2017. október 17.  Kedd
Pára 7 °C Pára
Rovatok
2017. október 17.  Kedd   Hedvig
Pára 7 °C Pára

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

Ég és föld között

Fábri Zoltán filmes világa

Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Ég és föld között  
Ég és Föld között címmel a Biblia és a magyar képzőművészet kapcsolatát körüljáró nagyszabású kiállítás nyílt a Várkert Bazárban, Budapesten.
Fábri Zoltán filmes világa  
100 éve, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, a magyar filmművészet kimagasló alakja.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Baráth Katalin: “Kitalálós” detektívtörténetet írtam című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Baráth Katalin: “Kitalálós” detektívtörténetet írtam

Szerző: / 2014. június 26. csütörtök / Szubkultúra, Könyvvilág   

Kibelbeck Mara (Fotó: Zelki János)“Mivel a regényírásnak nincs túl sok köze a megélhetésemhez, nagyon komolyan megfontolom, mi az, amit hajlandó vagyok érte megtenni.” Interjú Baráth Katalinnal, aki a Culturának számos érdekességet elárult történelmi krimisorozatáról, az írás fontosságáról és önmagáról.

Az Ida és az aranygyapjú című első regényével az ókorba repített, majd egy nagy váltással és néhány évvel később a Dávd Veron történelmi krimisorozatával a boldog békeidők 20. század eleji világába kísérte el olvasóit. Az 1978-ban született Baráth Katalinnak köszönhetjük Dávid Veront, a cserfes, kotnyeles és makacs lányt, aki a szemünk előtt vált cserfes, kotnyeles és makacs nővé, aki nyomoz, méghozzá nem is akárhogyan. Ahogy az írónője gyakorlatiasan vallja: “klasszikus, „kitalálós” detektívtörténetet írtam, olyat, amiben szigorú szabályok uralkodnak, ahol a szerző nem dobhat be önkényes fordulatokat, és nem titkolhat el alapvető információkat az olvasó elől.”. Baráth Katalint Kibelbeck Mara kérdezte.

 

Két év telt el A borostyán hárfa és Az arany cimbalom megjelenése között. Ha valaki követte a honlapod, ill. a Facebook oldalad tudja, hogy nem az írás ment lassabban vagy nehezebben, hanem ez idő alatt a disszertációdat írtad. A nem regényírással telt idő alatt foglalkoztál Veron sorsával vagy teljesen el tudtál távolodni tőle és a regény folytatásától?

Ha csak egy disszertáció lett volna, még simán belefért volna a következő regény, én amúgy is üdítőnek találom az ilyesfajta figyelemmegosztást, mindenféle munkának jót tesz, ha van lehetőség néha másba is belemerülni. Közben viszont, ahogy korábban is, volt egy rendes 8-10 órás munkám, abból éltem, és ezzel együtt, a „három az egyben” tudományoskodás meg regényírás már nem ment volna. Persze a Veron-téma néha közben is fölbukkant a gondolataim között, lassan, szinte magától változott, fejlődött, alakult a történet. Az alapötlet a két idősíkkal meg a betyárokkal már A borostyán hárfa idején megvolt, úgyhogy azzal sokat már nem kellett foglalkoznom.

Regényeid egyik nagy erénye a rád jellemző humor, a hitelesség és a feszültség egyensúlyban tartása. Mit gondolsz ennek az egyensúlynak a szerepéről?

Hű, ez az egyik legnagyobb dicséret, amit kaphatok, mármint az, hogy ezek az elemek egyensúlyban vannak, mert szerintem ez egy borzasztó nehéz feladat, humorral élni úgy, hogy ne vesszen el a feszültség, ne csökkenjen a történet tétjeinek súlya. Azt hiszem, ennek az egyensúlynak a megtalálását leginkább az önfegyelem meg a tapasztalat segíti, hogy legyen egy írás közben is működő olvasói érzékem, hogy tudjam, melyik és mennyi viccet lehet elsütni a drámaiság és az egyöntetű hangnem aláásása nélkül. Azok a poénok, amiken írás közben hosszasan el tudok vihogni (és amik kellenek is, hogy túléljem az egészet), 99,99%-ban nem kerülnek be a történetbe.

Hogyan készültél fel a könyv megírására? Honnan merítetted azt a tudásanyagot, amely az 1900-as évek eleji miliő és viszonyok ábrázolásához szükséges volt?

