2017. március 24.  Péntek
Közepesen felhős 7 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. március 24.  Péntek   Gábor, Karina
Közepesen felhős 7 °C Közepesen felhős

Ovidius átváltozásai

Mexikói táj magyar ecsettel

“…nem kell aggódnunk Krúdy jövője miatt”

Glenn Close 70

Ovidius átváltozásai  
2060 éve született Ovidius római költő, akit bár az egyik legkiemelkedőbb római költőként emlegetünk, elsősorban a szerelmi költészet édesszavú költőjeként tartja számon az utókor.
Mexikói táj magyar ecsettel  
Teásbögre-dísz és Salma Hayek-mozi után musical lett Fridából, a közép-amerikai festészet egyik igazán egyéni hangú képviselőjéből.
“…nem kell aggódnunk Krúdy jövője miatt”  
Beszélgetés Krúdy Gyuláról az íróról és a magánemberről és Kemény Gábor Krúdy körül című, 16 stilisztikai tanulmányt tartalmazó kötetéről.
Glenn Close 70  
Saját bevallása szerint a magánéletben normális, a filmvásznon azonban őrült és meggondolatlan dolgokat is művelhet.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Petőfi képről képre című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Petőfi képről képre

Szerző: / 2014. július 31. csütörtök / Kultúra, Irodalom   

Orlai Petrich Soma: Petőfi Pesten 1848-ban, 1861 (fotó: Wikipédia, részlet)“Elértem, amit ember érhet el: / Boldogsággal csordultig e kebel!” Hogy nézett ki? Hogy teltek napjai? Petőfi mindennapjairól, szerelmeiről és motivációiról számos érdekes dolgot tudunk, hiszen élete során nemcsak naplót vezetett, de példátlanul nagy számban készült róla kép is, melyek nagy részét ismert művészek alkották. 165 éve halt meg Petőfi Sándor.

Bár pontos helyszínt és időpontot nem tudunk, valószínűleg 1849. július 31-én Segesvár és Fehéregyháza között, a szabadságharc egyik utolsó csatájában esett el Petőfi Sándor költő. Petőfi Sándor Kiskőrösön született 1823. január 1-jén (vagy 1822. december 31-én), szülővárosának azonban gyermekkorának színterét, Kiskunfélegyházát vallotta.

PETŐFI SÁNDOR: ELÉRTEM, AMIT EMBER ÉRHET EL…

Elértem, amit ember érhet el:
Boldogsággal csordultig e kebel!
Ölemben kedves ifju feleség,
Milyenről lelkem annyit álmodék,
Midőn virágaid közt, képzelet,
Mint mámoros pillangó repkedett;
Ölemben egy oly asszony, akinek
Tündérek adják a testvér nevet,
Ölemben a legdrágább földi kincs…
Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs!
Miért is volna nékem a remény?
A nem-továbbat már elértem én.
Mi volna könnyebb? mint lemondanom
Mostan terólad, honfi-aggalom,
Terólad, kínos hazaszeretet,
Ki mindörökké téped a szivet,
S magamnak szedni, mit az óra ád,
Istenre bízván más búját, baját… –
De el nem hagylak, hazám, tégedet,
Múltat, jövendőt, mindent eltemet
Boldogságomnak tenger-özöne,
Csak szent oltárodat nem önti le.
Veled sohajtok, hazám, mint elébb,
A kedvezőbb, a szebb idő felé,
Mely töviskoronádat leveszi,
S helyébe a dicskoszorút teszi,
Veled sirok, ha fájnak sebeid,
– Miket rajtad haramják keze nyit, –
eled sirok, hogy fázol, éhezel,
S nincs részvevőd sem távol sem közel,
Veled sirok, hogy korcsok fiaid,
S hivom le rájok isten átkait,
S veled szégyenlem, hogy a nagyvilág
Téged, szegény hazám te, meg se’ lát,
Hogy, aki rajta egykor úr valál,
És reszketett parancsod hanginál,
Most rája nézve nem is létezel…
S érted teszek majd, hogyha tenni kell!
(Koltó, 1847. október.)

Ötévesen kezdte tanulmányait, összesen kilenc iskolában tanult változó eredménnyel, szépírásból, a magyar a latin és a német nyelvből, rajzból azonban mindenütt kitűnt. Kamaszként a színház bűvöletébe került, 1844-ig volt vándorszínész a Dunántúlon, statiszta a Pesti Magyar Színházban, fellépett Kecskeméten, Debrecenben és Érmelléken. Közben katonáskodott is Sopronban, Grazban és Zágrábban, de gyenge egészsége miatt leszerelték.

A Pápai Kollégiumban lett barátja Jókai, innen küldte első verseit Bajza Józsefhez, az Athenaeum szerkesztőjéhez. E folyóiratban jelent meg 1842-ben A borozó című költeménye, Petrovics Sándor aláírással, Petőfivé csak néhány hónap múltán, a Hazámban című versével vált. A nyomortól barátok, ismerősök mentették meg többször, élt másolásból, francia és angol fordításból. 1844-ben Vörösmarty támogatta versei megjelenését, ő ajánlotta be a Pesti Divatlaphoz, amelynek segédszerkesztője volt.

