“A dzsesszt érezni kell, az improvizációt nem lehet kigyakorolni, megtanulni.” A magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb egyénisége több mint ötven esztendőt töltött a színpadon. Pege Aladár Kossuth-díjas dzsessz-zenész, „a nagybőgő Paganinije” 75 éves lenne.
„A dzsesszt érezni kell, az improvizációt nem lehet kigyakorolni, megtanulni. Azért vagyok szerencsés, mert klasszikus zenét és dzsesszt is tudok játszani.”
Pege Aladár Kossuth-díjas dzsessz-zenész, „a nagybőgő Paganinije” 75 éve, 1939. október 8-án született. Neves nagybőgős családban jött a világra, s gyerekkorától arra törekedett, hogy maga is méltó legyen a hagyományokhoz. Tizenéves korában kezdte fellépéseit, 1955-ben Turán László zongorista meghívta zenekarába. 1963-ban megalakította első önálló együttesét, ugyanabban az évben részt vett a legelső dzsesszfesztiválon, a jugoszláviai Bledben, egy évvel később pedig elnyerte a prágai dzsesszfesztivál virtuóza elismerést.
1969-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakán, ahol 1970-től maga is tanított. A hetvenes évek közepén Reinhold Zeppereznél folytatta tanulmányait Nyugat-Berlinben. A Berlini Filharmonikus Zenekarban ő volt Herbert von Karajan szólóbőgőse.
A műfaj elismert egyéniségeként nemcsak itthon, hanem külföldön is rendszeresen koncertezett, a legrangosabb fesztiválokon lépett fel, egyebek között a New-York-i Carnegie Hall-ban Herbie Hancock együttesével, a montreux-i fesztiválon 1970-ben az Európa legjobb szólistája díjjal tüntették ki, a világ dzsessz szakírói 1981-ben a világ legjobb bőgősének szavazták meg.
Számos önálló lemeze jelent meg itthon és külföldön. A kilencvenes évek elejétől kezdve évente két lemezt – egy dzsessz- és egy komolyzenei albumot – jelentetett meg. 1963 óta komponált és hangszerelt, gyakran adott klasszikus zenei szólókoncerteket, és számos nagybőgőátiratot is készített.
Művészete elismeréseként megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1977), az érdemes művész címet (1986), a Budapestért Díjat (1999), valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (2000). A Kossuth-díjat 2002-ben vehette át „a dzsessz magyarországi népszerűsítéséért, kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért”.
Pege Aladár mindig tiltakozott az ellen, hogy műfaji keretek közé szorítsák. Zeneakadémiát végzett nagybőgő-művésznek tartotta magát, aki szinte minden műfajban képes magas színvonalú produkcióra. A komolyzene és a dzsessz – egymással csak látszólag ellentétes – együtt volt jelen játékában. Mivel hangszerének irodalma kevés szólólehetőséget biztosított számára, mindig arra törekedett, hogy bővítse ebbéli repertoárját is. A magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb egyénisége több mint ötven esztendőt töltött a színpadon.
Pedagógiai munkája mellett világszerte adott koncerteket, amelyeken a dzsessz és a komolyzene egyforma hangsúllyal szerepel. Technikai tudása, improvizációi és virtuozitása miatt a legjobb dzsessz-zenészek közt emlegették, aki elképesztő könnyedséggel és lendülettel kezelte hangszerét. Olyan neves művészekkel játszott együtt, mint Herbie Hancock, Oscar Peterson vagy Art Farmer. Charles Mingus a hangszerét hagyta rá annak jeleként, hogy őt tartja utódjának. A hangszert Mingus özvegye adta át Pegének. Pályafutása alatt itthon több formációt (trió, kvartett, kvintett) szervezett, együtt zenélt mások mellett Babos Gyulával, Kőszegi Ferenccel, Kovács Gyulával.
A világhírű művész, akit a zenekritikusok a nagybőgő Paganinijeként is emlegették, 2006. szeptember 23-án hunyt el Budapesten. Halála után két évvel megalakult a nevét viselő emlékbizottság, amely szellemi hagyatékának megőrzését és emlékének ápolását tűzte ki céljául, s amely nevével emlékdíjat alapított.