Baráth KatalinAddig olvasok, amíg úgy nem érzem, hogy legalább a tripláját tudom annak, ami a történethez feltétlenül szükséges. Általában elolvasom, kijegyzetelem a témára vonatkozó összefoglalásokat, és ennél is több időt töltök korabeli irodalom és sajtó olvasásával. Ezt a munkát mindegyik regénynél el kellett végeznem, annak ellenére, hogy nyilván már az elejétől ragadtak rám alapvető, a korszakra vonatkozó információk. Aztán úgyis lesz egy csomó dolog, aminek írás közben kell utánanézni.

Engem meglepett, hogy több sajtóorgánumban is betyárregényként jellemzik Az arany cimbalom c. könyved, nyilván a betyárvilág felelevenítése miatt. Annak, aki még nem olvasta a könyvet, mivel magyaráznád ezt a kifejezést?

Leginkább azzal, hogy még kevesen jutottak el odáig, hogy el is olvassák a regényt, érthető módon, hiszen még nincs két hete, hogy megjelent. No meg azzal, hogy a betyárság egy egyszerűen, egy szóval megragadható tematika. Aki olvasta a könyvet, annak nyilvánvaló, hogy ez most is elsősorban egy Dávid Veron-krimi. Egy krimi, amiben szerepelnek ugyan betyárok, csendőrök, de Ókanizsa és Veron világa ugyanolyan hangsúlyos, ha nem hangsúlyosabb, mint korábban.

A betyárlegendák felelevenítése ezzel a világgal szoros összefüggésben kerül elő, hiszen a regénybeli Ókanizsa annak az Alföldnek az egyik települése, ahol nagyrészt ezek a legendák születtek, és több hírhedt betyárfigura konkrétan meg is fordult Ókanizsán, történetileg is igazolható módon. Elég ránézni a térképre, látni, mennyire közel van Szeged, hogy érthető legyen, miként került a betyárcsizma Dávid Veron asztalára.

A negyedik Veron-kötetnél hogyan változott az előző könyvekhez képest a krimi szál jelenléte, illetőleg a detektívtörténet hagyományaihoz fűződő viszonyod?

Most is klasszikus, „kitalálós” detektívtörténetet írtam, olyat, amiben szigorú szabályok uralkodnak, ahol a szerző nem dobhat be önkényes fordulatokat, és nem titkolhat el alapvető információkat az olvasó elől. Mindemellett legalább ennyire fontosnak tartom a sajátos hangulat, a hihető karakterek és az épkézláb mondatok szerepét is, a tapasztalat szerint ezeket sokkal inkább értékeli az olvasó, legalábbis az én olvasóm, mint azt, ha nem találja ki a tettest mindjárt az első oldalon. Közben persze számot kellett vetnem azzal is, hogy Veron időközben hús-vér hősnővé nőtte ki magát, átvette a hatalmat a történet és az olvasók fölött, sőt fölöttem is, úgyhogy Az arany cimbalomban talán minden más szempontnál lényegesebb lett az, ő hogyan éli át az eseményeket. De ezt egy csöppet se bánom.

Mintha ma már tudatosabban nyomozna a főhősnőd, mint az első kötetekben. A “magánnyomozói” szerepből soha nem akartad áthelyezni Veront hivatalos közegbe?

Én azokat a regényeket szeretem, ahol a szereplők nemcsak megmártóznak az eseményekben, hogy aztán csodálatos módon mégis teljesen szárazon sétáljanak ki a mélyvízből, hanem a történet el is sodorja őket, a saját személyiségük szerint próbálnak érvényesülni vagy alkalmazkodni, aminek köszönhetően idővel változnak is valamennyit. Ha összeszámolod, mi minden történt Veronnal a négy regény folyamán, elképzelhetetlennek fogod tartani, hogy most is ugyanolyan naivitással vesse bele magát a nyomozásba, mint az elején, no persze azért gyökeresen ő se változott meg. Ezzel együtt se tudom elképzelni, hogy rendőrt vagy magánnyomozót csináljak belőle, mert bármennyire igyekszem kreatívan élni a történelem által Veronnak nyújtott kevés lehetőséggel, az még számomra is elfogadhatatlan anakronizmus lenne, hogy abban a közegben, amiben ő él, hivatásos nyomozó legyen. Ókanizsa nem a századfordulós London vagy New York.

Ha visszaolvasod a sorozat első kötetét, hogy látod, együtt fejlődtél Veronnal?

Attól tartok, ő többet fejlődött, mint én. De sajnos annyira szerény se vagyok, hogy azt állítsam, ne tanultam volna sokat a regények írása közben. Most már elhiszem, hogy tudok mások számára is élvezhető regényeket, sőt krimit írni. És nem azért, mert a kritikák ezt mondják, hanem azért, mert én tudom, hogy így van. Sokkal kevesebbszer esem írás közben kétségbe, és sokkal közelebb van a végeredmény a képzeletben kigondolt történethez, világhoz, mint kezdetben. Ez, azt hiszem, el is várható öt regény után.

