„Azt hiszem, mindenkinek el kell viselnie azt a terhet, amit az élet a vállára rak, függetlenül attól, hogy épp milyen nehéz is az.” 70 éves minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa, Tony Iommi, aki nem csak a Black Sabbath-tal bírja.
A Black Sabbath-on számos lendületvesztése, útkeresése és megújulása ellenére egészen a hivatalos felbomlásáig nem látszott a kifáradás legcsekélyebb jele sem, mint azt a legjobb metál produkcióért elnyert Grammy-díjuk is bizonyította. Tagjai szoros kapcsolatban vannak, nemrégiben fejezték be világkörüli búcsúturnéjukat. Ennek ellenére a tagoknak ma is jólesnek a csavargások műfajon belül és kívül. Ez nemcsak a kifejezetten kóborló kedvű szólóénekesre, Ozzy Osbourne-ra, hanem a leghűségesebb tagra, Tony Iommi gitárosra is vonatkozik.
„Tony Iommit nem lehetett kiütni. Képtelenség volt leteperni. Mivel idősebb volt nálam, lehet persze, hogy néhányszor tökön rúgott, meg beszólt, de maximum ennyi, semmi több.” (Ozzy Osbourne: Én, Ozzy)
„Egy zenekar nem csak móka és kacagás, hanem kemény munka is.”
A Black Sabbath az angol Black Sabbath együttes első stúdióalbuma, amely 1970. február 13-án, pénteken (utalva zenei stílusukra) jelent meg Angliában, míg az Egyesült Államokban pár hónappal később, júniusban. A zenetörténelem egyik legnagyobb hatással bíró bandája a Black Sabbath és a Paranoid című következő album sikerének köszönhetően került be a köztudatba is a heavy metal kifejezés, amely a rockzenének azt a súlyosabb, „mennydörgő” változatát jellemezte, amit a Black Sabbath képviselt
Az immáron 70. életévét taposó birminghami Tony Iommi a zenekar átlagához képest egészében véve igen békés fickó. Az is igaz, hogy a Black Sabbath állandó tagcseréi neki is az agyára mentek. Legendásan nem jött ki például Ronnie James Dióval, az Ozzyt a hetvenes évek végén hamarjában felváltó amerikai énekessel, de Ian Gillannal sem voltak éppen puszipajtások. Tony Iommi életrajzi kötetét olvasva, hamar rájön az ember, hogy ez a néhány zseniális zenész mély és szoros kötődésben élt és ma is egymás mellett (és egymás ellen), miközben folyamatosan zrikálják, heccelik egymást.
„Egyszer hazafelé tartva rábukkantam egy utcára, ami pont olyan volt, mint ahol Ozzy is lakott. Gondoltam, milyen vicces lesz kirakni őt itt! Reggel négy vagy öt óra lehetett, Ozzy meg hátul szovázott, mint rendesen.
– Ébresztő Ozzy, megérkeztünk!
– Hurráááááá….!
Kikecmergett a kocsiból.
– Akkor holnap találkozunk! Cső!
Elindultam, közben pedig a visszapillantóban néztem, ahogy Ozzy megpróbál bejutni egy idegen házba. Mire rájött, hogy rossz helyen van, mi már nem voltunk ott, így vagy másfél kilométert kellett kutyagolnia hazáig.” (Tony Iommi – T. J. Lammers: Iron Man)
Iommi nehezen vált meg a Black Sabbath biztonságos hátterétől, így első szóló próbálkozása sem tekinthető igazi szólóalbumnak, hiszen a Glenn Hugh énekes közreműködésével elkészült 1986-os Seventh Star album a Black Sabbath logóval jelent meg. 2000-ben azonban Iommi már „komolyan” vette a szólózás szerepét: Iommi címet viselő élete első szólólemezével teljesen új utakra merészkedett: többek között a Foo Fightersből Dave Grohllal és Billy Corgannel, a megszűnő félben lévő Smashing Pumpkins kitűnőségével állt neki. Billy Corgan mindig is nagy csodálója volt a „fekete szombatosok” zenéjének. A mindig előkapható, jó öreg Ozzy is beállt a közreműködők sorába, s hogy teljes legyen a zenei „zűrzavar”, még Billy Idolért és Brian Mayért is üzentek, akik készséggel csatlakoztak, akárcsak Rob Halford (Judas Priest) és Bruce Dickinson (Iron Maiden). Szóltak Tom Jonesnak is, ám a walesi szénbányászból lett popénekes nem állt kötélnek.
