„Este mindenki otthon van. A nappaliban kellemes hangulat, az első látásra sivárnak tűnt környezet színesedik, élettel telik. A fiúk lassan lemorzsolódnak, a téma nagyon női…” Turóczi Ildikó önkéntes orvosként dolgozott Afrikában, könyve a Kamerunban megélt tapasztalatokról, élményekről szól.
A kötet egy magyar gyógyító kameruni kalandjairól szól, aki elképesztő történeteken és megható találkozásokon keresztül kalauzol el bennünket Fekete-Afrikába.
Hogyan lesz önkéntes munkából rendhagyó találkozás? Miképp válik a modern orvoslás kiegészítő gyógymóddá?
Mit jelent pszichodoktornak lenni egy kameruni hegyi királyságban? Miért futballoznak a temetésen és mi a juju-maszk?
Mit illik tenni és mit nem, ha törzsi király előtt találja magát a fehér ember? Hogyan lehet kilenc meg háromból tizenegy?
Hogy mit jelent egy álom, hogyan lépik a megvágyott akarat a megvalósítás útjára, talán soha nem tudtam volna meg, ha nem indulok el Kamerunba. A szent szikla, az óriásfa, a bambuszház titkát sem ismertem volna meg, mint ahogy a transzcendens világ afrikai változatáról sem szereztem volna tudomást, ha Polycarp lelkesen morogva összes kívánságomat nem teljesítette volna. Teljesítette, én köszönöm neki és a többi legyen a jó szellemek dolga!
TURÓCZI ILDIKÓ: VÁLTOZÓ IDŐK KAMERUNBAN
(részlet a könyvből)
Poligám, monogám, azaz előbb a menyasszonypénz, utána jöhet az egyéb
…Este mindenki otthon van. A nappaliban kellemes hangulat, az első látásra sivárnak tűnt környezet színesedik, élettel telik. A fiúk lassan lemorzsolódnak, a téma nagyon női: Patience-nek nincs férje, Shella pedig épp most készül férjhez, így a párkapcsolat az aktuális téma. Patience, ha saját gyereke nincs, első házasságában megtapasztalta a gyereknevelés örömeit és gondjait, Shella házasságon kívül született kisfiát a nagyszülők nevelik.
Bár Kamerunban a poligámia elfogadott, törvényes és hagyományos, többen döntenek a monogám párkapcsolat mellett. A vélemények megoszlanak. A poligám életforma azért jobb, mondják egyesek, mert asszonytársaiddal megoszthatod gondjaidat, ha férjed dolgozni megy és/vagy keveset van otthon, akkor jó, ha van kihez szólnod. A gyerekek is együtt nőnek fel, és a testvéri kapcsolat egy életen át megmarad. Akik a monogám életformával járó kisebb családra vágynak, férjre, három-négy gyermekre, azzal érvelnek, hogy a kevesebb gyerek, kevesebb költséget jelent, azaz egy gyereknek több jut, és a férj keresete sem oszlik meg a sok feleség között. A kameruni törvények szabad választási jogot adnak. A hivatalos, papírformás, házassági igazolást igénylő pároknak viszont dönteniük kell a monogám vagy poligám kapcsolat mellett, ami korántsem jelenti azt, hogy a választott monogám forma később nem válhat poligámmá, és aki a poligám életformát tartaná vonzóbbnak, nem maradhat monogám kapcsolatban.
A kétszáznál több törzsi királyságot magában foglaló országban viszont nem könnyű a különféle szokásokat, hagyományokat közös nevezőre hozni. Patience és Shella arról mesél, hogy a poligám életformában az asszonytársak egymáshoz viszonyulása sem mondható azonosnak: míg a gazdagabb dél-nyugati régióban a feleségek külön háztartásban élnek, egymással többnyire rivalizálnak, addig a szegényebb észak-nyugaton a több házból, feleségből és gyerekeikből álló udvartartás a megszokott, az asszonyok közötti viszony kölcsönösen segítőkésznek, jónak mondható. A menyasszonypénz, a menyasszony „ára” is különbözik a két térségben: dél-nyugaton értelemszerűen magasabb. A különbség nagy, többszázezer vagy éppen több millió kameruni frank értékű lehet.
Patience saját történetét meséli: miután elvégezte az asszisztensképzőt egy gyógyszertárban kapott munkát, Limbében (dél-nyugati régió) dolgozott, férjét is ott ismerte meg. Gyerekük nem született, majd méhfibrómát diagnosztizáltak nála, átesett egy műtéten és nem ment vissza dolgozni, otthon maradt pihenni. Kamerunban megszokott, hogy a tehetősebb magához veszi szegényebb sorsú rokonainak egy-két gyermekét, neveli őket, költségeiket fedezi. Ő is egy seregnyi, hasonló sorsú gyermeket nevelt, közben férje egy másik városban kapott munkát, egyre ritkábban járt haza, aztán meg egyáltalán: új feleséget vett magához, új családot alapított. Patience kivárta a hagyományos egy évet, amit egy férj távozása után kivárni szokás, majd a gyermekeket hazaküldte és ismét munka után nézett.
