A 180 éve született Munkácsy Mihály volt az első világhírű magyar festő, akinek életműve a magyar művészet egyik csúcsteljesítménye. Munkácsy Mihály 19. századi festészetünk egyik legjelentősebb és sokak által máig legnagyobbnak tartott művésze.
A magyar realista festészet kiemelkedő alakja Munkácsy Mihály (1844–1900). Művészetszociológiai kutatások szerint a legismertebb magyar festő, akinek nemcsak festményei, hanem a róla szóló regények is nagyon népszerűek. Pesten, Bécsben, majd Düsseldorfban tanult, a német életképfestészetet tanulmányozva, Wilhelm Leib hatására alakítja ki saját stílusát.
„Néha boldog vidámság tölti el a lelkemet, s ilyenkor elbolyongok múltam mezején, keresgélek az emlékeim között. Sok a tövis, de van virág is.” (Munkácsy Mihály: Emlékeim)
Munkácsy Mihály Leibl Mihály néven 1844. február 20-án született Munkácson egy elmagyarosodott bajor tisztviselőcsaládban. Hatévesen teljes árvaságra jutott, így mindkét szülője halála után anyai nagybátyjához, Röck Istvánhoz kerül. Elemi iskolái után asztalosinasnak adták, Langi Mihály műhelyébe, ahol hat évig ütötték-verték, éheztették és dolgoztatták. Első rajzleckéit egy vándor portréfestőtől kapta, aki mellé hamarosan segédnek szegődött. 1863-ban került a fővárosba, nevét is ekkor magyarosította Munkácsyra, az 1867-es kiegyezés után állami ösztöndíjjal tanult Münchenben, majd Párizsban.
Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette. 1870-ben Düsseldorfban kiállítják drámai hatású Siralomház (Az elítélt, 1869, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria) című művét, mely óriási sikert arat, aranyéremmel tüntetik ki. A következő évben aranyérmet nyert a párizsi Szalon kiállításán Siralomház című képével: az egzotikus témájú, drámai hatású életkép meghódította a francia közönséget. A szakmai siker mellé anyagi is társult, hiszen a Siralomházat még a műteremből megvásárolta egy William P. Wiltach nevű amerikai milliárdos műgyűjtő. A kép később az ő özvegyétől a Philadelphiai Múzeum tulajdonába került, és csak száz évvel később, vásárlás útján jutott haza Magyarországra. A képhez számos vázlat, tanulmány készült, ezek egyike a Makrapipás férfi.
Meghívást kapott Henri-Édouard de Marches bárótól és feleségétől. E kapcsolat szorosabbá válása is hozzájárult ahhoz, hogy Munkácsy áttelepült Párizsba. A házaspárral egy francia ezredes vacsoravendégeként ismerkedett meg, jó barátjuk, Paál László révén. A művészeti szalonokba való meghívások és a megrendelések is megszaporodtak, így a sikert kihasználva 1872-ben a francia fővárosban telepedett le, hírnevét tovább erősítette az 1871-ben, a porosz-francia háború hatása alatt született Tépéscsinálók, amit már Párizsban fejezett be.
Anyagi gondjai nem voltak, hiszen még érvényben volt a Goupil műkereskedővel kötött szerződése, Munkácsy mégis állandóan szorongott az iránta megnyilvánuló várakozások miatt, és hogy meg tudja-e ismételni a Siralomház sikerét. Lelkiállapotát jól mutatja pártfogójához írt néhány sora: „Ó, én sokkal nehezebbnek tartom megtartani a megalapított hírnevet, mint megszerezni (…) a véletlen szerencsét egy egész életre kiterjeszteni (…) erőm legnagyobb megfeszítése szükséges. Ezt tehát tenni fogom, mert a hanyatlás szörnyű gondolata egy óriás szörnyként áll előttem, mely valóban, néha még álmomat is zavarja.”
Az immár világhírű festő huszonkilenc évesen házasságot kötött De Marches báró özvegyével, Cecil Papier-val – Svájcba, Olaszországba és Békéscsabára utaztak nászútra -, aki meghatározó hatással lett életműve további alakulásában: felhagyott a plebejus témákkal. A francia arisztokrácia és burzsoázia kedvenc festője lett, képeiért mesés honoráriumokat kért és kapott. Csodás palotát vett, szalonjában a művészek és hírességek hada gyűlt össze hétről hétre.
A nemzetközi személyiségek közül kiemelendő Liszt Ferenc zenész és zeneszerző, aki több zongoraestet is adott Munkácsyék szalonjában, de megfordult náluk Anton Rubinstein, Charles Gounod, Saint-Saëns és valószínűleg Richard Wagner is. Az írók közül Anatole France, Alphonse Daudet, ifjabb Alexandre Dumas, Emile Zola és még sokan mások mindennapos vendégek voltak.
