125 éve született Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító, az Ady utáni nemzedék kiváló lírikusa, akinek költészete abban is időszerű, ahogy a kortárs magyar alkotók műveiben tovább él.
„Szabó Lőrinc költői és műfordítói életműve a magyar líra kivételes teljesítménye, amelyben a műalkotás nemcsak valamely történeti jelen idő eseményeinek átélése, emberi és társadalmi igények bejelentése, hanem a létezés egészében való jelenlét átgondolásának poétikai alkalma. Cusanus napjainkban sokat idézett meghatározása Szabó Lőrincre igencsak érvényes, a költőre és a magánemberre egyként: „coincidentia oppositorum” (Vas István magyarításában: „ellentétek keresztezési pontja”). (…)
Szabó Lőrinc verseinek sokak által dicsért formai erőssége: ennek a sokféleségnek az összefogása a kompozícióban. Sokat emlegetett merész poétikai szabálytalanságai (mint például versbeszédét meghatározó, a mondat és a sor összhangja ellenében alkalmazott, mindkettőt külön-külön egyszerre erősítő és bontó áthajlásai): a változtathatatlannak látszó rend szabályain ütött sebek, az üdvözülésért kiáltó szenvedés ziháló jajdulásai.” (Kabdebó Lóránt)
Szabó LőrincMiskolcon született 1900. március 31-án. Református értelmiségi családból származott, apja mozdonyvezető volt. A költő később mégis ateistának vallotta magát. „Az ateizmus bugyrából különböző vallások meséin keresztül érkezett vissza a bibliához, az ima gyönyöréhez. Mindezek kellettek ahhoz, hogy a költő eljusson „az emberi létezés metafizikai vágyódásainak verssé formálásához” – fogalmazott az irodalmár Kabdebó Lóránt, aki a vallások között megemlítette a buddhizmust és az iszlámot.
SZABÓ LŐRINC: A KÖLTŐ ÉS A FÖLDIEK
Nem vagyok kész? vagy összedőltem?
A szeretet s a gyűlölet,
melynek száz keze épitett,
alszik vagy meg is halt köröttem.
Ki javítja meg, ami gyenge?
Talán nincs is rajtam födél,
hisz túlsok az eső s a tél
nagyon is bejár életembe.
Sötétben nézem magamat:
valami mindig törik-omlik.
Tégla? üres dísz? – nem tudom,
de tanulságnak megmarad,
hogy az épülő ház s a rom
egymáshoz mennyire hasonlít.
A debreceni református kollégiumban alapozta meg széles körű műveltségét. 1918-ban besorozták, hadiérettségit tett, majd az őszirózsás forradalom után Budapestre költözött. A Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be, de két hét múlva inkább a bölcsészkar magyar-latin-német szakán tanult tovább. Ekkor került kapcsolatba Babits Mihállyal, aki tanítványává és barátjává fogadta.
Az egyetemet végül nem fejezte be: 1921-ben megismerte Mikes Klárát, Az Est-lapok irodalmi rovatvezetőjének, Mikes Lajosnak a lányát, akit feleségül is vett. Apósa révén Az Est szerkesztőségének munkatársa lett, cikkei mellett verseivel és műfordításaival szerzett nevet magának.
1922-ben jelent meg első verseskötete Föld, erdő, Isten címmel, amely komoly irodalmi sikert aratott. Közben műfordítóként is jelentőset alkotott, Babits és Tóth Árpád társaságában egyik fordítója volt Baudelaire A romlás virágai című kötetének.
Műfordításaival tűnt fel, 21 évesen már Shakespeare-szonetteket fordított, s 22 évesen jelentkezett első verseskötetével, Föld, erdő, Isten címmel. Ezt három másik követte, a Kalibán (1923), A sátán műremekei (1926) és a Te meg a világ (1932). 1927-ben rövid életű művészeti és kritikai folyóiratot indított Pandora címmel. A sátán műremekei kötete jelenti sokak megítélése szerint – József Attila Eszmélet körüli verseivel egyetemben – a huszadik század magyar lírájának csúcsteljesítményét.
A húszas években sorra jelentek meg kötetei (Kalibán, Fény, fény, fény, A Sátán műremekei), amelyeknek verseit az elvont gondolatiság jellemzi, a keleti filozófiák és Schopenhauer hatása jelenik meg bennük változatos versformákban.
SZABÓ LŐRINC: VEZÉR
(részlet)
A cél: én vagyok, a cél: én magam,
s még valami, amit magam sem értek
s ami mégis él, ahogy a vetésben
az aratás, ahogy bennem a nép:
e titkos cél úgy használ engem is,
ahogy másokat én, vagy ahogy a
boly a hangyát, a kas a méheit.
Mondják, kegyetlen és őrült vagyok,
szörnyetegnek lát az idegen önzés:
zümmög a vak ideológia!
A nagyobb jog, a még nagyobb igazság,
a természet ereje söpri el
az ellenséges torlaszokat a
zűrzavarból a megváltás felé.
Én erő vagyok, s ahogy díszeim
a tudomány, a művészet s a nők,
úgy eszközöm, ha kell, a terror is,
amelyet oly jól ismer Jehova.
1925-ben kezdődött huszonöt éven át tartó szerelmi kapcsolata Korzáti Erzsébettel, e viszony megrendítő dokumentuma az asszony 1950-es öngyilkossága után írott A huszonhatodik év című szonettciklusa.
1926-ban Pandora címmel művészeti, kritikai lapot indított, amely hét számot ért meg. 1928-tól 1944-ig a Magyarország című lap munkatársa volt. A harmincas évek elejétől a népi írók körébe is sorolták, részt vett a Márciusi Front megalakulásában is.
Sokat szerepelt a rádióban, a Nemzeti Színház számára Shakespeare-t fordított, három ízben is Baumgartner-díjjal jutalmazták. 1943-tól egyre inkább a jobboldali elfogultság jelent meg írásaiban, emiatt 1945-ben vizsgálati fogságba került, majd „feddéssel” igazolták, s publikációs tilalommal sújtották.
A harmincas években közel került a népi írók mozgalmához. Jobboldalinak bélyegzett politikai múltja miatt 1945-ben vizsgálati fogságba került, majd publikációs tilalmak sújtották.
1946 és 1949 között a Válasz költői rovatának vezetője volt, 1947-ben pedig – többek heves tiltakozása ellenére – felvették az Írószövetségbe. Az üldöztetés és a megkülönböztetés ellen a munkába menekült, s megírta két nagy versciklusát. A Püski Kiadónál megjelent Tücsökzene (1947), az emberi életről fogalmazott eszmélkedés, amely több mint háromszáz pillanatképében összegezte életét.
1949-től ismét nem publikálhatott, jobbára műfordításokból élt, s A huszonhatodik év darabjain dolgozott. Amikor a napi újságírói, majd fordítói robotban példás lelkiismeretességgel fenntartott (két gyermeket, Kisklárát és Lócit felnevelő) családi életét ellenpontozó, huszonöt éven át tartó szerelem hősnője 1950-ben öngyilkos lesz, egy szonettciklusban (A huszonhatodik év, 1950–1956; megjelent: 1957) néz szembe az elmúlás és a maradandóság kérdéseivel.
A magyar líra egyik csúcsteljesítményének számító kompozícióban megfosztja a verset a retorikusságtól, a költői képekre való építkezéstől, a mindennapi események eszköztelen lejegyzése mégis egyetemes érvényűvé válik.
1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak, az Irodalmi Újság november 2-i számában Ima a jövőért címmel üdvözölte a forradalmat.
A huszonhatodik évvel búcsúzott
„Látjuk, hogy a magyar irodalomnak ez az egyik leglégiesebb és lebegőbb verse minden szavával és gondolatával az anyaghoz kötődik, az anyag törvénytárát foglalja össze, az anyag rejtelmeiről szól. Az anyaghoz tapadva néz szembe a végtelennel, amely maga is anyagból van. Az anyagból gyúrt ember tragédiája; számomra mindmáig az elmúlás legmegrendítőbb látomása” – írja Déry Tibor az Omló szirtről című versről.
SZABÓ LŐRINC: OMLÓ SZIRTRŐL
De voltál légyen bármi s bármilyen,
most, hogy nem vagy, s mert hinni lehetetlen,
hogy a csillagkavaró egyetemben
még egy zátonyon találkozz velem,
s újra megadhasd mindazt, kedvesem,
amit huszonöt éven át szívedben
s ifjú lelkedben annyira szerettem,
s mert bennem is fogy az élő jelen:
szirtemről (omló szirt! halálod éve!)
érzékeink és tudatunk cseréje
szűntén csak nézek az örök időbe
s elnémít látni, hogy a végtelen
zajlásban minden, ami volt, milyen
tökéletesen jelentéktelen.
llyés Gyula szerkesztette 1954-ben a Moliére-összest. A Nők iskoláját ketten is fordították: Vas István és Heltai Jenő. Amikor nem tudták eldönteni, kié kerüljön be a kötetbe, Illyés felszólította az éppen Tihanyban nála vendégeskedő Szabó Lőrincet, hogy egy hónap alatt ültesse át magyar nyelvre a művet. Szabó elvállalta a feladatot, s valószínűleg a megfeszített munkatempó is hozzájárulhatott a költő második infarktusához.
Már súlyos beteg volt, amikor 1957 márciusában megkapta a Kossuth-díjat, s nem sokkal később megjelent A huszonhatodik év című (1950-1951) szonettciklusa, amely negyedszázados szerelmi kapcsolat rekviemje lett. Ennek sikerét azonban nem érhette meg, 1957. október 3-án meghalt.
1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak, 1957-ben Kossuth-díjat kapott. A műfordítással haláláig nem hagyott fel, főként angolból és franciából fordított, Shakespeare-t, Verlaine-t, Moliere-t ültetett magyarra, de fordított oroszból is, például Puskint, és németből Goethe-t. Babits Mihállyal meg Tóth Árpáddal együtt ő ültette magyarra Baudelaire A romlás virágai című kötetét. Műfordításainak nagy részét Örök barátaink című kötetében tette közzé.
Szabó Lőrinc a rendszerváltás „szellemi felszabadulásának” egyik nyertese lett. Két ikercsillag ragyogott akkor az irodalomelméletben: Szabó Lőrinc és József Attila. Kabdebó Lóránt kutató szerint a két életmű tudományos vizsgálata rávilágított a két világháború közti magyar költészet világirodalmi rangjára.
