„A Soha, senkinek-ben a családon belüli erőszak, abúzus van a központban. A téma súlyossága ellenére úgy érzem, hogy szükség van oldó jelenetekre, amelyek segítik az anyag befogadhatóságát.” Scherer Péter színművésszel egy kortárs német szerző regényéből született darabról Hodászi Ádám beszélgetett.
Scherer Pétert nagyon sokan ismerik, több színház színpadán játszik, próbál, forgat, szinkronizál. A szíve csücske a Nézőművészeti Kft., ahol minden évben készítenek egy tantermi előadást, amivel aztán járják az ország iskoláit. Az idei bemutatójuk – a sorban a hatodik –, a Soha, senkinek egy kortárs német szerző, Beate Teresa Hanika regényéből született, a családon belüli abúzus témáját járja körül. Hazánkban a regényt Győri Hanna fordításában a Móra Kiadó gondozza.
Forró kásává változik az agya
A Klamm háborúja, amivel elkezdtem ezt a műfajt, túl van a kétszáznegyvenedik előadáson. Majdnem ennyinél jár a Gyáva is. Az Ady/Petőfi túl van a százon, a Vakság a nyolcvanon, most került át a Katona József Színház Sufnijába. A kézmosás fontosságáról is ment már harmincat, tavaly mutattuk be. Rengeteg előadás, rengeteg találkozás, amelyek számomra hihetetlen élményt jelentenek. Megérteni a fiatalok gondolkodását, látni azt, hogy mennyire mások vagy mennyire ugyanolyanok, mint mi voltunk.
Sokfelé játszotok, sokat. Mik a tapasztalataitok a sulikról?
A mi darabjaink mindig kicsit huncutak. Sok az interakció, ami miatt azokban a sulikban, ahol a srácoknak van valamiféle színházi előképzettsége, járnak színházba, színjátszóznak, az előadások röpülnek. Nagyon el tudja találni őket!
A színházban számomra nagyon fontos a humor. A drogos témát és a Vakság-ot is nehezen tudnám elképzelni humor nélkül. A Soha, senkinek-ben a családon belüli erőszak, abúzus van a központban. A téma súlyossága ellenére úgy érzem, hogy szükség van oldó jelenetekre, amelyek segítik az anyag befogadhatóságát. Igyekszünk úgy csinálni Gyulay Eszter dramaturggal és a színészekkel, hogy a humor ne árulja el a történetet, hogy ne legyen olcsó, de mégis valamiféle közös játékra hívja a nézőket.
Jártok olyan iskolákban is, ahova ritkán jutnak el ilyen előadások?
Néha eljutunk olyan kis falvakba, olyan iskolákba, ahol az ember végignéz a diákokon és azt érzi, hogy ez hogyan esélyegyenlőség, hogy ez a szó már önmagában értelmetlen. Az arcukon látszik az a nehéz sors, amit a szüleiktől vagy már harmadíziglen a nagypapától hoznak, ott van a tekintetükben, a gondolkodásmódjukban, vagy épp a kommunikációképtelenségükben. Ilyenkor nagyon el tudok keseredni, mert azt érzem, hogy ez az ország menthetetlen. Néha játszunk olyan helyen, ahol az egész osztályban nem lehet találni egyetlen olyan csillogó szempárt, amiből az látszana, hogy lehetősége van befutni egy olyan boldog és kiteljesítő karriert, amilyet a saját gyerekeimnek is kívánok.
A Soha, senkinek-et hogyan találtátok?
Nagyon érdekes, olyan, mintha bezárulna egy kör. A Klamm háborúja egy kortárs német darab volt, amit Novák János, a Kolibri igazgatója látott kint Németországban, megtetszett neki, lefordíttatta. Összefutottam vele az utcán és megkérdezte, hogy volna-e kedvem felolvasni. Később meg is csináltuk, siker lett és számomra is nagyon fontos történetté vált. Ezen felbuzdulva elkezdtük a saját fejlesztésű darabokat a Nézőművészeti Kft.-vel. A Gyávát, a Vakságot, Ady/Petőfit, A kézmosás fontosságáról-t és a T-t is együtt írtuk Eszterrel és a színészekkel.
Ez a mostani darab, hasonlóan a Klammhoz, egy előre megírt, és szintén német szerző műve. Nem színdarab, hanem regény, és ezt is Novák János találta. Két és fél éve odaadta, hogy rendezzem meg náluk. Elolvastam, mondtam, hogy nekem tetszik, úgyhogy elvileg igent mondok, csak szeretnék vinni egy színésznőt vendégnek, Simkó Katalint. Korábban még nem dolgoztam vele, viszont láttam több előadásban, és nagyon tetszett az az egyszerű modor, ahogy jelen van a színpadon. Nagyon hasonló ahhoz, amit Kovács Krisztiánban és Sárosdi Lillában is szeretek. Az a fajta természetesség, ami időnként zavarbaejtő tud lenni. Katinak is odaadtuk a regényt, nagyon tetszett neki és elkértük Jánostól, hadd csináljuk meg mi a Nézőművészeti Kft-ben.
