége miatt azonban csak a református teológiát végezhette el egyházi ösztöndíjjal. Egy ideig tanított, de egyre inkább a természettudomány érdekelte: 1880-tól hat évig a Rovartani Állomáson dolgozott, majd beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára, gyűjtőutakat tett, és az Állattárban dolgozott. A régóta álmodott egzotikus útra az Új-Guineában kutató Fenichel Sámuel halála után nyílt lehetősége, amikor önként ajánlkozott, hogy folytatja a megkezdett munkát. A költségek előteremtése érdekében a Nemzeti Múzeum ezer forintért megvette Bíró 20 ezres rovargyűjteményét, és azt is megígérték, hogy hazaküldött anyagaiért is fizetnek.
A rovarkutató Bíró Lajos végül 1896 és 1902 között végzett természetrajzi és etnográfiai gyűjtést a mai Új-Guinea területén a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából; a múzeum 5519 pontos és részletes adatokkal ellátott néprajzi tárgyat őriz a magyar kutató gyűjtéséből.
Az „egyszemélyes expedíció” vasúton utazott Genovába, majd hajón Szingapúrig, onnan egy kis gőzhajón 1896. január 1-jén érkezett meg az Új-Guinea északkeleti részén 1884-ben alapított német gyarmat kikötőjébe, Friedrich-Wilhelmshafenbe (ma: Madang). Fél évig itt végzett zoológiai gyűjtést, hogy anyaga hazajuttatásával mielőbb pénzhez jusson. Bíró Magyarországon sosem nősült meg, de egy magyar orvos tanácsára elvett egy pápua nőt, de a matriarchális rendszerben minden új kutatási körzetében új feleséget kellett szereznie, így amikor új területre költözött, a feleségét nem vihette magával a helyi szokások miatt, és nemsokára három helyen három pápua felesége és egyben segítője volt. Első feleségét Szaghánnak hívták, a második Marapua, míg harmadik felesége Mászisz volt. Bíró mindig a helyi szokások szerint élt. Házassági kísérleteiről így ír feljegyzéseiben:
„Természetvizsgáló volnék, vagy mi, tehát velejár, hogy a természetben a legkülönfélébb kísérleteket végezzem. A tudomány nem számítja ugyan a házasságot a természetrajz körébe, de jöhet még olyan felfogás is majdan.”
Később 600 kilométert tett meg a nagy sziget északi partjai mentén egy német utazóval. Berlinhafen (ma Aitape) környékén már főleg néprajzzal foglalkozott, kutatásai eredményeképpen 542 tárgyat és fotót küldött haza. „Ember és ember között kisebb a különbség, mint a hasonlóság” – állapította meg.
Ezután tervszerűen átkutatta a bázisául szolgáló Astrolabe-öböl környékét, eljutott a közeli hegységek völgyeibe és a szigetekre is. Bár sok baja volt a nedvességgel és a hangyákkal, több ezer állatot preparált, és mintegy 800 értékes néprajzi tárgyat szerzett. A malária és a megerőltető terepmunka aláásta egészségét, ezért Jávára ment pihenni, majd szingapúri és Kuala Lumpur-i könyvtárakban és múzeumokban kutatott. 1898-ban tért vissza Új-Guineába, és a Madangtól délre eső Huon-öböl táján látott munkához, bár tevékenységét anyagi nehézségek és a helyi német hatóságok zaklatásai is nehezítették.
Megkereste és rendbe hozta Fenichel sírját a félreeső Stephansortban, a Huon-félsziget belsejében fekvő hegyvidéken olyan kőkorszaki törzsekhez is eljutott, amelyek életét első európaiként tanulmányozhatta. Érdeklődése nemcsak a tárgyakra, hanem a bennszülöttek életére is kiterjedt, lejegyezte szokásaikat, táncaikat és zenéjüket. Mivel naplót nem vezetett, tartózkodási helyszíneit csak levelei és gyűjtőcédulái alapján lehet meghatározni. A pápuák korábban aktívan gyakorolták a rituális emberevést, a rivális törzsekkel folytatott harcok során az elfogott ellenségeket elfogyasztották. Mára azonban szinte teljesen megszűnt a kannibalizmus.
Anyagait 1899-ben küldte haza, majd visszatért az Astrolabe-öbölbe. A maláriából a híres bakteriológus, Robert Koch gyógyította ki 1900 januárjában. Az év májusában Kochhal és a német kormányzóval hajón körüljárta Új-Mecklenburg (ma Új-Írország) szigetét, ottani partraszállásait is gyűjtésre használta fel. Augusztusban egy dán kereskedő meghívására Új-Pomerániáról (ma Új-Britannia) az északra fekvő Vitu- vagy French-szigetekre utazott, de ott nem sikerült jelentős anyagot szereznie.
Romló egészsége miatt ezután Ausztráliába ment, felkereste a Kék-hegységet, és állattani gyűjtéseket végzett. Az év végén visszatért Új-Guineába, a szigettől 1901. december 21-én vett végleg búcsút. Nyolc hónap alatt ért haza, útját Jáván, Szingapúrban, Ceylonban (Srí Lankán) és Indiában is megszakította, majd Maszkaton és Ádenen át, csaknem hét év távollét után, 1902. augusztus 27-én érkezett haza.
Bíró Lajos hatalmas anyaggal gazdagította a zoológiát és az akkoriban kibontakozó etnográfiát. Több mint 200 ezer darabra rúgó állattani gyűjtését máig sem dolgozták fel egészen, jóllehet száznál több dolgozatot írtak belőle. Gyűjteménye alapján kétezer új állatfajt írtak le, ezek közül 150 viseli Bíró nevét, továbbá 18 állatnemzetség tudományos neve is, mint például Biróia, Biróelle, Biróus, Birópteris. Néprajzi anyaga hatezer tárgyat tartalmaz, rengeteg fényképet is készített.
Bár idehaza díszes fogadásban részesült, áldozatos munkáját kevéssé méltányolták. A Nemzeti Múzeumban csak tiszteletbeli őrré nevezték ki, mert az álláshoz előírt diplomája hiányzott. 1926-ban a szegedi egyetem Györffy István javaslatára tiszteletbeli doktorrá fogadta. Útjáról Hét év Új-Guineában, levelek két világrészből és Új-guineai utazásom emlékei című könyveiben számolt be. Később gyűjtött még Máltán, Tunéziában, Erdélyben, Törökországban, Krétán és Bulgáriában is. 1931. szeptember 2-án halt meg Budapesten.
Fotók: Magyar Természettudományi Múzeum
