Egy friss kutatás szerint nemcsak az derül ki a mobilhasználatból, mire kattintasz – hanem az is, hol állsz a társadalmi ranglétrán. A „digitális lábnyomunk” többet mond rólunk, mint gondolnánk.
Az okostelefon-használat nyomot hagy a személyiségünkön, ugyanakkor tükrözi is azt: „digitális DNS-t” vázolnak fel rólunk az online tevékenységeink közben hagyott nyomok. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása a mobilhasználat és a társadalmi státusz közötti összefüggésekre mutat rá.
Telefon nélkül ma már egy lépést sem teszünk, mondhatni, beleköltöztünk a mobilunkba, amely tulajdonképpen a kiterjesztett énrészünkké vált. Az okostelefon az utóbbi másfél évtizedben a mindennapi élet elsődleges szervezőjévé lépett elő: már nem csupán kommunikációs eszköz, hanem személyi asszisztens, tárca, térkép, zseblámpa és hírforrás is egyben. Állandó jelenléte átalakította az életünk ritmusát, elmosódtak a határok munka és magánélet, privát és nyilvános szféra között. Abból, hogy hogyan és mire használjuk a telefonunkat, nem pusztán technológiai következtetéseket lehet levonni, hiszen a telefonhasználat során nyert adatok a társadalmi egyenlőtlenségek mérésére is alkalmasak.
Az NMHH 2025-ös felmérésének célja annak feltárása volt, hogy a 20–60 év közötti felnőtt lakosság körében a társadalmi státusz milyen formában jelenik meg a telefonhasználat mintázatain keresztül. A kutatás egy 2024 márciusa és májusa között 508 felnőtt részvételével zajló szoftveres adatgyűjtésen és egy ezt kiegészítő, reprezentatív, online kérdőíves felmérésen alapult, jelentősége éppen ezért a valós, vagyis nem önbevalláson alapuló digitális viselkedési adatok és a hagyományos társadalmi adatok együttes értékelésében rejlik.
A fókuszba emelt korosztály legfiatalabb és legidősebb tagjait négy évtized választja el egymástól, ami technológiai értelemben is „ég és föld”.
Három különböző generáció (X, Y és Z) vett részt a felmérésben, így a digitális bevándorlók éppúgy megtalálhatók a mintában, mint a húszas éveik elején járó, az internet és az okostelefonok előtti, kizárólag offline világot jó eséllyel már csak hírből ismerő digitális bennszülöttek.
Az adatok a foglalkozáshierarchia és a napi képernyőidő intenzitása között fordított arányosságot mutattak: míg a magasabb képzettségű vezetők és értelmiségiek napi átlaga 2 óra 3 perc volt, addig a szakképzetlen munkásoké 2 óra 58 perc. Ez a különbség részben annak is tulajdonítható, hogy az alacsonyabb státuszú csoportok számára a telefon gyakran az egyedüli digitális eszköz a munka, a kommunikáció és a szórakozás terén, míg a magasabb státuszúak párhuzamosan többféle eszközt is használnak.
A legmarkánsabb törésvonal az egyes társadalmi csoportok között a használat céljában jelentkezett.
A társadalmi státusz csökkenésével ugyanis a telefonhasználat fókusza az olyan funkcionális, produktivitást növelő célokról, mint a pénzügyi tudatosság vagy az egészséges életmód, a szórakozás és a közösségi média irányába tolódik el. A praktikus, életvitelt támogató appok használata a magasabb státuszú társadalmi csoportokban magasabb (14–16 százalék), és a hierarchiában lefelé haladva fokozatosan csökken (11 százalék).
A közösségimédia-platformok használata a magasabb státuszú csoportok körében alacsonyabb (24–25 százalék), míg a fizikai munkát végzők körében (szakmunkások: 31 százalék, szakképzetlen munkások: 29 százalék) a legmagasabb.
A játékhasználat is markánsan státuszhierarchikus: a magas státuszú csoportokban 10–11 százalék, míg a szakmunkásoknál és a szakképzetlen munkásoknál eléri a 15–18 százalékot is.
A kutatás összességében több közvetett bizonyítékkal is szolgált a digitális egyenlőtlenségek elméletéhez: azok, akik eleve több erőforrással (például magasabb végzettséggel, jobb jövedelemmel) rendelkeznek, az online tér előnyeit is hatékonyabban tudják kiaknázni. Ezáltal a digitális előnyök tovább erősíthetik a társadalmi egyenlőtlenségeket.
