„Ha azt kérdezzük, hogy Ady miképp viszonyult a tárgyakhoz a költészetben és az élet realitásában, azt a választ adhatnánk, hogy az előbbiben erősen áttételesen, a másodikban pedig rejtetten és gavallérosan.” Milyen tárgyak vették körül Ady Endrét?
Stációk és tárgyak
„De már csokros, pillangós röpdösésű nyakkendője. ‘Gyerünk a vágóhídra’ – szép szomorú a hangja. ‘Ejnye, de kopott ez a kalap.’
És egy arasznyi széles karimájú kalapot vesz elő, s nekem adja.” (Haraszthy Lajos Adyval Váradon)
Ady Endre költő, újságíró, a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, 137 éve, 1877. november 22-én született. Születésnapja alkalmából költő és családja tárgyi hagyatékát egybegyűjtő – a Petőfi Irodalmi Múzeum által gondozott – digitális katalógust szemrevételezzük. Ady Endre városi embernek tartotta magát, élvezte a városi életet Kolozsvárott, Nagyváradon, Pesten és Párizsban egyaránt. Lakhelyei és a körülötte lévő tárgyak inkább kiszolgáló kényelmi eszközök voltak, mintsem nélkülözhetetlen ereklyék. A költő érmindszenti szülőházát nemrég újították fel, Csinszkával közös lakása pedig a pesti belváros forgalmas régi utcájában (Veres Pálné u. 4. sz. alatt) található. Ady felesége, Boncza Berta apja halála után örökölte a lakást, illetve a csucsai kastélyt minden ingatlannal együtt. A házaspár 1917 őszétől a költő haláláig lakott itt. A három szoba az eredeti személyes tárgyakat mutatja be, a dokumentumok pedig Ady háborús éveiről szólnak. Ma az egykori lakás helyén működik a Petőfi Irodalmi Múzeum Ady-emlékszobája. „Ady Endrének most lenne először életében igazibb, rendes otthona – írja Bölöni György. – Idáig folyton hotelszobák lakója volt. Érmindszent nem otthon; szülői tűzhely és erőt adó, falusi antheuszos emlékeztető. Otthon Csucsa sem volt, a sok épület közt házról házra, szobáról szobára vándoroltak, hol itt, hol ott ütve kedvük szerint ideiglenes tanyát. Ady igazi nomád életének negyvenéves korára a budapesti otthonnal Csinszka vetett végett.”
Ady Endre és az Ady család tárgyi hagyatéka
„Ady és a tárgyak viszonya nem ismerhető fel első látásra – olvasható Benkő Andrea előszavában. – Létező és nem létező egyszerre, megfogható és eltűnő. Az élet rétegei nem alkotnak a tárgyakban folyamatot, nem épülnek egymásra, bár vannak közös halmazaik – egy-egy helyen történetté rekonstruálhatók és reprezentálnak egy helyzetet, máshol töredékesek, önmagukban állnak.
Ha azt kérdezzük, hogy Ady miképp viszonyult a tárgyakhoz a költészetben és az élet realitásában, azt a választ adhatnánk, hogy az előbbiben erősen áttételesen, a másodikban pedig rejtetten és gavallérosan. Az előbbire jó példa a közismert, hívogató ágy motívum vagy a népszerű fekete zongora, az utóbbira pedig a feltűnő hiány, ahogy tárgyakról az öltözet kivételével ritkán ír. Ilyen kivétel, amikor a színészeti kiállítást méltatja. „Minden tárgy egy gyönyörű élet, egy dicsőséges múlt hallgatag tanúja, és míg néma meghatottsággal nézem, lerajzolódik előttem egy bezárult korszak tarka képe, melyben több fény, több lélek lakozott, mint a mi reális, szürke, elbágyadt korunkban.” (Benkő Andrea előszavából)
„Ilyenkor nagy csend, nyugalom, rohanásmentes légkör honolt a szerkesztőségben. Kabos és Bíró is ebben az időben tartózkodott a szerkesztői szobában. Mielőtt Ady leült dolgozni, bement Biróhoz, nyilván direktívákat kapott tőle. Aztán a mellényzsebéből apró kis ceruzákat vett elő, fel sem nézett többé, csak írt, papírszeletekre hajolva, írásába belesüllyedve. Szemüveget nem használt, bár olyannyira rövidlátó volt, hogy írás közben a papírt szinte érintette az orra.” (Beck József: Visszaemlékezéseim Ady Endrére)
„A tárgyakat Ady-szövegekkel, illetve az emlékezők – kortársak, barátok, családtagok – szövegeivel egészítettük ki, mintegy Ady tárgy-breviáriumot adva az olvasó „kezébe”. A szövegek nem feltétlenül a konkrét tárgyról szólnak. Az Adytól idézett szövegek néha csak egy időponttal, egy helyzet megjelenítésével, az adományozóhoz vagy tulajdonoshoz fűződő viszony kifejezésével, a tárgy nevének művekben való használatával kapcsolódnak a konkréthoz. Az emlékezőktől olyan szövegeket gyűjtöttünk, amelyek azt rögzítik, hogy a konkrét vagy hasonló tárgyat miként használta a költő, akár cselekvésben, akár passzívan, hogyan jelent meg a környezetében, milyen mozdulat, szokás, érzelem, esemény, történet fűződik hozzá – pillanatfelvételek, amelyeken a tárgyak megmozdulnak, vagy sorsukról, eredetükről van szó.” (Benkő Andrea előszavából)
„Mély fájdalommal tudatom minden nemes szívű emberbaráttal, hogy galléros felöltőm hosszas, kéthónapi kifizetetlenség után egy ismeretlen, jobb hazába költözött.
Semmi sem képes bánatomat enyhíteni.
Hitelem ki van merítve, télikabátom nincs.
Éppen aznap költözött el szegény felöltőm, mikor már elhatároztam télikabáttá leendő előléptetését.” (Adieu Bandi, 1898)
„Gavalléros szokása volt Adynak, hogy állandóan kesztyűt viselt, nyáron is, sötétebb színű cérnakesztyűt és nem vette le a kezéről lokalitásokban sem. Egyáltalán szerette a finomkodva ható külsőségeket, a jó ruhában való jó megjelenést, a finom fehérneműt, divatos zsebkendőt és ha megtehette selyemharisnyát hordott.” (Révész Béla: Ady életéről, verseiről, jelleméről, 1924)
A kiadvány csak digitális formában az alábbi linken keresztül érhető el. A katalógus anyagát egybegyűjtötte, szerkesztette, a szöveget válogatta és az előszót írta: Benkő Andrea.
Ady Endre kalapja (Fotó: PIM)
Ady Endre íróasztala, Nagyváradi Napló szerkesztősége (Fotó: PIM)
