„Valaki azt mondta, hogy a komolyzene a társadalom tükre. Nos, ha megnézzük, a mai társadalom meglehetősen torz. Az a probléma, hogy az egyéniségek és a személyiségek vesznek el a kortárs komolyzenében.” Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművésszel Ayhan Gökhan beszélgetett.
Természetesen csak azt a zenét játszom, amit szeretettel adok elő. Meglehetősen kevés olyan zene van a kortárs zenéből, amit szívesen játszom. Szerencsére megadatott, hogy a lehető legjobb zeneszerzők műveit szólaltathattam meg – vallja az 1978-ban Budapesten született Kelemen Barnabás, korosztályának egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb hegedűművésze. A 2010-ben alakult Kelemen Kvartett első hegedűse 2005-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A világ számos rangos fesztiválján és koncerttermében játszik híres zenekarokkal. Fellépései honlapján is követhetőek: www.kelemenquartet.hu.
Számos díjat és elismerést tudhat magáénak, többek között 1999-ben elnyerte a Salzburgi Mozart-verseny első díját, 2003-ban a Liszt- és a Rózsavölgyi-díj lett az övé és ez évben a Gramofon Magazin az év klasszikus zenészének választotta, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, majd 2007-ben Prima Primissima Díjra jelölték, 2008-ban Junior Prima Díjat kapott, 2012-ben pedig a Kossuth-díjat vehette át.
Rengeteg komoly elismerést kaptál már. Nem régen a kamaraegyüttes a Premio Paolo Borciani Vonósnégyes Versenyen az első díjban részesült. Ennyi díj után mégis melyik elismerésre vagy a legbüszkébb?
Mások azok a díjak, amikért úgy dolgoztam meg, hogy versenyeken indultunk. Az, hogy most nyertünk ezen a versenyen, hatalmas elismerés, mert egy négyéves vonósnégyes ritkán kap ennyi díjat, ugyanis négy év után szoktak elkezdeni versenyekre járni. Azért is kellett sietnünk, mert ugye idősek vagyunk, a quartet összeadott életkora száztizennyolc év. Ezekre a díjakra másképp vagyok büszke, mintha a magyar állam ismerne el. Természetesen az is nagyon jó érzés, mert mindig azt érzem, hogy mennyi mindent nem tettem még le az asztalra, hogy ezt kiérdemelhettem volna, és ez inkább arra inspirál, hogy dolgozzam tovább keményen.
Sokat teszel a kortárs komolyzene ügyében, több kortárs darab hazai ősbemutatója kötődik a nevedhez. Hogyan lehet megszerettetni a kortárs műveket a közönséggel? Kihívás számodra egy új mű megismertetése?
Ez egy nehéz kérdés. Nagyon szűk a kortárs komolyzene közönsége. Úgy érzem, ezen a zeneszerzőknek lenne érdemes elgondolkodni. Természetesen csak azt a zenét játszom, amit szeretettel adok elő. Meglehetősen kevés olyan zene van a kortárs zenéből, amit szívesen játszom. Szerencsére megadatott, hogy a lehető legjobb zeneszerzők műveit szólaltathattam meg. Ligeti György, Kurtág György, Sofia Gubajdulina, Krzysztof Penderecki. Valaki azt mondta, hogy a komolyzene a társadalom tükre. Nos, ha megnézzük, a mai társadalom meglehetősen torz. Az a probléma, hogy az egyéniségek és a személyiségek vesznek el a kortárs komolyzenében.
Annyira modernek akarnak már lenni, hogy saját magukat irtják ki a zenéből.
Így van! Szerintem az improvizáció kihagyhatatlanul fontos. Minden stílusban lehetett improvizálni a huszadik század közepéig. Bartók stílusában is lehet improvizálni. Megérzésem szerint a jazz ment olyan irányba, ami manapság is használható. A személyiség ma kizárólag a jazzben bontakozik ki és teremt újat, amit ráadásul a nagyközönség is szeretettel fogad. Lehet, csúnyán hangzik, de nagyon sok klasszikus kortárs zene zsákutca.
Mostanában divatos mindenre azt mondani, hogy válságban van. Válságban a gazdaság, a politika, a társadalom. És a komolyzene?
Nem érzem, hogy a komolyzene válságban lenne. A komolyzene nem csak kortárs zenéből áll. Mint egy múzeum, vannak kortárs kiállítások, azok rendkívül fontosak, de a múzeum a régit is befogadja, és ez ad ki egy egészet. Nem szeretem, ha e kettőt különválasztják. Az a zenész, aki csak kortárs zenét játszik, nekem gyanús.
A Magyar Televízió a közeljövőben komolyzenei tehetségkutató műsort tervez. Látsz fantáziát egy ilyen típusú műsorban? A Zeneakadémia falain túl előkerülhetnek tehetségek?
Az ötlet ígéretes, de az a baj, hogy a tehetségkutatók sokszor amatőrökre építenek. Akkor nem látok benne fantáziát, ha a Zeneakadémisták nem mehetnek. A komolyzenére megvannak a nagy nemzetközi versenyek. Nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből, mennyire lesz színvonalas és eredményes.
Tanítasz a Zeneakadémián. Miben próbálsz más lenni a tanításban? El kell a tanítási módszerekben térni azoktól az oktatóktól, akik annak idején téged tanítottak?
Semmiképp nem! A tanítás során inkább hozzáadni szeretnék. Egybegyűjtöm és folytatom a fantasztikus tanáraimtól kapott tudást. Idén április óta például már a Kölni Akadémián tanítok hegedűt.
Mi a különbség a külföldi és a magyar diákok között?
A legnagyobb különbség, hogy a Kölni Akadémiára a világ minden tájáról érkeznek hallgatók, Magyarországon meg kilencven százalékban magyar növendékeket tanítunk. Ez szép és jó itthon, de még nemzetközibbé tehetnénk a Zeneakadémiát.
Szerinted a Zeneakadémián frissen végzett zenészeknek milyen lehetőségei vannak Magyarországon szólistaként?
Nem lehet valakit szólistának nevelni, ha ő nem akar az lenni. Ha pedig az a vágya, és szerencsés a csillagzata, tehetséges, s minden egyéb megvan, a küzdésvágya, a családi háttér, a tanárok, ha minden összeáll, akkor sikerülhet. Nincs olyan csodagyerek, akinek ne lettek volna fantasztikus tanárai vagy szülei, akik elérték a gyereknél, hogy gyakoroljon, dolgozzon keményen. Én a lépcsőzetesség híve vagyok. Ha valaki túl hamar lesz híres, annak mindig megvan a böjtje. Minden csodagyerek valahol megsínyli ezt a fajta életet. Egy Yehudi Menuhin vagy egy Vásáry Tamás pont azok a kivételek, akik teljes életet tudtak élni a csodagyerek-lét mellett. Nagyon sokan viszont elvesztek, elkallódtak. Ha valaki túl hirtelen kerül reflektorfénybe, az ránézve veszélyes. Általában a csodagyerek nem tud egy igazi gyerekkort megélni.
Volt olyan hegedűdarab, amivel sokáig kellett küzdened, mert nem adta meg magát?
Például a Nádor Mihály hegedűverseny, amit tavaly New Yorkban mutattam be. Korábban például a Penderecki vagy a Strauss hegedűversenyt megtanultam egy hónap alatt. De a Nádor hegedűversenyre jó, hogy hagytam három hónapot, annyira nehéz volt. Nádor Mihályról azt érdemes tudnunk, hogy egy virtuóz hegedűs hírében állott, egyébként az Operett Színháznak volt az igazgatója, nem mellesleg karmester és zeneszerző.
Általában felkérnek vagy te választasz darabokat?
Felkérnek, s szerencsére bőven vannak megkeresések. Most például felkértek a Sztravinszkij hegedűversenyre, hogy játsszam el jövőre, s ezt már most meg kell tanulnom. Paganini hegedűverseny is lesz a következő évben. Ez a két darab még hiányzott az alap repertoárból.
Az idei nyáron milyen meglepetéseket tartogattok?
A Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál az egy olyan esemény itt Magyarországon, ami pont, hogy a világ különböző tájairól érkező klasszikus zenészeket egy helyre hozza. És ez egy különleges alkalom. Feleségem, Kokas Katalin a művészeti vezető, és az ő felelőssége, hogy milyen zenészeket kikkel hoz össze, és akkor eljátszhatnak egy kamaraművet, Brahmstól, Beethoventől, Mozarttól, Bartóktól, Prokofjevtől. Az a frenetikus és egyedi az egészben, hogy egy egyszeri alkalmat hallhat a közönség. Ott meghallgathatja azt a néhány embert, akik ott és akkor játszanak együtt, utána valószínűleg abban a felállásban és azt a művet azoktól az előadóktól soha többé. Ezt mindig komoly felkészülési idő előzi meg. Pár év alatt kialakult egy törzsközönségünk, büszkék vagyunk rá, hogy kivétel nélkül a közönség részéről az vetődik fel kérdésként egy-egy fesztivál végén, hogy mikor jöhetünk újra.
Milyen érzést okoz, milyen hatást kelt benned a játék, a hegedülés?
Mint előadóművészek, belebújunk a zeneszerzők, a zsenik bőrébe, és mi vagyunk a médiumok. Míg egy festmény nem igényel senki mást a befogadáshoz, addig egy zeneműhöz nélkülözhetetlen az előadóművész. Ez egy rendkívüli érzés. Például amikor Bach zenéjét játszhatom, az nagyon nagy kiváltság. Bach zenéje repít el a legtávolabbi világba és fantasztikus csoda átélni Bach zenéjét belülről. A közönség csak tőlem hallja, a szavakon túl egy zeneműnek a jelentése megfoghatatlan. Nincs nyelvhez kötve a zene.
Ayhan Gökhan
Átjáró
Fotók: Dobos Tamás, Emmer László
