Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) harmadik legnagyobb adományozója Széchényi Ferenc és Apponyi Sándor után Todoreszku Gyula több európai nyelven beszélő jogász volt, aki értékes könyvgyűjteményét a tárolásra szolgáló bútorokkal együtt a könyvtárnak ajándékozta.
„A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára 1919. december 4-én egy rendkívül becses hungarikum-gyüjtemény birtokába jutott – írta 1922 májusában Dr. Melich János, az Országos Széchényi Könyvtár akkori igazgatója. – Ezen a napon értesítette ugyanis özv. dr. Todoreszku Gyuláné szül. Horváth Aranka úrnő a könyvtár igazgatóságát arról, hogy 1919. november 27-én elhunyt férje végakaratát s egész életén át sokszor hangoztatott kívánságát teljesítendő, a férje által sok éven át gyüjtött hungarikum-könyvtárát a hozzá való berendezéssel együtt az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozza.”
Todoreszku Gyula a könyvgyűjtéshez szükséges anyagi forrásokat édesapjának, a román származású Todorescu Pálnak köszönheti, aki 13 éves korában került Magyarországra. A nagy vagyont szerzett kereskedőnek és magyar feleségének három gyermeke közül csak az 1866. augusztus 16-án született Gyula érte meg a felnőttkort, akit szülei nagyon féltettek. Már nagynénjének írt korai leveleiből is szelíd, visszahúzódó fiú képe bontakozik ki. Jellemző, hogy amikor a négy elemi elvégzése után Schnepfenthalba került „német szóra”, folyamatosan hazavágyott. „Minden egyes cédulácskát elteszek, ami otthonról jön” – írta. Az édesapa nem véletlenül választotta épp azt az intézményt a türingiai kisvárosban, amelynek célja a gyakorlati életre való nevelés volt. Fia azonban − aki minden gyakorlatiasságtól távol állt − nemcsak nem érezte ott jól magát, de szerinte „Schwindel” volt az egész, „hidd el, nem tanulnak itt a fiúk semmit!”
Valami fontosat azért mégis tanult: ekkor történt első találkozása a gyűjtés szenvedélyével. Összebarátkozott ugyanis egy Amerikából jött magyar fiúval, aki bélyegeket gyűjtött. 1879. november 30-án kelt levelében felsorolta nagynénjének, hogy mit szeretne Szent Miklóstól kapni. Ezek közül „csak a bélyegeket ki ne hadd, mert azokat nagyon szeretném kapni”. December végén köszönetként írta: „a bélyegeknek pedig úgy örültem, hogy majd kiugrottam a bőrömbül”. Egy hónap múlva újra ritka magyar bélyegeket és postai levelezőlapokat kért, azzal, hogy „máig több mint 300 bélyegem van, egynéhány levelező lappal”. A régi könyvekkel is ekkor jegyezte el magát: Schnepfenthalba menet egy antikváriumban olyan elragadtatással szemlélt egy bőrkötéses, német nyelvű bibliát, hogy édesapja megvette neki.
„…dr. Todoreszku Gyula olyan nagy értékű ritkaság- és unikum-könyvtárat hordott össze, amilyet eladdig a legjelesebb magángyüjtők nem gyüjtöttek volt egybe.”
Az érettségi vizsgát Budapesten tette le, majd beiratkozott a jogi egyetemre, ahol 1892-ben avatták doktorrá. Ekkoriban már szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, zsebpénze jórészt erre ment el. Joghallgató korában huzamosabb időt töltött Párizsban, s azután is csaknem minden évben hosszabb utazást tett: járt Londonban, Lisszabonban, Bordeaux-ban, San Marinóban, Velencében, Genovában, de eljutott Afrikába is. A német mellé elsajátította a francia és az angol nyelvet − e három nyelv ismerete nélkül nehezen tudott volna tájékozódni a bibliofília szakirodalmában.
Amikor már szakmai körökben is egyre jobban felfigyeltek sikeres gyűjtőmunkájára, s igyekeztek bevonni a közéletbe, ő minden ilyen próbálkozásnak ellenállt.
1910-ben elvesztette apját, majd 1915-ben édesanyját is − ekörül vette nőül a színinövendék Horváth Arankát, aki édesanyja felolvasónője volt. Harmonikusan éltek, ám a háborút, majd az azt követő összeomlást nehezen tudta elviselni. Depressziója kiteljesedett, amikor úgy érezte, mindennek vége − birtokai Erdélyben voltak −, vége a gyűjteményének is, hiszen a kommunista uralom meg fogja fosztani kincseitől. Apatikussá vált, amit elméje elborulása követett. Így élt még három hónapig, majd 1919. november 27-én elhunyt. Mintegy három évtizedes gyűjtőmunkája befejezetlen maradt, és végrendeletet sem hagyott.
A könyvtár fő alkotórészei : „I. A magyarnyelvű nyomtatványok, II. A nem-magyar nyelvű hazai nyomtatványok. A többi csupán keretéül, kiegészítőrészeül szolgál e két főgyüjteménynek; azért találunk pl. aránylag oly kevés ősnyomtatványt, vagy magyar szerzőktől való külföldi könyvet s 1712 óta nyomott munkákat.”
Felesége még férje életében közölte a Széchényi Könyvtár igazgatóságával, hogy Todoreszku gyűjteményét a nemzetnek szánta, így biztosítva a páratlan értékű könyvtár megőrzésének és további fejlesztésének lehetőségét.
A Régi Magyar Könyvtár is eddigi legjelentősebb gyarapodása a nagylelkű bibliofil házaspárnak köszönhető. A Régi Magyar Könyvtár több mint 8500 példányával Magyarország leggazdagabb régi magyar könyvgyűjteménye. Ebben találhatók legkorábbi nyomtatott, magyar nyelvű szövegeink, pl. Komjáthy Benedek Szent Pál leveleinek fordítása, valamint a Magyarországon nyomtatott első magyar nyelvű könyv, az Új Testamentum Sylvester János fordításában, amelyet a Sárvár-Újszigeten létesített nyomda adott ki 1541-ben. Itt őrizzük a reformáció és a magyar barokk nyomtatott emlékeit, Heltai Gáspár, Bornemisza Péter, Tinódi Sebestyén, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós kiadásait, tudományos és a szélesebb olvasóközönségnek szánt kiadványokat egyaránt, időben egészen a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békéig, 1711-ig. Itt található a teljes magyar Biblia első kiadása is, melyet Károlyi Gáspár és társai fordítottak, s Vizsolyban jelent meg 1590-ben.
Ezzel Széchényi Ferenc és Apponyi Sándor után Todoreszku Gyula az Országos Széchényi Könyvtár harmadik legnagyobb adományozója lett, amiért a Nemzeti Múzeum főigazgatóságának felterjesztésére a minisztertanács a könyvtár tiszteletbeli igazgatójává nevezte ki s a miniszteri tanácsosi címet adományozta neki. A kinevezés azonban már csak Todoreszku halála után jelent meg hivatalosan a Budapesti Közlönyben. A Kerepesi temetőben, szülei és két, kisgyermek korában elhunyt testvére mellé temették. Sírkövén ma is olvasható: „Tetteiben neve él s messzi korokra ragyog”.
