Idén 135 éve született és 80 éve halt meg Vendl Mária mineralógus, az első magyar női egyetemi tanár. Felkészültségével és lelkiismeretes kutatómunkájával hamar kivívta az akkor még szinte csak férfiakból álló hazai természettudós társadalom elismerését. 1925 decemberében ő volt az első tudósnő, akinek munkáját a Magyar Tudományos Akadémia ülésén is bemutatták.
Vendl Mária (Dudich Endréné) magyar minerológus, egyetemi tanár az első nő volt hazánkban, ki tudományos fokozatot ért el. 1930-tól a debreceni egy -en a kristálytan magántanára, 1941-től c. ny. rk. tanára. Munkássága elsősorban a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosult, de kőzettani és meteoritkutatásokkal is foglalkozott. Különösen kalcitvizsgálatai jelentősek. Szakirodalmi munkássága is számottevő. Az első nő szerző volt, akinek munkáit az MTA ülésein bemutatták, s ennek kiadásában jelentek meg.
Dudich Endréné Vendl Mária 1890. május 26-án született az erdélyi Ditrón (ma: Gyergyóditró), ahol édesapja a polgári iskola igazgatója volt. Vendl Aladár öt gyermeke közül három kötelezte el magát a geológia tudományának művelése mellett, s kiemelkedő munkásságukkal mindhárman beírták magukat a tudományterület történetébe.
Fiai, Vendl Aladár (1886–1971) és Vendel Miklós (1943-ig Vendl, 1896–1977) későbbi Kossuth-díjas geológusok, akadémikusok mellett középső gyermekét, Máriát is a kőzetek világa vonzotta. Aladár bátyja nyomdokait követve a budapesti tudományegyetemre iratkozott be, ahol 1913-ban természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet szerzett. A griedeli baritról (a német Hessen tartománybeli Griedelből származó kristályos ásvány) írt egyetemi munkáját 1912-ben pályadíjjal jutalmazták.
A diploma megszerzése után, 1913 és 1919 között a lőcsei leányiskolában, 1919–20-ban a szombathelyi leánygimnáziumban tanított. Az oktatás mellett is folytatta a kristályszerkezetek tanulmányozását és a meteoritkutatást. Tudományos vizsgálódásaira felfigyelve hívták dolgozni 1920-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárába, ahová az első női kutatóként került, és ahol 1922-től múzeumőri, 1934-től I. osztályú múzeumőri rangban tevékenykedett.
„A drágakövek legnagyobb része a természetben kristályalakban található, ezért a drágakövekkel való foglalkozáshoz szükségünk van a kristálytan alapelemeinek ismeretére. Nyers köveket sokszor már a kristályalak ismerete alapján, minden más segédeszköz nélkül is meghatározhatunk.” (dr. Vendl Mária: A drágakövek fizikai tulajdonságai)
Felkészültségével és lelkiismeretes kutatómunkájával csakhamar kivívta az akkor még szinte csak férfiakból álló hazai természettudós társadalom elismerését. 1925 decemberében ő volt az első tudósnő, akinek munkáját a Magyar Tudományos Akadémia ülésén is bemutatták.
1928-ban pedig olyan tudományos alapossággal kartotékolta a Nemzeti Múzeum ásványtárának meteoritjait, hogy tiszteletből a halála után, 1951-ben megjelent, Magyarország meteoritgyűjteményei című könyv társszerzőjeként tüntették fel.
„A drágaköveket ékességekül legtöbbnyire megmunkált állapotban használjuk. Különösen a csiszolás és fényezés azok az eljárások, amelyek a kő természetes rejtett szépségeit, tüzét, színszórását a legjobban érvényre juttatják.
Minden drágakő számára, hosszas tapasztalatok alapján, bizonyos csiszolási formák alakultak ki, amelyek a kő természetének legjobban megfelelnek, szépségüket legelőnyösebben tüntetik fel. Az átlátszó köveknek más csiszolási forma felel meg, mint az átlátszatlanoknak, a színes kövek megint más alakban hatnak jobban, mint a színtelenek.
Érdekes különbséget figyelhetünk meg a keleti és európai csiszolási mód között. Az európai kőcsiszoló arra törekszik, hogy a csiszolással a lehető legtöbb szépséget hozza, ki a kőből, nem törődve azzal, hogy a kő így sokat is veszít súlyából, míg a keleti csiszolási mód arra helyezi a fősúlyt, hogy a kő súlyából mennél kevesebbet veszítsen, nem pedig arra, hogy a kő a legnagyobbfokú szépséget érje el.” (dr. Vendl Mária: A drágakövek csiszolása)
Negyvennégy éves korában, 1934-ben első magyar nőként szerzett tudományos fokozatot, a Debreceni Egyetemen habilitált, és a nők közül elsőként lépett elő egyetemi magántanárrá. Általános ásványtani előadásai vonzották a hallgatóságot. 1941-ben ugyanitt címzetes nyilvános rendkívüli tanári kinevezést kapott. Elsősorban krisztallográfus volt, munkásságát a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosította. A hazai kalcitok szakértőjeként tartották számon, de kőzettani és meteoritvizsgálatai is jelentősek.
Huszonegy nagyobb tudományos munkát tett közzé, nyolc tanulmányában kutatásai kedvenc tárgyáról, a magyarországi kalcitokról értekezett. Legfontosabb művét, A drágakövekről, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című, Koch Sándorral közösen írott munkáját 1935-ben a Természettudományi Társulat Rauer-díjával jutalmazták.
Számos társadalmi és szakmai egyesületben tevékenykedett, 1926 és 1945 között a Magyarhoni Földtani Társulat választmányi tagja volt. 1935-ben feleségül ment Dudich Endre zoológus akadémikushoz, akivel mindössze tíz évet élhettek együtt. A második világháború okozta megpróbáltatások miatt 55 éves korában, 1945. augusztus 17-én halt meg Sopronban.
Emlékének megőrzésére a Magyarhoni Földtani Társulat 1963-ban Vendl Mária Emlékalapítványt hozott létre a kristálytan, ásványtan, kőzettan, geokémia és ércföldtan területén egyre gyarapodó tudományos munkák szerzőinek jutalmazására. 1983-ban az emlékalapítványt emlékéremmé alakították, a Vendl Mária Emlékérmet az eredeti célt változatlanul tartva háromévenként ítélik oda.
Méltatlanul feledésbe merült alakját – a magyar nagyasszonyok sorozata keretében – Józsa Judit kerámiaszobrász formázta meg, aki a stílusos ábrázolás kedvéért kisplasztikájába kalcitkristályokat is belefoglalt.