1844-ben jelent meg a romantikus hőseposzt parodizáló A helység kalapácsa, 1845-ben a János vitéz, az új népi hőst megteremtő verses meséje. 1845-46-ban rövid válságidőszak következett be életében: szerelmi csalódások érték, a konzervatív kritika támadta, megélhetési nehézségei voltak. Mindez költészetének elkomorodását hozta, erre utal Felhők ciklusa, A hóhér kötele című regénye, a Tigris és hiéna című drámája.

1846-ban megismerte Szendrey Júliát, akit egy évvel később feleségül is vett. E viszontagságos, szenvedélyes szerelem és a boldog házasság lett ihletője legszebb szerelmi lírájának. 1847 az Arany Jánossal kötött szoros barátság és az Összes Költeményei megjelenésének éve. Az 1848-ban Európán végigsöprő forradalmi hullám, amely márciusban Pestet és Budát is elérte, a szabadság, a függetlenség, a demokrácia és az egyenlőség eszméit magáénak valló költőt is magával ragadta, megszületett a Nemzeti dal, amelyet a liberálisok és radikálisok is programversként fogadtak.

Petőfi politikusnak nem vált be, radikalizmusa miatt elszigetelődött, a szabadszállási képviselőválasztáson elbukott. Az értetlenség, az elzárkózás miatti keserűsége önéletrajzi ihletésű Az apostol című elbeszélő költeményében jelent meg. 1848 októberétől katonáskodott, százados, majd 1849 májusától őrnagy volt. Közben 1848 decemberében megszületett Zoltán fia. 1849 januárjától Bem seregében szolgált Erdélyben, a július 31-iki segesvári ütközetben esett el, halálának pontos körülményei máig nem tisztázottak.

Petőfi a nép nyelvét emelte be a magyar költészetbe, közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, a formai tökélynél fontosabbnak tartotta mondandójának, gondolatainak hiteles megfogalmazását. Műveiből számtalan feldolgozás készült, élete filmek, regények, színművek ihletőjévé vált.

Képek és életképek

Sárszentlőrinc alsó fokú középiskolájában életre szóló barátságot kötött Sass Istvánnal, aki később Tolna megye főorvosa lett, s a legmegbízhatóbb emlékezéseket hagyta ránk a költőről. “Korához aránylag igen komoly volt, de ha társai közé keveredett, játék vagy egyéb szórakozás alkalmával, viszont igen derült, virgonc lett, mint a csík… Nagy hajlama s kellő bátorsága volt testi erejét túlhaladó vállalatokba bocsátkozni…”

Sass anekdotája szerint egyik télen, a gyerekek “csúszkálni” indultak a falu alatti folyóhoz. A csapatot vezető idősebb diák megállt a vékony jégkéreggel borított víznél. “Na, gyerekek – mondta –, ki ezt átugorja, az jöhet velünk, aki nem, az marad.” Sass méregette a folyót, s látva a veszélyt, nem mozdult. Petőfi “az első biztató szóra egy kicsit hátrálva nekifut s ugrik. Puff! – bele a közepébe, derékig a leszakadt jég közé, honnan nagy üggyel-bajjal a túlsó partra övig vizesen hatolt ki”. S a történet végén Sass így érzékelteti a kimondatlanul is beszédes tanulságot: “És így tőn élete végéig dicsőségesen, míg én a sok kerülőt még most is megfogyva taposom.”

Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor Debrecenben, 1844 (Fotó: Wikipédia) Az eredeti 1844-ben készült Petőfi-dagerrotípia lemez feljavítás előtti állapota az 1970-es évek végén (Fotó: Wikimédia)

Petőfi Sándor: Úti levelek
(részlet)

Debrecen, május 14. 1847.

“Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, menyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, éppen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak. Az 1843–44-iki telet e kövér városban húztam ki éhezve, fázva, betegen egy szegény, de jó öreg asszonynál, az isten áldja meg. Ha ő gondomat nem viselte volna, most e levelet a más világról írnám hozzád. Olyan elhagyott kis vándorszínész fiú voltam, akire se isten, se ember nem nézett, nem ügyelt. Harmadfél évvel utóbb ugyanazon színházban, hol akkor senkitől figyelembe nem véve játszottam kis szerepemet, harmadfél évvel utóbb, mondom, a mint beléptem a nézők közé, minden szem rajtam függött, s a lelkesedés az égiháború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!… Talán, ha harmadszor lépek e színházba évek múlva, ismét nem vesznek észre, mint nem vettek először, talán nem lesz, a ki tudná, hogy itt engem egykor megéljenezett a közönség. Ilyen a hír; jön és megy. Ilyen a világ; csak azért emeli az embert hírre, hogy legyen kit felednie. S a magyar különösen szeret felejteni … azért nem fog az ő emléke sem fönnmaradni.”

Barabás Miklós: Petőfi Sándor, 1845 (Fotó: PIM)

Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor (1840-es évek) (Fotó: Wikipédia)

Vegyenek friss Marcziust!

