Federico García Lorca spanyol költő, író, drámaíró, a 20. századi spanyol irodalom jelentős alakja 120 éve, 1898. június 5-én született.
„Ha a lexikonokban nézünk utána életrajzának, alig tudjuk követni a felsorolást. Költő volt, a múlhatatlan emlékű nagyok egyike. Drámaíró volt, egyéni hangú, sajátos színfolt a színiirodalomban. Népszerű zeneszerző, sikeres festő-rajzolóművész, néprajztudós. Színházszervező s ezen belül dramaturg, rendező, ha kellett akár tragikus, akár komikus színész. Rövid életében is az élő spanyol kultúra legkiválóbb, sőt legsikeresebb korabeli alakja. Otthonában ugyanúgy hangoztatta lírai költeményeiben a cigányok emberségét, jogukat az egyenjogúságra, mint Amerikában a négerekét. Szavakkal, dallamokkal, színekkel harcolt az emberi méltóságért, egyenlőségért, méltányosságért, demokráciáért. Meg is bűnhődött érte, a sötétség zsoldosai a számlálhatatlanokkal együtt őt el elpusztították.” (Hegedűs Géza: A világirodalom arcképcsarnoka)
Andalúzia Fuente Vaqueros nevű falucskájában született 1898. június 5-én. Tanulmányait a granadai jezsuita gimnáziumban végezte, majd jogot és filozófiát hallgatott, mellette zenét és festészetet tanult, verseket is írt. 1919-ben a Madridi Egyetemre került, ahol barátságot kötött Salvador Dalí festővel. Luis Bunuel filmrendezővel közösen szervezett felolvasóestjeinek köszönhetően nevét és verseit országszerte megismerték.
1920-ban írta első színdarabját, A halálthozó pillangót egy előadás erejéig Madridban is bemutatták. 1922-ben részt vett a granadai népzenei fesztiválon, ennek hatására a népköltészetben és a cigány művészetben, a hagyományos műfajokban vélte megtalálni a saját mondandójához leginkább illő kifejezési formát. Ekkor jelentek meg rendkívül népszerű kötetei, az Andalúz dalok és a Cigányrománcok.
Az 1927-ben nagy sikerrel bemutatott Maria Pineda című darabjához Dalí tervezett díszletet, s ebben az évben nyílt kiállítás Barcelonában rajzaiból. Gallo címmel folyóiratot indított. Majd New Yorkban és Kubában töltött egy évet, közben a Columbia Egyetemen költészetet tanult. 1931-ben, a köztársaság kikiáltása után tért vissza Spanyolországba, és belevetette magát a színházi életbe, egy egyetemi színtársulat, a La Barraca első embere lett. A színházban zenélt, szervezett, rendezett, s megírta nagy népi drámatrilógiájának darabjait, a Vérnászt, a Yermát és a Bernarda Alba házát. E műveiben a nők állnak a középpontban, elfojtott szenvedélyeik és a tradicionális, merev életszemlélet közötti küzdelem alakítja sorsukat.
Érdekesség, hogy a Vérnászt Szokolay Sándor zenésítette meg, és az 1964. október 31-én a Magyar Állami Operaházban bemutatott háromfelvonásos operája, ritkán látott sikert aratott.
„ANYA
Igen. Milyen szép tekintet! Tudod, mi a házasság, gyermekem?
MENYASSZONY
(komolyan)
Tudom.
ANYA
Egy férfi, néhány gyerek, s egy vastag fal közted s a többi ember közt.” (Federico García Lorca: Vérnász. Ford: Illyés Gyula)
1934-ben meghalt torreádor barátja, a gyász, a fájdalom íratta vele talán legszebb elégiáját, a Torreádorsiratót. A polgárháború kitörésekor Granadában tartózkodott, és a maga eszközeivel buzdította ellenállásra bajtársait.
Nem tudhatta, hogy neve – baloldali meggyőződése és nyíltan vállalt homoszexualitása miatt – szerepel a francoisták feketelistáján, de a vérengzések láttán veszélyben érezte magát, s Luis Rosales költőnél keresett menedéket. 1936. augusztus 16-án mégis letartóztatták, s bár a zeneszerző Manuel de Falla Franco vezérkaránál egyezkedett elengedéséről, augusztus 19-én hajnalban mindenféle tárgyalás és szabályos ítélet nélkül kivégezték.
A holttestét rejtő tömegsír egyes feltételezések szerint Granada közelében található, ám a 2009-ben végzett vizsgálatok során nem találtak emberi maradványokat. Egy spanyol történész legújabb kutatásai szerint a költőt a kivégzés helyén, Fuente Grandesben, a Viznart Alfacarral összekötő út mellett hantolták el.