1873-tól szívesen festett Barbizonban, ahol barátjának, Paál Lászlónak műterme volt, de nem tartozott a barbizoni iskolához. Otthon érezte magát a tájképfestészetben is: jelentős műveket alkotott (Poros út, 1874; Fasor, 1886; Legelésző tehenek, 1882). E korszakának fontos kritikai realista művei a Tépéscsinálók (1871), az Éjjeli csavargók, (1873), Köpülő asszony (1873), a Rőzsehordó (1873), a Zálogházban (1874, New York, Metropolitan Museum), műveit erőteljesen kontrasztos festésmódja emelte a zsánerképek fölé.
1878-ban aranyérmet nyert a Szalonban A vak John Milton diktálja leányának az Elveszett paradicsom című művét (1878) című festményével. Charles Sedelmeyer, korának egyik leghíresebb műkereskedője egész Európában bemutatta Munkácsy műveit, mindenütt nagy sikerrel.
1881-ben festette talán legismertebb, de mindenképp legmonumentálisabb alkotása, a Krisztus-trilógia első részét Krisztus Pilátus előtt címmel, 1884-re készült el a Golgota, s művészi hattyúdalaként 1895-ben az Ecce homo.
A Krisztus Pilátus előtt című kép utaztatása Európában, bemutatása Bécsben. Ferenc József kitüntette Munkácsyt a Szent István-rend kiskeresztjével. Budapesten fényes ünneplésben részesítették, Budapest és Munkács díszpolgárává avatták. Hozzákezdett a Golgota című műve megalkotásához.
A Golgota megfeszített Krisztusához modell híján magát köttette a keresztre, s az így készült fényképek alapján dolgozott.
Az első két óriásfestmény Amerikába is áthajózott, ahol Munkácsy Kossuthéhoz fogható fogadtatásban részesült, a Golgota előtt állítólag letérdepeltek és imádkoztak az emberek. A képeket meg is vásárolta egy amerikai üzletember, így a trilógiát még az alkotó sem láthatta együtt.
1886-ban Munkácsyné ünnepséget szervezett Liszt Ferenc Esztergomi miséjének bemutatásakor a Saint Eustach-templomban. Munkácsy novemberben Amerikába utazott két Krisztus-képének bemutatására. Fényes ünneplésben részesült, fogadta az Egyesült Államok elnöke, Grover Cleveland is.
Az Ecce homo hosszas hányattatás után került Magyarországra, 1924-től volt Debrecenben látható, a trilógiát csak 1995-ben, Debrecenben lehetett először együtt megcsodálni. A magyar állam 2015-ben megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától a Krisztus Pilátus előtt című képet, majd idén januárban a Golgotát is Pákh Imre műgyűjtőtől. Mindhárom képet a debreceni Déri Múzeumban helyezték el.
A nyolcvanas évektől vérbaj kínozta, a lázas munka felőrölte egészségét, alkotóereje elapadóban volt, és a közönség is elfordult tőle. Kedélye egyre romlott, a kúrák nem segítettek rajta, s csak régi témáit ismételgette.
Még óriásként tért haza, hogy a millenniumra megfesse a botrányt kavaró, monumentális Honfoglalást.
Sokan azt furcsálták, hogy a honfoglaló vezéreket kortárs politikusokról mintázta, a szláv államok támadták dühödten, mert Árpád előtt szlávok hajlanak meg. A millenniumi ünnepségek után összeroppant, elhatalmasodott rajta az elmebaj, az sem jutott el a tudatáig, amikor elárverezték párizsi palotáját. 1900. május 1-jén halt meg a németországi Endenichben, a bolondokházában, itthon állami temetést kapott, síremlékét 1911-ben avatták fel.
Munkácsy stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok.
Életművét a kor ízlésének megfelelően ócsárolták vagy dicsőítették, a műértők azonban mindig is sokra értékelték.
Alkotásait olyan közgyűjtemények őrzik, mint a párizsi Musée d’Orsay, a moszkvai Puskin Múzeum, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a seattle-i Frye Art Museum, a Detroit Institute of Arts vagy a Philadelphia Museum of Art. Naplemente című képét 2016-ban 50 millió forintért árverezték el, Poros út című alkotását az év elején a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében 500 millió forintért vásárolta meg.
Munkácsy Emlékeim címmel franciául jegyezte le önéletrajzát, melyet Munkácsy titkára, Malonyay Dezső juttatott el a Pesti Naplónak, és Dallos Sándor kétkötetes regényben írta meg Munkácsy Mihály életrajzát, melynek nyomán balettelőadás is készült, melynek koreográfiáját Pártay Lilla készítette. A produkciót 2013-ban mutatták be a Magyar Állami Operaházban a Magyar Nemzeti Balett művészei.
