„Sokat látott öregembertől gyakran kérdezik, hogy miért nem írja meg élete történetét.” Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikus 90 éve.
„Sokat látott öregembertől gyakran kérdezik, hogy miért nem írja meg élete történetét. Tőlem is sokszor kérdik, hogy miért nem tettem. Mert kevesen vannak ma már, akik mindig a frontvonalban küzdötték, vagyis inkább küszködték végig az elmúlt évtizedek nagy fordulatait, 1943/44-et, 1945-öt, 1956-ot, akik ott voltak a kádári idők belső ellenállásának szinte minden szakaszában, az 1990-es rendszerváltásban és utána a zsenge magyar demokrácia valamennyi küzdelmében. Részt vettem sok harcban, többször közel álltam a győztesekhez, de a végén többnyire a sem nem győztesek, sem nem vesztesek csoportjába kerültem. Ám a győztesek sem maradtak sokáig a helyükön – és akkor kezdődött minden elölről.” (Vitányi Iván: A küszöbember)
Vitányi Iván 1925. július 3-án született Debrecenben Protestáns értelmiségi család sarja, apja egy időben presbiter és főgondnok volt Abaújszántón. 1943-ban érettségizett a sárospataki Református Kollégiumban, majd a Budapesti Tudományegyetem hallgatott filozófiát és esztétikát Lukács György tanítványaként. 1950-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, 1971-ben lett a pszichológiai tudományok kandidátusa, majd 1980-ban a szociológiai tudományok doktora.
1943-1944-ben népzenét tanult és gyűjtött, tagja volt a Muharay Elemér Népi Együttesnek. 1944-ben bekapcsolódott a Magyar Diákok Szabadságfrontja és a Görgey-zászlóalj ellenállási tevékenységébe, emiatt letartóztatták, és Sopronkőhidán bebörtönözték. A második világháború után 1946-ban rövid ideig a Magyar Színjátszók Egyesületének titkára volt, 1947-ig a Magyar Népi Ének-, Tánc- és Játékegyüttes titkári teendőit látta el. 1946-1949-ben a Tánc- és Kórusművészeti Kollégium titkáraként, 1947 és 1950 között a Táncszövetség vezetőségi tagjaként dolgozott. 1949-től 1952-ig a Színművészeti Főiskolán tánctörténetet oktatott, majd 1950 és 1957 között a Népművelési Minisztérium zenei főosztályának munkatársa volt.
1953-ban csatlakozott a Nagy Imre-féle reformcsoporthoz, állandó résztvevője volt a Petőfi Kör üléseinek. Az 1956-os forradalom idején tagja volt az Értelmiségi Forradalmi Bizottságnak, ami miatt elveszítette állását, és egy ideig esztergályosként dolgozott.
1958-tól a Muzsika, 1964-től 1972-ig a Valóság című folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője volt. 1972-ben kinevezték a Népművelési Intézet igazgatójává, ezzel egy időben kezdett tanítani az ELTE szociológiai tanszékén. 1980-ban lett a Művelődéskutatási Intézet igazgatója, majd 1986-tól az újonnan alakult Országos Közművelődési Központ főigazgatói tisztségét töltötte be. 1975 és 1985 között az MTA Szociológiai Bizottságában is dolgozott. 1992-ben lett az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa, egy ideig az igazgatótanács elnöke is volt. Tudományos munkásságát számos publikáció, önálló kötet jelzi.
Tevékeny szerepet vállalt a politikai életben. 1944-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, tagja lett a jogutód Magyar Dolgozók Pártjának is. A Magyar Szocialista Munkáspártba 1972-ben lépett be. 1988-ban egyik alapítója volt az Új Márciusi Frontnak, majd 1989-ben a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP). Évekig tagja volt az MSZP országos elnökségek, 1990 és 1996 között betöltötte az országos választmány elnöki tisztségét. 1990 és 2014 között az MSZP országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, 1998-tól 2000-ig és 2005-től 2006-ig frakcióvezető-helyettesként. 2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció platformhoz, melynek egyik alelnöke lett. A platform 2011. október 22-én önálló párttá alakult Demokratikus Koalíció (DK) néven, ebben ő kapta az egyes számú párttagkönyvet. 2011 óta a DK tiszteletbeli elnöke.
Több társadalmi és kulturális szervezetben is közreműködött. Mások mellett 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt, 2002 óta a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) nemzeti tanácsának elnöke. 2003-ban Radnóti Miklós-díjat, 2006-ban Lukács György-díjat, 2014-ben Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet vehetett át.