Shellát, bár állapotos volt, majd megszülte gyermekét, a fiú szülei elutasították, a házasság nem jöhetett létre. A lány befejezte tanulmányait, majd munka után nézett. Esuban ismerte meg azt a férfit, aki a teológián tanul és akivel közös életet terveznek. A két fiatal monogám kapcsolatra vágyik. Shella a dél-nyugati térségből származik, szülei nagy árat kérnek érte, amit az Esu-ból származó fiú szegény családja nem tud kifizetni. A fiú tanul, jövedelmét az Esuban működtetett fénymásoló irodából származó bevétel jelenti. Shella szerény fizetését önmagára és kisfiára költi, szabadidejében pedig a fénymásoló irodát működteti. Reméli, hogy a majdnem egymilliós összegbe, amit a menyasszonypénz jelent, ők is be tudnak pótolni. Bár más-más régióból származnak, a közös szokásokat be kell tartaniuk: a családoknak találkozniuk kell, a nő családjának el kell fogadnia a férfit, a férfi családjának meg a nőt, és a kért menyasszonypénzt, aminek több összetevője van, ki kell fizetni, és mindezeknek a részletkérdéseit össze kell egyeztetni. A települések közti távolság miatt a családok találkozása sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Az utazás költséges és esős évszakban az utak sem járhatók, a hegyi királyságok nehezen megközelíthetővé válnak. A törzsi nyelv is helyenként változik, és ha a fiatalok beszélik is a pidgint, az angolt és/vagy a franciát, a családok idősebb tagjai nem. Az elvárások közé tartozik az is, hogy a fiatalasszony tanulja meg férje családjának helyi nyelvét, és ha gyermeke születik, az első hónapokat anyósa házában töltse.
Szorgalmasan jegyzetelek, és igyekszem lépést tartani a sok apró részletre bomló információhalmazzal. Közben a többiek is betoppannak, és a férfinép, Polycarp, Godwin és Godlove hozzászólásai árnyalják a képet.
Esu törzsi királyságában, veszi át a szót Polycarp, a poligám házasodási forma jelenti a hagyományost, amit a keresztény egyház is (bizonyos megkötésekkel), mint saját törzsi kultúra részét, elfogad. A feleségek egy udvartartásban élnek, gyerekeiket együtt nevelik, viszont külön tűzhelyük van, külön konyhát tartanak, külön vályogtéglás viskóban laknak. Ha valamelyikük meghal, ami gyakran előfordul, gyerekeit a többi feleségtárs magához veszi, felneveli; a rokonsági kapcsolatok néhány generáció után annyira elbonyolódnak, hogy feltérképezésük komoly kihívást jelent az erre vállalkozónak. Némi segítséget az anyai ágon történő névátadás nyújthat, és itt most nem csupán az anyának (ki méhében hordja, megszüli, neveli gyermekét) ajánlott tisztelet jeléről van itt szó, hanem a poligám életforma diktálta ésszerűségről is. Ha ugyanis két vagy több feleségtárs ugyanazt a személynevet választja gyermekének, lévén apjuk ugyanazon férfi, lehetetlen nevük szerint megkülönböztetni őket. Ha a poligám családban az anya-apa szerep állandó is, a szerepet alakító személy gyakran változik. Biológiai anya csak egy van, viszont anyából számtalan lehet, például az apa összes felesége, de bárki más, aki ideig-óráig betölti az anya-szerepet, azaz akinek házában a gyerek helyet kap.
Hogy ki miként választ feleséget magának, az nem a szerelmen múlik, a választás és döntés ennél sokkal pragmatikusabb. A fellángolás nem tart sokáig, ezt ott is tudják és komolyan is gondolják. A házasságot ritkán törvényesítik, igazolásra csak annak van szüksége, aki valamilyen célját érvényesíteni akarja vele. Aki monogám életforma és Isten által áldott, templomi esküvő mellett is dönt, ezen később változtathat, és újabb feleségeket vehet magához, újabb templomi esküvő lehetősége nélkül.
A családban jól megosztott szerepek vannak: az anya gyereket szül és nevel, megmunkálja a földet, begyűjti és értékesíti a termést, az apa dolga a gyermekeknek szükséges pénzt megszereznI.
Godwin kollégámnak két kisfia és egy felesége van, azaz volt, mert néhány év után a fiatalasszony kevésbé egyhangú életre vágyott, fogta a gyereket és elment a városba. A másik gyerek anyukája „csak” barátnő volt, aki véletlenül állapotos maradt és a gyereket megtartotta. Helyi szokás szerint az apának erkölcsi kötelessége a neki tulajdonított gyerekeket támogatni és ezt többnyire meg is teszik: fizetik az iskoláztatási és egészségügyi költségeiket, karácsonyi ruhát vásárolnak nekik. Kamerunban, ahol mindenért fizetni kell, ez nem kevés pénzt jelent; a karácsonyi az az egyetlen és nem mindig új ruhát jelenti, amit a gyerekek évente egyszer kapnak.
