„Nagyon távoli körökben is sikerült részvevő és megértő szívekre, testvéri szeretetre találnom.” 95 éve, 1921. november 14-én halt meg Goldziher Ignác nyelvész, orientalista, a legnagyobb magyar arabista, Vámbéry Ármin tanítványa.
„Az iszlám már azon alakjában, melyet maga a próféta kölcsönzött neki, kevés eredeti eszmét nyújtott az emberiség azon részének, melyhez tanításával fordúlt. Eredetisége nem tanaiban, hanem azon hatásokban nyilvánult melyeket előidézett; abban, hogy erkölcsi világnézetével, legalább elméletileg, véget vetett azon állapotnak, a melyet ezután joggal dsáhilijjának, azaz barbárságnak neveztek” – írta az iszlám nemzetközi hírű, legendás kutatója, Goldziher Ignác. Székesfehérváron született 1850. június 22-én, apja jómódú zsidó kereskedő volt. Tanulmányait a zirci cisztereknél kezdte, gimnáziumba már Budapesten járt, mivel a család a fővárosba költözött. Már tizenhat évesen arabot, törököt és fárszi nyelvet tanult az egyetem bölcsészettudományi karán, ahol Vámbéry Ármin és Toldy Ferenc tanítványa volt. Ebben az évben jelent meg a Hazánk és külföld című lapban két török mese, melyeket ő fordított.
Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben, Leydenben és Lipcsében végezte, huszonkét éves korára már a Budapesti Egyetem magántanára volt. 1873-ban állami ösztöndíjjal Arany László és Heinrich Gusztáv társaságában Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban folytatott kutatásokat. Oxfordi és Cambridge-i útján, keleti kéziratok tanulmányozása közben oroszul és szanszkritül is megtanult. Nagyon hamar a legnagyobb tudományos tekintélyek között emlegették, az egész világ orientalistái ismerték a nevét. Mégis amikor Keletről hazatért, Trefort Ágostontól nem kapta meg a megígért professzori állást, sőt az egyetem is elutasította zsidó származása miatt. Világhírű tudós létére hosszú évekig mint hivatalnok dolgozott: 1876-ban a budapesti izraelita hitközségnél vállalt titkári állást, elsősorban az iskolaügyek terén tevékenykedett, az Országos Rabbiképző Intézetnek 1900-ban lett óraadó tanára.
„Az Akadémia ünnepi ülésére készített tanulmányomban azt állítom, hogy az arab történelmi irodalom keletkezése és kibontakozása teljes mértékben perzsa hatást mutat. Ez arra indított, hogy közelebbről foglalkozzam az iszlámra gyakorolt perzsa hatással. Igen meglepő gondolataim támadtak a szászánida irodalom tanulmányozása közben (sajnos, csak fordításokra szorítkozhattam; miért is nem foglalkoztam időben Pehlewivel?). Az Irakban kialakuló (bátran mondhatnánk, „keletkező”) iszlámra már bölcsőjénél sokkal nagyobb volt a perzsa hatás, mint azt általában feltételezni lehetne. A kalifátus intézménye, ahogyan az először az Abbászidák alatt a legitimitás elvével, isteni kegy jellegével (badzsi) és „magasztosságával” kialakult, szászánida volt. A kutyának mint „tisztátlan” állatnak a megvetése tiltakozásul jött létre, mert a mazdah hitűek szinte szent állatként tisztelték a kutyát. És hány apróság! A fogpiszkáló mint vallásos-szent eszköz a parszizmusból került át az iszlámba. És a nagy dolgok: az ötös szám az imáknál (5gah), a szent szövegek hatása. Ezeket a jelenségeket egyszer alaposan végig kell gondolnom.” (Goldziher Ignác: Napló)
Goldziher Ignác, a nemzetközi tekintélyű iszlamológus két alapművével szerezte, illetve védte meg máig első helyét az iszlámmal foglalkozó kutatók sorában. 1881-ben született Az iszlám. Tanulmányok a mohamedán vallás köréből című összegző munkája, amelyben sokirányú – népköltészeti, irodalmi, vallástörténeti és történeti – munkáinak szintéziseként az iszlám kialakulásának és jellemzőinek máig egyedülálló földolgozását végezte el. Az 1910-ben írt és az éppen az ő korábbi művei nyomán föléledő polémiát is megválaszoló Előadások az iszlámról című munka kiterjed a korabeli mohamedán egyetemi oktatás bemutatására, az iszlám sokféle áramlatának összevetésére, együttélésük, fejlődésük sajátosságaira. Külön gondot fordít az iszlámról szóló balítéletek cáfolatára, és a tanítások lényegét összefoglaló „hagyomány” szövegrészek fordításával ízelítőt ad azok hangulatából, szelleméből. Tudományos értéken túl is érdekes, tanulságos olvasmány a kötet a mai olvasó számára: korunk „iszlám világának” megértését, szokásaik, erkölcsük, vallásuk, törvénykezésük, államalkotó elveik színes – kéziratos forrásokból, szájhagyományból, a Koránból – és színvonalas elemzésből összeálló ismeretét nyújtja.
