„Írd meg, hogy mikor szándékozol utazni, vagy jobban, mikor menekedel unalmas bajaidból, és merre veszed utadat, mert ha néked ellenedre nem volna, szeretnélek valahol látni, mit, látja Isten, már alig várok.”
Paget János (John Paget) angol utazó, az 1848-49-es szabadságharcban Bem tábornok egyik szárnysegédje 205 éve, 1808. április 18-án született.
John Paget egy angol földbirtokos gyermekeként jött világra a közép-angliai Loughborough-ban. Diákként orvosi tanulmányokat folytatott, az edinburghi egyetemen szerzett diplomát, de orvosként sohasem praktizált. Diplomájával a zsebében tanulmányutakra ment.
Kalandozások Európában és letelepedés Magyarországon
„Ma délelőtt a Scipiók temetkezőjét néztük meg egy fiú angollal, östve a követünknél voltam társaságba, ahol egy ifjú Eszterházival ismerkedten, ki egy szó magyart sem tud; holnap kezdődik a fársáng, arról majd többet írok. Megunod ezt a sok semmiséget, de annyi komor elfoglalásaid vannak, bárcsak egy mosolygást hozhatnék ajakidra. Már három posta nap, hogy az enyimekről levelet nem vettem, ha írsz, írj Laciról is valamit, mert rolla semmit sem tudok. Köszönöm a pletykákat. Isten veled, gondolj olykor Polikára…”
„Kicsoda-micsoda lehet ez az angol fiatalember, hogy méltónak tartja létezéséről Miklósnak – ha futtában is – említést tenni, s úgyszólván elkotyogni, hogy mindent elsöprő új szerelemre vágyó állapotában a Via Appiát vele látogatta meg?” – teszi fel a kérdést Jékely Zoltán a A XIX. század Murányi Vénusza című írásában.
Paget előbb a párizsi kórházakat tanulmányozta – egy a koleráról írt értekezésével még díjat is nyert –, később Olaszországba utazott, Rómában 1835 farsangján megismerkedett báró Wesselényi Miklós unokahúgával, a művelt, ám a nála hét esztendővel idősebb Wesselényi Polixénával, aki ekkor még Bánffy László báró felesége, ám éppen a válságba került házassága elől menekülve utazgatott Európában. Az egyébként unokabátyáért rajongó bárónő miután férjétől elvált – 1837-ben elfogadta Paget házassági ajánlatát, az esküvőre Rómában került sor.
Az erdélyi Aranyosgyéresen telepedtek le, családjának angol stílusú kastélyt épített. S ha már letelepedett, figyelmesen körbenézett Magyarországon, meg is ismerte azt: a felső-magyarországi bányavárosoktól a Vaskapuig, a Balatontól Temesvárig, a pusztától Torockóig, Kolozsvártól a Székelyföldig mindent bebarangolt, jegyzeteket készített, majd tapasztalatait s a látottakat papírra vetette.
Hungary and Transylvania
Nevét az utazásai nyomán a reformkori Magyarország földrajzi és néprajzi viszonyairól hiteles képet nyújtó, angol nyelvű munkája tette ismertté. Az 1839-ben Londonban megjelent könyv, a Hungary and Transylvania (teljes címén: Magyarország és Erdély; azoknak szociális, politikai és gazdasági helyzetéről szóló megjegyzésekkel) tárgyilagosan mutatta be a magyarok lakta tájakat. E csodálatosan illusztrált művel, főleg annak 1842-es lipcsei, német nyelvű kiadása után sikerült felszámolnia azokat a téves elképzeléseket és a velük együtt járó félelmeket, amelyek a kontinens „civilizált” szegleteiben Magyarországgal és Erdéllyel kapcsolatban makacsul tartották magukat.
A címlapra Paget és Polixéna Dante Isteni színjátékából választott mottót: „Beata Ungheria! Se non si lascia piu malmenare!” – Ó, boldog Magyarország! Csak ne hagyja magát félrevezetni már! (Babits fordításában).
Paget az 1839-ben megjelent művét feleségének ajánlotta: „Szeretetem és becsülésem jeléül ajánlom e munkát annak, kinek kedvéért nekiláttam, megírásában mosolya bátorított, s most az ő kívánságára teszem közzé.”
Bár magyar fordításban nem jelent meg a teljes könyv, Paget-nek köszönhetjük, hogy bemutatta a reformkori Magyarországot, hibáival és erényeivel együtt. Kovács Sándor Paget János című kötetében olvasható a könyv előszava, mely szerint Paget így vall: „Nem szeretném olvasóimat bármiben is készakarva félrevezetni. Magyarország boldogulásának ügyét őszintén a szívemen viselem, s úgy gondolom, nagyban előmozdítaná ezt, ha Nyugat-Európában, és különösen Angliában többet tudnának róla. S bár természetesen szeretném olvasóimban is felkelteni az érdeklődést Magyarország iránt, melyet magam is érzek, mégsem tartanám helyes vagy bölcs dolognak, ha elkendőznék vagy eltitkolnék bármely hibát, amelyre az országban, intézményeiben vagy lakóiban leltem.”
Paget közben magyarrá vált, megtanulta új hazája nyelvét, és 1847-ben magyar honosságot nyert. Barátságot kötött Széchenyi Istvánnal, Batthyány Lajossal pedig Görögországban és Törökországban utazgatott. Magyarként vett részt a szabadságharcban, 1848 őszén az aranyosszéki nemzetőrség századosaként harcolt, majd Bem szárnysegédje lett. Az angol sajtót ő értesítette a magyar szabadságküzdelem eseményeiről. Nagyenyedi huszárbravúrját – amikor a menekülő vidéki magyarok védelméül vagy száz huszárral rohamozta meg és kergette szét a fosztogató mócokat (havasi románokat) – Jókai is megörökítette Egy az Isten című regényében.
Világos után családjával együtt menekülni kényszerült. Előbb Angliába mentek, majd 1852-től Drezdában és Nizzában éltek, s csak 1855-ben térhettek vissza Erdélybe, kifosztott birtokukra, amelyet Paget másodszor is felépített, s amelyen korszerű mintagazdaságot szervezett. Gépesített, vetésforgót használt, angol fajtájú állatokat honosított meg, és kikerülhetetlen szerepet játszott a magyar szőlészet és borászat 19. századi fellendülésében, ő hozott be néhány ma is jól ismert francia szőlőfajtát. Társulatot alapított a tenyészállatok beszerzésére, a lótenyésztés fellendítése érdekében újraalapította a kolozsvári lóversenyt.
Számos gazdaságot és művelődést előmozdító kezdeményezésben játszott szerepet. Alapító tagja volt az Erdélyi Gazdasági Egyletnek, tevékeny híve az Erdélyi Unitárius Egyháznak, nevét alapítványával is megörökítette. Gazdasági cikkeket írt, több magyar nyelvű munkát angolra fordított. 1868-tól tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. 1892. április 10-én Aranyosgyéresen halt meg, a kolozsvári Házsongárdi temető végső nyughelye.
