„A regények – a részletes leírások, érzékletes metaforák, valamint a szereplők és cselekedeteik bemutatása – nagyon gazdag válaszreakciót váltanak ki az agyban.” Regény az agyban, vagyis mi van az olvasás mögött, dr. Mund Katalin szociológus tanulmánya az olvasásról.
Joan Slonczewski írónő zseniális Agypestis című regényében intelligens mikrobák faja kolonizálja az emberi agyakat szerte az ismert világegyetemben, szimbiózisra lépve a gazdatesttel. A mikrobák sajátos társadalmat alkotnak, s az embert fantasztikus tettekre, kimagasló művészeti alkotások, regények és tudományos eredmények elérésére sarkallják. Sajnos azonban mellékhatásként sokaknál halálos függőséget alakítanak ki. Szerencsére nem kell sok ezer évet várnunk egy távoli galaxisban ahhoz, hogy agyunkat az intelligens, ám veszélyes mikrobákkal benépesítsük, ugyanis az agykutatás legújabb eredményei szerint elegendő sokat olvasnunk ahhoz, hogy az életünk gyökeres változáson menjen keresztül, miáltal nem csupán műveltebb, de társadalmilag is érzékenyebb, jobb emberekké válhatunk.
Az agyat vizsgáló készülékek ugyanis felfedték, mi történik a fejünkben, amikor részletes leírást, érzékletes metaforát olvasunk, vagy a szereplők érzelmi reakciót követjük nyomon. A történetek stimulálják az agyat, és még azt is megváltoztatják, hogyan cselekszünk saját életünkben.
A kutatók régóta tudják, hogy az agy nyelvet feldolgozó területei, a Broca és a Wernicke felelősek azért, hogyan értelmezi az agy a leírt szöveget. A tudósok azonban azt is megfigyelték, hogy az olvasás az agyunk számos más pontját is aktiválja, ami magyarázatot adhat arra, miért érezzük annyira valóságosnak azt, amit elolvasunk. Az olyan szavak, mint a levendula, a fahéj, vagy a szappan nem csupán az agy nyelv feldolgozó központját ingerlik, hanem a szaglásért felelős területeket is.
2006-ban a NeuroImage nevű tudományos folyóiratban jelent meg egy spanyol kutatócsoport írása. A kutatók megkérték a kísérlet résztvevőit, hogy olyan szavakat olvassanak fel, melyek vagy valamilyen intenzív illathoz köthetők, vagy teljesen semlegesek, miközben mágneses rezonancia vizsgálatot (fMRI) végeztek rajtuk. Amikor a kísérleti alanyok olyan szavakkal találkoztak, mint „parfüm”, és „kávé”, az elsődleges szagló kéreg fényesedett ki az agyukban; amikor pedig olyan szavakat olvastak el, mint például „szék” vagy „kulcs”, ez a terület sötét maradt. A metaforákat is sokan vizsgálták ebből a szempontból. Bizonyos metaforák, mint például „kemény munka” semmiféle extra reakciót nem váltottak ki az agyban, annyira a hétköznapi szóhasználatunk részévé váltak, hogy az agy is egyszerű szavakként kezelte őket. Ugyanakkor az Emory Egyetem kutatói azt tapasztalták, hogy azon metaforák esetében, melyek valamilyen anyagszerkezetre, textúrára utalnak a szenzoros kéreg tapintást feldolgozó területe aktiválódott. Az olyan metaforák, mint például „Az énekesnek bársonyos hangja van” és „A munkásnak durva kezei van” aktiválták a szenzoros kérget, míg ha csupán azt olvasták az alanyok, hogy „Az énekesnek kellemes hangja van”, és „A munkásnak erős kezei vannak” semmilyen reakciót nem váltott ki.
A kutatók azt is észrevették, hogy a mozgást leíró szavak szintén nem csupán a nyelvi feldolgozásért felelős területeket aktiválják az agyban. Véronique Boulenger, a franciaországi Nyelv Dinamikai Labor kutatója egy kísérletben olyan mondatokat olvastatott az alanyokkal, mint „John megragadta a tárgyat” vagy „Pablo elrúgta a labdát”. A gép a motoros kéregben is mutatott aktivitást, ami a test tényleges mozgását koordinálja. Ráadásul más része aktiválódott a motoros kéregnek akkor, amikor a kéz mozgásáról volt szó, és más, amikor a láb végezte a mozgást.
Úgy tűnik, az agy nem igazán tesz különbséget aközött, hogy olvasunk egy tapasztalatról, vagy a valóságban is megtörtént velünk, hiszen mindkét esetben ugyanazok az idegi területek stimulálódnak.
A regények – részletes leírások, érzékletes metaforák, valamint a szereplők és cselekedeteik bemutatása – nagyon gazdag válaszreakciót váltanak ki az agyban. Valójában bizonyos szempontból a regények túl is tesznek a valóság lemodellezésénél az elménkben, hiszen a való életben nem tudunk olyan közel kerülni más emberek gondolataihoz és érzéseihez, mint egy-egy regényben. Az ember társadalmi és érzelmi életének megértéséhez egyedülálló médium a regény. Az agy azonban nem csupán a szaglást, a tapintást és a mozgást leíró szövegekre reagál, mint ha azok valóságosak volnának, hasonlóképpen valóságként kezeli a szereplők regénybeli interakcióit is.
Elménk azon tulajdonságát, hogy képesek vagyunk megérteni mások érzéseit, gondolatait, vagyis képesek vagyunk feltérképezni embertársaink szándékait „elme teóriának” hívják. Az elbeszélések egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy ezt a képességünket fejlesszük, amikor kitaláljuk a szereplők rejtett indítékait, nyomon követjük vágyaikat, csalódásaikat, beszélgetéseiket barátaikkal, ellenségeikkel, szomszédaikkal és szerelmeikkel.
Számos kutatás kimutatta már, hogy azok az egyének, akik gyakrabban olvasnak regényeket, jobban képesek másokat megérteni, együtt érezni velük, és az ő szempontjukból nézni a világot. Egy 2010-es kísérlet, melyben óvodás gyermekeket vizsgáltak, hasonló eredményt hozott: minél több mesét olvastak a gyermekeknek, annál inkább képesek voltak mások szempontjaiba belehelyezkedni.
Digitális korszakunkban a szépirodalom olvasására buzdítás talán hóbortos ötletnek tűnhet. Régóta tudjuk, ha nagyszerű regényeket olvasunk, okosabb és jobb emberré válhatunk. Az agykutatás legújabb eredményei azonban most azt mutatják, hogy ez az állítás igazabb, mint hittük.
Dr. Mund Katalin
szociológus, Booker.hu
