„Jőjj rám, te boldog rázkódás hamar! / Ha élek, hát legszebben éljek. / Gyönyörű, ha féktelen szól a szám: / nyílnak a virágok, veszélyek.” Ezen a héten a 91 éve született Nagy László gyönyörű versét ajánljuk.
Nagy László érzelemmel, személyességgel telített költészetében egyszerre van jelen a népköltészet iránti vonzódás és a modern tárgyiasság, az élet nehézségeivel, a betegséggel és fájdalommal való közdelem és az életszeretet, a boldogságban való hit. „Ha élek, hát legszebben éljek” – vallja be a Virágok, veszélyek-ben.
Nem először olvastam el újra és újra Nagy László Himnusz minden időben című versciklusában megjelent költeményeket. Biztos voltam benne, hogy egyszer ezekre a versekre kerül a sor. Görömbei András így ír: „Az önerősítő, önmentő gesztusok gyönyörű rendje figyelhető meg akkori táj- és természeti ihletésű verseiben. A Virágok, veszélyek várja, kívánja a napvilágot, a tavaszt, s már virtuálisan át is éli azt mint a létezés ünnepét.”
„Jőjj rám, te boldog rázkódás hamar!” – mondja az 1925. július 17. Felsőiszkázon született és 1978. január 30. Budapesten elhunyt Nagy László.
NAGY LÁSZLÓ: VIRÁGOK, VESZÉLYEK
Széllel, fűvel haragos napvilág,
izgalmak szilaj nevelője,
medve-álmom gyilkosa, gyere már,
hadd öltözök fel ünneplőbe.
Szívjak szerelem-fertős levegőt
zajban, viharzó fényben állva –
valami lázas zenebona kell
s lezuhan szívem dérszakálla.
Csak jókedvem fagyott el, nem a hit,
még fordítom sorsomat jóra,
kesely orcámon pirinyó sugár,
nekem viharkeltő ciróka.
Jőjj rám, te boldog rázkódás hamar!
Ha élek, hát legszebben éljek.
Gyönyörű, ha féktelen szól a szám:
nyílnak a virágok, veszélyek.
