„Ha a modern civilizált embernek saját magának kéne leölnie azokat az állatokat, amiket megeszik, a vegetáriánusok száma csillagászati mértékben növekednék.” Christian Morgenstern német költő, műfordító, az abszurd irodalom egyik előfutára 145 éve született.
CHRISTIAN MORGENSTERN: A KIHALT TENGERI TEHÉN
A kihalt tengeri tehén
Egy este
A Müllerné őnagyságát kereste
Felírta egy cédulára halkan:
Én már régesrég kihaltam.
Ezt körbeadták szépen a terembe,
S a tengeri tehén elment merengve.
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Münchenben jött világra 1871. május 6-án, családjában apai ágon több nemzedékre visszamenőleg csupa festőművészt találni. A breslaui (ma Wroclaw) katonai iskolában tanult, majd az itteni egyetemen közgazdaságtant hallgatott. Apjával való konfliktusa miatt hátat fordított tanulmányainak, Berlinbe utazott munkát keresni. Ebben az időszakban a német főváros jelentős szellemi és kulturális központ volt, nagy számban jelentek meg rangos irodalmi-művészeti folyóiratok, a színházi élet is virágzott, tekintélyes irodalmi körök működtek itt. Hamarosan folyóiratok munkatársa lett, irodalmi, művészeti, színházi bírálatokat, kritikai jegyzeteket, humoros karcolatokat, glosszákat írt. 1895-ben megjelent első verseskötetét Fontane, Rilke és Richard Strauss is lelkesen üdvözölte, további folytatásra buzdították.
1897-től műfordítóként is nevet szerzett, hamarosan a modern skandináv irodalom legnagyobb német közvetítőinek egyike lett. Elsősorban Ibsen verses drámáit ültette át németre, de fordított Strindberget és Hamsunt is. Járt is Norvégiában, ahol személyesen is megismerkedhetett Ibsennel és a jeles zeneszerzővel, Grieggel. 1900-ban tuberkulózisának kúrálására Davosba utazott, a kezelés szünetében a Max Reinhardt-féle Zaj és füst irodalmi kabaré számára írt jeleneteket. 1903-ban visszatért Berlinbe, előbb színházi dramaturg volt, majd kiadói lektorként dolgozott.
1905-ben jelent meg máig legismertebb műve, az Akasztófa-énekek (Bitódalok, Akasztófadalok), amely világhírűvé tette. Ezek a groteszk, furcsa, játékos, többnyire nonszensz versek még korai berlini éveiben születtek, barátaival, „akasztófa-cimboráival” együttléteik alkalmával önmaguk szórakoztatására énekelgették a versikéket. Létrejöttükben az a felismerés játszott szerepet, hogy a világ sótlan, el kell hát menni sóért-borsért.
Mottóul Morgenstern ezt írta: „Az Akasztófa-énekekhez nincs szükség semmi másra, csak elfogulatlanságra, naivitásra és együgyű szívre. Egy nagy gyermek írta őket – nagy gyermekeknek.” Gyakran kitalált lények (nózibém, holdkos) szerepelnek a versekben, a testrészek, az egyes ruhadarabok vagy éppen a tüsszentés önálló életet élnek. A legtalányosabb, legbolondosabb köztük a Hal éji éneke, amelyet a magyar olvasó Szabó Lőrinc „fordításában” ismerhet. További hasonló kötetei, a Palma Kunkel és a Der Gingganz már csak halála után jelentek meg.
1909-ben megismerte a neves teozófus és antropozófus Rudolf Steinert, akinek hívéül szegődött, külföldi előadókörútjaira is elkísérte, így Budapesten is megfordult. Betegségének nem használtak ezek az utazások, állapota fokozatosan rosszabbodott, 1914. március 31-én Meran (ma Merano) melletti otthonában halt meg.
