Ő az, aki mindent egy lapra tett fel, a színházra. Nem játszik, hanem él a színpadon. Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a Nemzet Színésznője 85 éves.
„A mai fiataloknak azt üzenem, nem szabad feladni semmit az utolsó pillanatig, és még akkor se. Mindenért végig az életünkön meg kell dolgozni és meg kell küzdeni. És akkor biztos lesz örömünk is. Hiszen az én pályám tele volt örömmel” – fogalmazott Psota Irén 2007-ben, a második Kossuth-díjának átvételekor. 85. születésnapja alkalmából köszöntjük, miközben izgulunk és mielőbbi gyógyulást kívánunk a színművésznőnek, miután március 22-én, szombat éjjel súlyos akut keringési betegség miatt a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe szállították. Az MTI közleménye szerint az intézet kiemeli, hogy állapota már stabil, a „művésznő gyógyulásához a számára biztosított nyugalom elengedhetetlenül szükséges”.
„Csodálatos, gazdag szakmai életem volt”
Szerepei közül nehéz kiemelni bármit is, mivel rengeteg fontos munkája volt, játszott komédiát, tragédiát, és több mint tíz évig járta a vidéket önálló estjével. „Csodálatos, gazdag szakmai életem volt” – hangsúlyozta a színésznő, aki életéről három könyvet is írt.
Psota Irén a Mária Valéria-telepen, nagyon szegény családban született 1929. március 28-án, apja alkalmi munkákat vállalt, anyja mosónő volt. Kislány korában apáca vagy orvos szeretett volna lenni, de amikor az önképzőkörben szavalni kezdett, eldőlt a sorsa. 1948-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol osztálytársa volt Berek Kati, Szemes Mari, Soós Imre, Horváth Teri. A végzős növendék 1952-ben a Madách Színházba került, pályakezdőként olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Sulyok Mária, Gábor Miklós. Rövid ideig Dávid Irén néven szerepelt, de később visszavette nehezen kimondható eredeti nevét, bízva abban, hogy a közönség így is meg fogja jegyezni. Neki lett igaza.
1980-ig volt a Madách Színház tagja, 1980-1982-ben a Népszínházban, 1982-től 1989-ig a Nemzeti Színházban játszott, 1989 óta ismét a Madách Színházhoz köti a szerződése. Első kiugró sikere Brecht Kurázsi mama című darabjában a néma Kata szerepe volt. Alakításába annyira beleélte magát, hogy estéről estére berekedt, noha végig nem szólt egy szót sem.
Sokoldalú, nagy formátumú színésznővé vált, aki nagy erővel jeleníti meg a tragikus hősnőket éppúgy, mint a zaklatott lelkű asszonyfigurákat vagy a szélsőségesen groteszk színpadi alakokat. Ilyen volt mint Gruse (Brecht: A kaukázusi krétakör), Yerma (Garcia Lorca), Serafina (Tennessee Williams: A tetovált rózsa) vagy Margarida asszony Atheyde nagy hatású monodrámájában.
Sokoldalú, nagy formátumú színésznő lett, drámai erővel jeleníti meg a tragikus hősnőket éppúgy, mint a zaklatott lelkű asszonyfigurákat vagy a szélsőségesen groteszk alakokat, példa erre Gruse (Brecht: Kaukázusi krétakör), Yerma (Garcia Lorca), Serafina (Tennesse Williams: A tetovált rózsa), Margarida asszony Atheyde monodrámájában. A musicalek világában is otthon van, imponáló ének- és tánctudását legemlékezetesebben Mrs. Dolly Levyként bizonyította a Hello, Dollyban. Búgó, erotikusan talányos hangon számtalan sanzont és csacska dalocskát varázsolt slágerré (Engem nem lehet elfelejteni, Két kicsi kecske, Tibi, te bitang). Major Tamás oldalán a butuska Lujzaként évekig állandó szereplője volt a rádiókabaréknak és a bohóc szerepköre sem idegen tőle: hatalmas siker volt párosuk Ruttkai Évával.
A művész úgy vélte, hogy ma nehezebb kezdő színésznek lenni, kevesebb a lehetőség, a televízió nem ad annyi munkát, mint annak idején. „Gazdag társulatban nőttünk föl, mi fiatalok, amiből csak gazdagon lehetett kijönni” – hangsúlyozta Psota Irén, hozzátéve, hogy olyan színészekkel dolgozhattak, mint Uray Tivadar, Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Darvas Iván, Mezei Mária, Gábor Miklós és a többiek.
Filmszerepei közül máig emlékezetes a púpos Tera szerepében (Ház a sziklák alatt, 1958). Mátyás király feleségét, Beatrixet játszotta a Mit csinált felséged 3-5ig? című vígjátékban (1964), bordélyházi madámot az Egy erkölcsös ékszakában, Cecíliát a Csárdáskirálynő filmváltozatában (1971).
Tehetségét sokszor, sokféleképpen ismerték el: 1959-ben Jászai Mari-díjjal, 1966-ban Kossuth-díjjal. 1976-ban lett érdemes, 1982-ben kiváló művész; 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 1996 óta tagja a Halhatatlanok Társulatának, és 2000 óta a Nemzet Színésze. 2007-ben másodszor is megkapta a Kossuth-díjat színházi és filmszerepek emlékezetes megformálásáért, méltán népszerű, sokoldalú művészi munkásságáért, életpályája elismeréseként. 2009-ben elnyerte a Prima-díjat is.
Önéletrajzi kötetei, a Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk 1988-ban, a Psota pedig 2004-ben, a Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! 2008-ban jelent meg. Számos nagylemez őrzi hangját, Psota (1983), Akarsz-e játszani? (1986), Roncsderby (1990). Válogatott slágereiből összeállított CD-je Psota, te édes címmel 1999-ben került a boltokba.
„Félned kell, mert itt ér utolsó perced. Az életet tőlem és tőled az én kezem takarja el. Csak bennem élhetsz. Kezem elég a napon, de ez neked nem nyújt már kárörömöt, mert addigra megfagysz és elfelejtesz. Ez lesz szörnyű büntetésed; elfelejtesz. Mint mindenki, aki nem volt elég gyáva követni. Ne félj, te sem vagy kivétel. De Téged szeretlek és majd ha már majdnem elfelejtesz, hogy tovább szenvedj, örökre; újból eszedbe juthatok. Mojó. Vége.” (Psota Irén: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess!)
Ő az, aki mindent egy lapra tett fel, a színházra. Nem játszik, hanem él a színpadon, aki egyszer látta, nem feledi a minden sejtjével játszó, élő színésznőt. Mégis hosszú évek óta visszavonultan él. Egy interjúban, arra a kérdésre, hogy ha eltiltanák a pályától milyen foglalkozást választana, azt felelte: a színésznőit.