Az 1848-as forradalom az újságírásban is példát teremtett: a Marczius Tizenötödike szerkesztőségében számos hagyománnyal szakítva, a közvetlen politikai agitációt, a forradalmi nézetek hirdetését állították a középpontba.

“Sokszor nevettünk – írta Pulszky –, többször bosszankodtunk e fürge lap felett, melyet még Deák is esténként, a színháztéren a kioszk előtt ülve, fagylaltához a gyerkőczöktől megvett, kik azt még nedvesen, amint a nyomdából kijött, nagy lármával kínálgatták. – Eme lapocska lett a radicalisok organuma s később valódi hatalommá növekedett.”

De ez a lap – írja Kosáry Domokos -, nemcsak a terjesztés, az árusítás addig nálunk ismeretlen fogásaival, hanem tartalmával és modorával is új iskolát nyitott. Nagyobbrészt eltűnt belőle a hosszadalmas, külföldi híranyag, sőt a hagyományos típusú, hazai tudósításoknak is sok részlete. Annál nagyobb szerephez jutott viszont benne a céltudatos, közvetlen agitáció, a közvélemény formálás, a politikai ráhatás nem egy eszköze a vezércímtől a merész, gunyoros, személyeket sem kímélő bírálatig és támadásig…ami meghökkentően élesnek hatott…” abban a korban. Ebben az értelemben a mai sajtó zömével van közeli rokonságban és ez a modor ma is élesnek hat.

Szerelmey Miklós karikatúrája Petőfiről és lapalapításról álmodozó márciusi ifjakról, 1848 (Fotó: Wikipédia)

Petőfi Sándor 1848-es naplója
(részlet)

Pest, március 15-én 1848.

Szabad a sajtó! … – Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai.

Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs … Vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?

Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözellek oly magas örömmel, a milyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!

Oh szabadságunk, édes kedves ujszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt … s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!

Ezzel köszöntlek, ez legyen útravalód az életben. Élj boldogul! nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni!

Késő éj van. Jó éjszakát szép csecsemő … szép vagy te, szebb minden országbéli testvéreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát! … ha elalszom, jelenj meg álmamban úgy, a milyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!

Petőfi a katonák között, 1845, Zichy Mihály litográfiája (Fotó: PIM) Barabás Miklós: Petőfi Sándor, 1848 (Fotó: PIM)

Petőfi Sándor: Úti levelek
(részlet)

Szalonta, június 7. 1847.

Tudod-e miért siettem ide s miért vagyok itt már egy hét óta? Azért, mert Szalontán egy nagy ember lakik, s e nagy ember jó barátom, s e jó barátom Arany János, „Toldi” szerzője. Ha e művet még nem olvastad, úgy hiába beszélnék róla; ha pedig olvastad, úgy fölösleges a beszéd. S e költeményt egy egyszerű falusi jegyző írta e kis szobácskában, melynek hossza öt, széle pedig két lépés; ami tulajdonkép rendén van. A múzsák nem konzervativ kisasszonyok, ők haladnak a korral, s minthogy a század jelszava: „éljen a nép!” a múzsák is leszállottak az arisztokratikus Helikonról, s a kunyhókban telepedtek meg. Boldog én, hogy szinte kunyhóban születtem.

Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet, melyet itt töltöttem, új barátom családi körében. Egyfelől a komoly vidámságú családapa, más felől a vidám komolyságú családanya s előttünk a két fecsegő, virgonc gyermek, egy szőke leányka s egy barna kis fiú… ilyen koszoru övezi szívemet, és boldog vagyok; csak az fáj, hogy a napokban már elhagyom, el kell hagynom őket, kiket annyira szeretek, mintha ikertestvéreim volnának. Isten veled, édes Frigyesem! a magáéhoz hasonló boldogságot kiván neked igaz barátod. Következő levelemet külföldről.

Orlai Petrich Soma: Petőfi legutolsó arcképe, 1849 (Fotó: PIM) Orlai Petrich Soma: Petőfi legutolsó arcképe, 1849 (Fotó: PIM)  

Látszik, hogy költőt visz

Petőfit Bem apó annyira szerette, hogy a „fiának”, ez pedig őt „apámnak” nevezte. Az öreg egy fekete szőrű, lusta, vén paripát ajándékozott a költőnek Nagyszebenben.

Nyilván azért ajándékozta meg ilyen vén csatalóval, hogy el ne ragadja vagy le ne vesse kedvenc költőjét.

Mikor Bem apó Lugos alatt nagy hadi szemlét tartott, vágtatva jött ki a városból törzskarával.

Kíséretében volt Petőfi Sándor is az ő lusta paripáján, amely azonban – a többitől kedvet kapva – szintén vágtatott.
Bem apó csodálkozva látta, hogy egyszerre milyen fürge lett az öreg csataló. Mosolyogva fordult Petőfihez, és franciául így szólt:

– Látszik, hogy költőt visz, Pegazus lett belőle!

Hegedűs László: Petőfi Sándor halála, 1850 (Fotó: OSZK)

Felhasznált források:
Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költője
Szűcs Gábor: Petőfi halála
Marczius tizenötödike
A magyar sajtó története
Fotók: OSzK, PIM, Wikipédia, Cultura

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek