Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a 20. századi magyar és egyetemes történelem kutatója 85 éves.
Ormos Mária 1930. október 1-jén Debrecenben látta meg a napvilágot, érettségi után a városi egyetem történelem-magyar szakán tanult, és 1952-ben szerzett tanári diplomát. Már 1951-től gyakornokoskodott az egyetemen, majd diplomázása után tanársegédi állást kapott. 1953-tól a szegedi tudományegyetem tanársegédje, majd adjunktusa volt, de 1957-ben fegyelmivel eltávolították munkahelyéről. Ekkor került a Magyar Országos Levéltárhoz, ahol segédmunkásként dolgozott. 1958-tól 1960-ig általános iskolai nevelő volt, majd az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségében dolgozott felelős szerkesztőként.
1963-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, később főmunkatársa. 1982-ben kezdett tanítani a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1984-ben annak főállású oktatója lett egyetemi tanárként. 1984 és 1992 között az egyetem rektora, 1996 és 2000 között a bölcsészettudományi kar megbízott dékánja volt. 2000-ben professor emeritává nevezték ki.
Tudományos pályafutása során többször volt külföldi tanulmányúton (Párizs, Bonn). 1968-ban védte meg kandidátusi, 1980-ban akadémiai doktori értekezését történettudományból. Tagja lett az MTA Történettudományi Bizottságának és a Pécsi Akadémiai Bizottságnak. 1987-ben megválasztották a Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban rendes tagjává. A párizsi Európai Művészeti és Tudományos Akadémia is felvette tagjai sorába. Az 1990-es években az MTA Doktori Tanácsának tagjaként is tevékenykedett. 2007-ben lett a Századok című történettudományi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke.
1951-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, melynek megszűnéséig tagja volt. Az utódpártnak, a Magyar Szocialista Munkáspártnak 1969-ben lett tagja. 1988-ban megválasztották a Központi Bizottság, 1989-ben pedig a Politikai Bizottság tagjának. 1989-ben alapító tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak, 1990-ig az országos elnökség tagjaként tevékenykedett. Az 1990-es országgyűlési választáson az MSZP országos listájáról szerzett mandátumot, amelyről 1990 szeptemberében lemondott.
Történészi munkássága alapvetően a 20. század összetett problematikáira fókuszál, kiterjed a nemzetközi kapcsolatok, a világháborúkat lezáró szerződések kérdéseire, a diktatúrák szerkezetére, működési módozataira, a diktátorok személyiségének vizsgálatára, az eszmetörténet, a biztonságpolitika fontos kérdéseire, valamint Európa és az európaiság kérdéskörére. Könyveiben a történelem, a kultúra és az egyén sokrétű összefüggése nyújt maradandó élményt a szakembereknek és az érdeklődő olvasóknak egyaránt.
Vallja, hogy az ember nem létezhet múltja nélkül, de a múlt, az események teljesen hű rekonstrukciója lehetetlen. A történész által készített kép a legjobb esetben is csak hozzávetőleges mása lehet annak, ami megtörtént, a múlt hozzávetőleges felvázolása azonban megteremtheti a jelen, vagyis magunk megértésének esélyeit.
Közel kétszázharminc tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, ebből harmincnyolc a könyv és a monográfia, s több mint húsz a könyvfejezet. Munkáságát 1984-ben Akadémiai Díjjal, 1995-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. 1995-ben Széchenyi-díjat kapott a 20. századi magyar és egyetemes történelem kutatása terén kifejtett munkásságáért, a felsőoktatásban betöltött szerepéért. 1996-ban Pécs, 2008-ban a XIII. kerület díszpolgára lett, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2008-ban nyerte el. 2009-ben Húszéves a Köztársaság Díjat, 2010-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.