A tavalyi S. Pál ügy után idén a pannonhalmi M. atya története borzolta fel a közvéleményt. Hosszú évekig titokban maradt szörnyű esetek ezek, hasonlóan a darabhoz.
Egészen megdöbbentő ez, számomra teljesen elképzelhetetlen. A szüleim, nagyszüleim minden szempontból makulátlan emberek voltak. Hogy egy kislánnyal az apja vagy a nagyapja szexuálisan kikezd, erőszakoskodik számomra felfoghatatlan. Tadeus Kantor híres rendezésében, A halott osztályban volt egy fickó, aki nagyon kívánt egy lányt és azt mondta: „Olyan kielégíthetetlen vágyat érzek, hogy forró kásává változik az agyam.” Ez a mondat beütött nekem, mert ez egy olyan költői kép, ami valahogy visszaadja, hogy, mi lehet ez a pokoli érzés.
Anélkül, hogy tudományosan értenék hozzá, azt gondolom, hogy ez a fajta vágy az állati létünknek a feltörése az ösztönvilágból. Olvastam egyszer egy írást, amiben azt állította a tudós, hogy onnantól beszélünk emberről, amikor a barlangban megjelenik a totem, egy olyan szobrocska vagy tárgy, ami a vallásra és az isten létére utal. Ehhez kapcsolódik sok minden, a szokások, a társadalmi konvenciók betartása. Például, hogy szeretjük a gyerekeinket, neveljük őket, hogy nem bántalmazzuk őket sem szexuálisan, sem másképp. A legtöbben ebbe növünk bele, de mindannyian négy lábon járó húsgépek voltunk valamikor, és ilyen esetekben talán ez törhet fel valahogy a sötét, állatias ösztönvilágból.
Csányi Vilmos írja egy helyen, hogy a társadalmi konvenciók a kisközösségekben erősebb megtartó erővel bírtak, hogy a tömegtársadalom kialakulásával a jó és rossz eldöntésének a terhe az egyénre hárul.
A darabban mondja Bitchek néni – akit Moldvai Kiss Andrea játszik nagyszerűen – hogy a nagypapa el tudja dönteni, mi a jó és mi a rossz, és ő mégis a rosszat választja. Egyedül él, nagyon magányos, meg van verve ezzel a beteges vággyal. Azt mondja a lány: „átölel a karjával, remeg, nem tudom miért, de remeg.” Én tudom miért, olyan kielégítetlen vágy van benne, hogy kásává változik az agya. Ezt érzi, és ki kell élnie, különben megőrül.
Mit gondolsz, ezek az esetek hogyan maradhatnak titokban?
Erről mindenkinek kínos beszélni. Az elkövető mindent megtesz, hogy titok maradjon, a kicsi gyereknél manipulálva, a nagyoknál zsarolva. Az előadásban is azt mondja a nagypapa a kislánynak, hogy: ”Téged ítélnének el, ha beszélnél róla.” A Soha, senkinek-ben a lány teljesen lefagy, ledermed. Egyszerűbb neki kivonulni a saját testéből. Mondhatjuk, hogy a lány meghal ezekben a pillanatokban, amikor ki tudja mit csinál vele a nagyapja. Beül a szeme mögé és onnan figyeli a külvilágot, majd az egyik alkalommal el is ájul.
A közbeszéd álszentsége a szexualitásról mennyire segít elfedni ezeket az eseteket?
Biztosan segíti. Mondják, hogy régen voltak olyan társadalmak, amikor a szülők, a nagyszülők a létezésükkel megtanították a szexualitásra a gyerekeket. Azzal hogy több generáció élt egy házban, megtanították őket élni is és meghalni is. Ma ez már nehezebb. Az internetre feltöltött tartalmak több mint hatvan százaléka pornó, miközben nehezen tudom elképzelni, hogy egy családi asztalnál erről beszélgessenek a szülők és a gyerekek.
Hogy lehet egy ilyen kemény témához humort találni?
Egyrészt kicsi interakciókat kerestünk a próbák során, amelyek oldják a helyzetek drámaiságát. Másrészt Kati a saját szerepén kívül öt másikat is játszik: a saját nagyapját, apját, anyát, nővérét, sőt a fiút is, aki udvarol neki. Mikor a nővért először látjuk, reményeim szerint az egy vicces görbe tükör lesz egy tipikus kamaszlányról, aki folyamatosan növi ki a melltartóit, és a hajvégeit vizsgálja, hogy nem töredezettek-e. A fiú, aki udvarol neki, egy belevaló telepi srác, van egy-két jó dumája. Ennek a kamasz szerelemnek is van sok felemelő és humoros momentuma. Ez egy nagyon erős érzelmi hatás, ami egy időben éri a lányt a nagypapa molesztálásával. Szörnyű tragédia is lehetne a vége, nem lehet látni előre, hogy a lány testből kivonuló, kvázi halálát követi-e újjászületés. Nagy szerencse, hogy az életet választja és eljut odáig, hogy tud beszélni arról, hogy mi történik vele, hogy képes beszélni bármiről. Szerintem ez már maga a siker.
Hodászi Ádám