Ahogy Tony mondta, az ilyen illusztris zenészekkel készülő albumok ritán készülnek problémamentesen, Iommi című lemezével azonban nem volt különösebb baj, mégha el is nyúltak a felvételek egy kicsit. Az albumon ugyanis három és fél évig dolgozott zenésztársaival, jóval előbb kezdték tehát, mint Carlos Santana a nyolcszoros Grammy-díjas a „Supernaturalt”. A felvételek elhúzódásában részben a Black Sabbath turnéja volt a „ludas”. A munkát hátráltatta az is, hogy a sztárvendégekkel nem volt könnyű egyeztetni, hogy mikorra foglaljanak stúdiót.
Öt héttel megjelenése után Iommi a Billboard magazin rádiójának listáján folyamatosan szerepelt és ezekben a napokban is a tizenhetedik helyet tartja. Iomminak két Sabbath-tagot – Osbourne-t és Wardot – sikerült megnyernie a Who’s Fooling Who című közös produkcióhoz, Butler azonban nem volt hajlandó kötélnek állni.
Szólósiker ide vagy oda, azért az igazi „szerelem” mégis a Black Sabbath maradt, még akkor is, ha közös döntés alapján nem láttak már esélyt a folytatásra. Ennek ellenére Tony Iommi kapcsolata ma már kitűnő Ozzyval és a tőle néhány háznyira lakó Geezer Butlerrel, Billy Warddal 2011 óta nézetkülönbségek miatt nemigen szólnak egymáshoz.
„Ozzy és Geezer is mellettem álltak. Amikor valakinek problémája van, azonnal jönnek. Persze Ozzy ezúttal sem tagadta meg magát.
– Limfómám van – mondtam neki.
– Ó, igen? Ezt és ezt is a limfóma vitte el, ugye?
– Köszönöm, hogy elmondtad, Ozzy.
Fel se fogta a helyzet komolyságát, de nem lehet nem poénra venni, hiszen ő egyszerűen ilyen. Ozzy bármikor képes valami baromsággal előállni, és ilyenkor nagyon sokat segít egy jóízű röhögés. Minden nap felhívott, hogy elpatkoltam-e már.
Fantasztikusan viselkedett, ahogy Geezer is. Azt hiszem, a betegségem miatt olyan közel kerültünk egymáshoz mi hárman, amilyen közel korábban sosem voltunk.” (Tony Iommi – T. J. Lammers: Iron Man)
A Black Sabbath búcsúturnéjának európai része Magyarországon indult. Minden idők talán legsikeresebb heavy metál zenekara 2016. június 1-jén lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában, amely – bár nem először voltam a koncertjükön – örök emlékként velem marad. Az 1968 óta létező brit csapat 2012-ben tizenöt év szünet után állt újra össze, 2013-ban 13 címmel új stúdióalbumot készített (ez volt a 19. a sorban) és világkörüli turnét bonyolított le. Ezzel az új albumával több mint negyven év után ismét a brit lemeztoplista csúcsán szerepelt a heavy metal rockegyüttes, pedig a dalok szerzése és a lemez felvétele nem ment egyszerűen, több mint két évig tartott. Az együttes eredeti dobosa, Bill Ward a szerződés körüli vita miatt szállt ki még a munka kezdetén, Iomminál pedig 2011-ben daganatos betegséget diagnosztizáltak.
Ezek után ismét szünet következett, majd utolsó felállásában három alapító tag, Ozzy Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár) és Geezer Butler (basszusgitár) szerepelt – Bill Ward-ot hiába keresték meg a tagok, a dobos már nem kívánt egykori zenésztársaival fellépni -, őket turnézenészek egészítette ki. Tony Iommi 2014 őszén jelentette be, hogy a Black Sabbath még egy turnéra összeáll 2016-ban. És bár a közhely szerint, soha nem mondjuk, hogy soha, Ozzy Osbourne akkor még azt mondta, hogy reményeik szerint még egyszer stúdióba vonulnak, ennek már nem sok esélyét látni.
Irodalom:
Göbölyös N. László,
Tony Iommi – T. J. Lammers: Iron Man,
Ozzy Osbourne: Én, Ozzy