A felesége azért ment el, mondja, mert ő sokáig távol élt, hogy pénzt küldhessen neki. Az asszony addig nyafogott, amíg férje hazament, akkor meg a pénz nem volt elég. Hogy milyen feleséget szeretne, arról nem nyilatkozik, csak legyint: ezután az anyjára bízza, hogy válasszon neki.
– Az anyádra? – kérdem.
– Igen, mert ő ismer engem, tudja a természetem és olyant keres, amilyen nekem kell – válaszolja.
– Mi a legfontosabb a házasságban? – kíváncsiskodom tovább.
– Hogy találjon a két ember természete – mondja minden kétséget kizáró határozottsággal.
…Hogy a házasságkötés mennyi időt vesz igénybe, az több, rugalmasan kezelt tényező függvénye, akár 10-20 évig is eltarthat, állítja Polycarp, akinek feleségválasztása, úgy tűnik, mellőzte a romantikát: a fiatal, csinos, gimnáziumba járó, jó családból való lány a templomban tetszett meg neki, videofelvételt készített róla, a felvételt megmutatta az anyjának. „Miután anyám jónak találta a választást, vettem egy szappant, odamentem Mbonghoz (a lány neve), és megkérdeztem, hogy lehetne-e kapcsolatunk. Azt válaszolta, hogy gondolkodik rajta. Négy hónapig gondolkodott. Később rájöttem, hogy nem gondolkodott, hanem mindent meg akart tudni rólam és a családomról. Négy hónapig nagyon izgultam, hogy mi lesz a válasza. Amikor azt mondta, hogy ha házasságról van szó, akkor igen, de ha csak barátkozásról, akkor nem, fellélegeztem. Mondtam, hogy én is házasságra gondoltam.”
– Négy hónapig nem is találkoztatok?
– Nem.
– Mindjárt a második találkozáskor eldöntöttétek, hogy összeházasodtok?
– Igen.
– Mennyi pénzre van szükséged? Ki állapítja meg a menyasszonyod árát? Az ő családja, vagy te?
– Itt, Esu-ban, én viszek pénzt ajándékba, ennek értéke viszont 30.000 franknál nem lehet kisebb (ez megfelel kb 50 eurónak). Az a helyzet, hogy a feleség családjának gondja- baja van, neked menned és segítened kell. Ők ezt tudják, ezért annyi pénzt fogadnak el, amennyit viszek, mert tudják, hogy utána mindig segíteni fogok. Tudod, ha az anyám szól, hogy szüksége van valamire, akkor neki mondhatom, hogy nem tudok segíteni, vagy majd később, de a feleségem családjával ezt nem tehetem meg. Ha az apjának van gondja, felhív és segítséget kér, nem utasíthatom vissza; ő nem kötelez, de nekem kötelességem.
– Azt mondod, hogy feleséged anyai és apai rokonait is meg kell ajándékoznod. Az anyját is, aki rég elhagyta a családot. Miért?
– Igen, az anyjának is elküldtem a pálmaolajt, mert ő szülte Mbong-ot. Hálás vagyok neki Mbong-ért. És a családjának is hálás vagyok, hogy felnevelték, iskoláztatták eddig, enni adtak neki.
…A menyasszonypénz kifizetése előtt nem kerülhet sor sem templomi, sem hivatalos esküvőre. Ha a férfi bármikor elhagyhatja családját, az asszonyra ez nem érvényes. Saját családjába akkor mehet vissza, ha szülei visszafizetik az egykor érte kapott menyasszonypénzt. Erre a legtöbb esetben nincs mód, és a feleségnek bármennyire rosszul megy a sorsa, férje házában kell maradnia. Ha az asszony egy másik férfi miatt hagyja el a családját (többnyire egy másik férfi miatt), akkor a választott férfinek kell „felszabadítania” az asszonyt, és átadnia a volt férjnek az egykori menyasszonypénz teljes összegét, a gyerekek viszont az apánál maradnak. Nagy baj az internetes ismerkedések miatt van, mondják mindannyian. Mert a nők bedőlnek a hamis ígéreteknek, elhagyják a családot, aztán amikor rájönnek, hogy becsapták őket, senki nem fogadja vissza őket és a gyermekeiket is elveszítik.
A különélés sem ritka: mindaddig, amíg a férfi nem épít házat a családjának, addig felesége és összes gyereke otthon, a saját családjában marad. Godwin apja például, akinek sok gyereke és még több unokája van, öregkorára fejezte be a saját ház építését Esuban (felesége mindvégig a szomszédos Nigériában, az anyja házában lakott). A különélés viszont ilyen esetben nem jelent válást, sem a családról való gondoskodás hiányát.
Turóczi Ildikó: Változó idők Kamerunban, Fotók: Turóczi Ildikó, Takács Andrea
