270 éve, 1754. április 28-án született gróf Széchényi Ferenc államférfi, főispán. Gróf Széchenyi István édesapja alapította a Nemzeti Múzeumot és a ma nevét viselő nemzeti könyvtárat is.
„Az én jó öreg atyámat látta Viczay [Mihály id.] papa mint ateistát, mint lángoló hazafit, mint bősz royalistát, mint vakbuzgót [Bettbruder=vakbuzgó, szenteskedő!], és így tovább. Így sodorták őt a hullámok, hogy fognak engem sodorni?” (Széchenyi István apjáról)
Gróf Széchényi Ferenc 1754. április 28-án a Fertőszéplakon született, a jelentős szerepet játszó, de nem túl régi családból származott, amely 1629-ben nyert nemességet. A család hírnevét Széchényi György alapozta meg, aki 1685-1695 között volt esztergomi érsek, a grófi címet a főpap unokaöccse, Ferenc dédapja, II. György kapta 1697-ben. Ferenc apja Széchényi II. Zsigmond huszárkapitány és császári-királyi kamarás (1720-1769), anyja Cziráky Mária Anna grófnő volt.
Sopronban és Nagyszombatban, a jezsuiták iskolájában tanult, majd a bécsi Theresianumba került, ahol nyelvekkel, jog- és államtudománnyal, gazdaságtannal ismerkedett meg. Itt találkozott a kor jeles régészeivel és érmeszakértőivel, az ő hatásukra kezdett műgyűjtéssel foglalkozni. 1776-tól a kőszegi kerületi tábla ülnöke, 1783-tól a horvát bán helyettese és a báni tábla elnöke volt.
II. József reformköveteléseinek híveként eleinte támogatta a jozefinista politikát, bár egyes intézkedések – mint a korona Bécsbe vitele – ellen tiltakozott. 1785-ben lett a pécsi kerület királyi biztosa, de a császár abszolutista, németesítő és a rendi alkotmány megsemmisítésére törő politikája miatt egy év múlva lemondott hivataláról. Ezután beutazta Nyugat-Európát, Belgiumban és Angliában szerzett fontos tapasztalatokat, különösen a könyvtárak és egyéb kulturális alapintézmények terén, amelyek Magyarországon hiányoztak.
1790-ben ismét közhivatalnok lett, s jelentős reformjavaslatokat tett az országgyűlésen a nemesi adózás, a parasztkérdés megoldása érdekében; ezekkel érthetően nem aratott sikert saját társadalmi osztálya körében. Szót emelt a magyar nyelv hivatalossá tételéért és a szabad vallásgyakorlásért is.
1792-ben ismét visszavonult a közélettől, csak 1798-ban lett Somogy vármegye főispánja, s királyi biztosként irányította a Dráva és a Duna szabályozását. 1799-1808 között a hétszemélyes tábla bírája és helyettes elnöke volt, 1799-ben lett főkamarásmester, 1800-tól országbíró-helyettes, 1807-tól Vas vármegye adminisztrátoraként dolgozott. 1808-ban megkapta az Aranygyapjas rendet, ekkorra már szembefordult fiatalkora liberalizmusával.
Elkészíttette gyűjteményeinek katalógusait, ezek révén lett tagja a göttingeni, a jénai, a bécsi, a belga tudományos társaságoknak. 1802-ben a nemzetnek ajándékozta nagycenki magyar könyv-, metszet-, térkép-, érme-, nyomtatvány- és kéziratgyűjteményét, ezzel megalapítva az Országos Széchényi Könyvtár elődjét. 15 ezer kötet könyvet, 12 ezer nyomtatványt és majd 1200 kéziratot, 6000 metszetet adott át, köztük ősnyomtatványokat és kódexeket, ez az intézmény lett a magva az 1808-ban megalapított Nemzeti Múzeumnak is.
A Nemzeti Múzeum honlapján így írnak: „Bár az új intézmény az alapítólevélben változó nevekkel szerepelt (Nemzeti Könyvtár, Országos Múzeum, Nemzeti Múzeum), a kor fogalmai szerint Széchényi gróf a magyar nemzeti könyvtárat alapította meg – ám kezdettől fogva azzal a lehetőséggel, amit a nemes gesztusért köszönetet mondó 1807. évi 24. törvény így fogalmazott meg: az adományozó gróf „terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta”.”
Adományának emlékét az országgyűlés 1807-ben törvényben örökítette meg:
„Gróf Széchényi Ferenc Hazájához és Nemzetéhez való igaz szeretetét nyilvánosan megmutatta, hogy számos és válogatott könyvekből álló könyvtárát, különbféle ritka gyűjteményekkel együtt, a Nemzetnek köz hasznára feláldozta.”
Az anyagot mások is gyarapították, az ásványtár alapját Széchényi feleségének gyűjteménye képezte.
1811-ben a Ferenc-féle abszolutizmus miatt lemondott somogyi főispáni és vasi adminisztrátori tisztségeiről, hallgatásával tiltakozott Metternich rendszere ellen. 1818-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta külföldi kiadványokból álló, 9000 kötetet és 6000 rézmetszetet tartalmazó soproni könyvtárát is.
A művészetet és a tudományt jelentős összegekkel támogatta, Batsányi, Csokonai, Kazinczy, Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Hajnóczy József, Tessedik Sámuel voltak pártfogoltjai között. Hajnóczy Széchényi Ferenc titkára volt, a jakobinusok peréig otthont is adott neki az arisztokrata. Az összeesküvés leleplezésekor Széchényi is figyelmeztetést kapott: jó lesz, ha felhagy a szabadkőműves kapcsolatokkal.
Három évvel bátyja, József halála után feleségül vette özvegyét, gróf Festetics Pál lányát, Festetics Julianna grófnőt, a házasságukból hat gyermek született, közülük 3 fiú- és 2 leánygyermek érte meg a felnőttkort, köztük a legfiatalabb, Széchenyi István, ‘a legnagyobb magyar’, aki apja művének folytatójaként megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. A kifogástalan modorú, tanult, víg kedélyű Festetics Julianna fiatal özvegyasszonyként meghódította sógora szívét, aki – elmondása szerint – tündéréletet élt felesége mellett. A család otthonát takarékosan vezette, az elesettekkel szemben bőkezű volt, miközben támogatta férje munkáját és törekvéseit. Széchényi Ferenc és Festetics Julianna házasságából hat gyermek született. Amikor a pár a házasságkötésük 40. évfordulóját ünnepelte, gyerekeiktől egy albumot kaptak, amelybe saját verseiket írták szüleikről.
Erős a párhuzam apa és fia között abban is, ahogy Magyarország helyét keresték a Monarchia egészében.
Széchényi Ferenc élete végén a politikai reakció erősödése miatt depresszióba és vallásos rajongásba merült, erről Kazinczy tett csípős megjegyzéseket. 1820. december 13-án halt meg Bécsben. Portréját Fraknói Vilmos rajzolta meg 1902-ben írt könyvében. Csokonai Vitéz Mihály ezt írta róla: „Az a három ország áldja és tiszteli / Magyarország pedig az égig emeli. / Erdély csodálkozva hirdeti s hálával / Miket tesz a magyar literatúrával.”
