„Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző…” 73 éve halt meg Rejtő Jenő.
Rejtő Jenő (P. Howard, G. Lavery) Reich Lipót nyomdai tisztviselő harmadik fiaként az Erzsébetváros egy gangos bérházában, a Hevesi Sándor (ma Izabella) tér 5. szám alatti házban született 1905. március 29-én, az I. emelet 9-es számban, ha kilépett az utcára, máris a színházba botlott Az író gyermekéveit itt töltötte, innen járt a Kertész utcai községi polgári fiúiskolába, ahonnan később – mivel egy tanárjával összeütközésbe került – kicsapták.
Rejtő több iskolát elfogyasztott, mire egészen nyilvánvalóvá vált a család számára, hogy mozgékony alkat, és alapvetően művészlélek lakozik benne. Rákosi Szidi színiiskoláját is elvégezte. Rejtő ifjan jó barátságba került az arányos az arányos testű, hatalmas erejű és technikájú Rózsa Jenővel, az első magyar profi ökölvívóval, akinek egy-egy ütése, „knock out”-ja láttán hatalmasakat szökellt örömében. Ez a lelkesedés vezette később a Damjanich utca és az akkori Aréna út (ma Dózsa György út) sarkán lévő Andrássy kávéház szuterénhelyiségében működő BAK ökölvívó szakosztályához, ahová rendszeresen kezdett járni. A boksz ebben az időben rendkívül felkapott sportág volt, és Rejtő kitartóan járt le edzeni. Több egyesületnek is a tagja volt, edzői csodálkoztak rajta, hogyan tudja összeegyeztetni azt a megannyi edzést. Az egyik edzésen Székely József edző véletlenül eltörte tanítványa orrát, akinek e sebesülése élete végéig meglátszott.
„Pipacs szabályszerűen bokszolt. Ököllel. Az óriás el akarta kapni Pipacs egyik lábát, de ahogy lehajolt, barátom a térdével az arcába rúgott, hogy az óriás egy kissé megszédült. Ijesztő nappali világosság támadt. Egy menekülő bandita tette, vagy más oka volt: meggyulladt az olaj. Kísérteties lángok lobogtak fel. Roger az öszvéren menekült felfelé Hendonnal, én siettem Pipacs segítségére, a perzselő hőségben már égtek a fák, és a láng másodpercenként felcsapva, fojtó füstfellegeket dobott a magasba…
Pipacs ökle belecsapott a másik állába, a bandita felbukott, de revolvert rántott…
Nem érek oda! Pipacsnak vége! Egy lépésről leteríti… De ekkor Ököl mögött egy rémült arcú, csúnya ember bukkant fel, és sírásra görbült szájjal, egy gyönyörű portable géppel úgy csapta fejbe a rablót, hogy az lecsúszott a kőről, és a halál előtti rémült ordítással bukott a lángoló olajba…” (Rejtő Jenő: Pipacs, a fenegyerek)
Rejtő Jenő 1927 és 1931 között néhány fillérrel és ajánlólevéllel a zsebében végigbarangolta Európát, s míg szülei, kalandjairól alig sejtve, aggódva várták haza, ő afféle „hobó”-ként vasutak tetején, tengelyén, gyalog, zsuppkocsin, fedeles szekéren, időnként a csavargók börtönében pihenve utazta keresztül-kasul a kontinenst. Eközben tanult színdarabírást és nyelveket, dolgozott lovászfiúként és hólapátolóként, cukorkaárusként és mosogatóként, házalóként, hajómunkásként és bányászként is. E rengeteg helyszínből Rejtő Jenő úti jegyzeteivel (Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam) segítségével, álljon itt.
Rejtő Jenő 1930-ban csak konzuli útlevéllel és nyolcvan líra kölcsönnel tudott hazatérni a többévnyi kóborlásból, amelynek során sejthetően alkalmi kulimunkákból, házalásból tartotta fenn magát. Egyébként sem volt olyan alkat, aki házikabátban ülve, könyvtárszobájában mereng készülő művein. Viharos életet élt, mindenhonnan előlegeket vett fel, s hogy vállalásait teljesítse, nemcsak kávéval és cigarettával spannolta magát, hanem az Aktedron nevű, akkor legális amfetaminszármazékkal is.
Első irodalmi próbálkozásait egy kis kötetre való vers szemlélteti a hagyatékban – fedi fel beszélgetőtársam -, alattuk az aláírás: Reich Jenő. Vagyis Rejtő eredeti neve. Szokásos kamaszkori versek ezek, leginkább szenvelgő Ady-utánérzést keltenek. Szerencsénkre nem maradt meg harmadrangú költőnek, akik tömegével nyüzsögtek akkoriban. Ponyvaszerző is százszámra publikált Rejtővel egy időben. Ez az igazi teljesítmény: napi fogyasztásra szánt műfaj képviselőjeként fönnmaradni évtizedek múltán is. Saját korában Máraival vetekedett a sikerszerzők rangsorában, aztán meg olyan olvasott volt, mint Jókai.
„Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző… Az élet egy különös színpad, amelynek meglehetősen zavaros célja és furcsa repertoárja van. Mi a leghőbb vágyam? Az, amit a költő kíván: »Egyszer életemben végre jól kialudjam magamat…«”
Thália szentélyei akkor a kulturális élet és a szórakoztatóipar központjául szolgáltak, sok kabaré és mulató is működött a fővárosban, és ezek gyorsan változó repertoárjukkal naponta igényelték a darabokat. S ő, európai útjáról hazatérve, teljesített. Egyfelvonásosaiból, kabaréjeleneteiből egy 1988-as kiadásban 122-t számlálhattak össze. Ha hinni lehet a legendának, írt öt felvonásos történelmi drámát is, de jelenleg ennek nincs nyoma.
Rejtő Jenő 1943. január 1-jén halt meg az ukrajnai Jevdokovóban munkaszolgálatosként, mindössze 38 éves volt. Állítólag halála előtt is bajtársait szórakoztatta emlékezetből idézett regényrészleteivel.