„A dsihádnak nem az volt a czélja, hogy a nem mohammedán világot a kard erejével az iszlám vallására térítse, hanem hogy az iszlám politikai uralmát terjessze.” (Goldziher Ignác: Az iszlám története)
A Közel-Kelet titokzatos világát kutatta, tanulmányozta az arab és a héber kultúrát, az iszlám társadalomtörténetet és vallásfilozófiát. Kiválóan ismerte a Bibliát, a Koránt, a középkori zsidó irodalmat, a görög bölcseletet. Csak huszonegy éves volt, amikor 1871-ben levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, 1892-ben lett rendes tag.
Az orientalisták 1889-es stockholmi nagygyűlésén nagy aranyéremmel tüntették ki, 1894-ben lett a Budapesti Tudományegyetem sémi filológiai tanszékének rendes tanára. Tiszteletbeli tagja volt ezen kívül a berlini, göttingeni, szentpétervári, amszterdami, koppenhágai akadémiának, számos egyetem avatta díszdoktorrá. Külföldi oktatási intézmények kínáltak fel neki katedrát, amelyet mindig szerényen elhárított, ő a Budapesti Tudományegyetemen akart tanítani.
Fáradhatatlanul részt vett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában, 1910-ben lett a testület nyelv-és irodalomtörténeti osztályának elnöke. Az Akadémia tagjai is nagy tisztelettel és megbecsüléssel vették körül – ahogy ők mondták – a „legigénytelenebb és legtudósabb embert”.
„Mondok egy példát. Ha a fatalizmusról beszélünk, szinte önkéntelenül az iszlámra, vagy mint régebben mondani szokták a törökökre gondolunk, mint a fatalizmus legkövetkezetesebb képviselőire. És ez nem véletlen. Könyveik tele vannak a fatalizmus világnézetét hirdető tanokkal, és az e vallást hirdetők mindennapi viselkedése is a „kiszmet” tanait tükrözi.
Mindazonáltal nem mondhatnánk, hogy a fatalista világnézet az iszlámban, vagy általában a sémita gondolkodásban szigorúbban jutna kifejeződésre, mint számos árja nép vallásában. Gondoljunk a görögökre, a germánokra, vagy arra a népre, melynek mitológiájában, vallásában és filozófiájában az árja szellem gyökereire ismerhetünk, a hindura.” (Goldziher Ignác: A buddhizmus hatása az iszlámra)
Több évtizedes tudományos munkássága könyvtárnyi terjedelmű, életművének 1927. évi bibliográfiai összegzése 580 kötetet és tanulmányt sorol fel. Arabistaként megírta a Sía irodalom történetét (1877), 1884-ben jelent meg A mohamedán jogtudomány eredetéről című kötete. 1899-ben adták ki Leidenben, német nyelven Az iszlám című munkáját. Hebraisztikával foglalkozó művei: A mítosz a hébereknél, A héber nyelv elemi tankönyve (1873), A zsidóság lényege és fejlődése (1919). Naplóját, amelyet 1890-től kezdve 1919-ig németül vezetett, 1985-ben adták ki először magyar nyelven. Tudományos munkássága az iszlám kultúrtörténet csaknem minden területére kiterjedt, elsőként vizsgálta e világvallás kialakulását történeti fejlődésében. Ő végezte el a Nemzeti Múzeum Gyűjteményében levő keleti – héber, török, arab, perzsa – nyelvű kéziratok meghatározását és rendezését.
1921. november 14-én halt meg Budapesten. Az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel, innen kísérték utolsó útjára. Több ezer kötetes könyvtárát, levelezését, 1933-ban fia, Goldziher Károly, a kitűnő matematikus ajándékozta a Magyar Tudományos Akadémiának. Budapesti VII. kerületi, Holló utcai lakóházán, valamint székesfehérvári szülőházán emléktábla őrzi a nevét.