Valaki azt mondta, hogy Baráth Katalin a Dávid Veron-regények írója. Mennyire érzed magad kizárólag Dávid Veron írójának?

Dávid Veron világa sajnos vagy nem sajnos csak egy vékony szelete a kreatív munkásságomnak. Ha a munkára fordított időt nézzük, sokkal inkább vagyok haszonjárművek, testápolók és kávé-krémporok írója, mint Dávid Veroné, hiszen tíz évig dolgoztam reklámügynökségi kreatívként. Ha hozzácsapjuk, hogy közben forgatókönyveket, drámát és egy történészi disszertációt is írtam, szegény Dávid Veron szabad szemmel alig lesz látható az írói életem elmúlt tizenöt évének a perspektívájában. Ráadásul a Dávid Veronnal való azonosítás meglehetősen sértő Idára nézve, aki az első, 2003-ban megjelent regényem hősnője. Viszont szeretem Dávid Veront annyira, hogy ezzel együtt is örüljek a róla szóló regényekkel való azonosításnak.

Mennyiben befolyásolna az írásban, ha mondjuk, mint Agatha Christie, hamarabb megírnád a lezáró részt, mint ahogy magát a sorozatot befejeznéd?

Én ezt nem szeretném megcsinálni, részben mert nem vagyok Agatha Christie, részben mert az általam igen nagyra becsült Poirot és Miss Marple nemigen változtak a regények során, minden probléma nélkül fölcserélhető a regények sorrendje, legalábbis én senkit se ismerek, aki akkurátusan időrendben olvasta volna a Christie-regényeket, és emiatt különösebb csalódások érték volna. Ha előre tudnám, hogy Dávid Veron egy kísérleti atomrobbantásban leli majd halálát vagy a bevonuló délszláv partizánok mészárolják le, nem tudnék róla megfeledkezni, és ez veszélyesen szűkítené a fantáziám mozgásterét.

És ha már a befejező részről van szó, hol ér majd véget Veron története?

Épp annyira nem tudom, mint ő, hálistennek. Persze vannak elképzeléseim, de mindig jöhet egy jobb ötlet vagy egy olyan tapasztalat, ami más mintát ad a szövetnek.

Milyennek képzeled el a tíz, ill. a húsz évvel idősebb Veront?

Amilyennek a közbenső események alakítják majd. Szóval nem tudom. Nyilván sokat meg fog őrizni a jelenlegi Veronból.

Ha klasszikus krimi, akkor te ki felé hajlasz és miért: Arthur Conan Doyle, Agatha Christie vagy Chandler?

Ha muszáj a három közül választani, akkor Agatha Christie, azon belül Miss Marple. Olvasóként ez a fajta, halványan ironikus kisrealizmus szórakoztat leginkább, nem mintha a másik két szerzőt ne becsülném, de Holmes zsenialitásával nem tudok együtt érezni, Watson nélkül elviselhetetlenül arrogáns, a Chandler-féle ballonkabátos férfiromantika se érint meg igazán. Általában azt gondolom, hogy a krimi sokkal több árnyalatú, nagyon széles skálájú műfaj, a 2-3 klasszikusra vagy alműfajra való szűkítés ugyanúgy hamisít, mint a szépirodalom és ponyvairodalom mesterséges elkülönítése.

Különös egyensúlyt tartasz fenn azzal, hogy írásaidban egyszerre mutatkozik meg a szépirodalom és a populárisabb szórakoztató műfaj. Előny vagy hátrány ez a kettős megjelenés?

Nem tudom, örüljek-e annak, hogy így véled, nagyon kevés szöveggel tudok azonosulni abból a tömegből, amit a kortárs magyar szépirodalmárok kortárs magyar szépirodalomnak neveznek. Ha netán a tematikára utalsz, vagy arra, hogy szeretek értelmes mondatokkal regényt írni, akkor viszont köszönöm. Nekem ennyiben célom szépirodalminak lenni, és ennyiben a populárisnak bélyegzett irodalom minden olvasható darabja szépirodalmi, legalábbis nekem olvasóként ez a tapasztalatom. Nehéz a kettőt kettéválasztani, és ha nem nézzük a szétválasztás mögött húzódó üzleti vagy kultúrhatalmi érdekeket, akkor fölösleges is.

Az arany cimbalmot bemutatták, már az olvasóké. Könnyen elengedted?

Szívem szerint most is javítanám még a szöveget, mert soha nincs olyan mondat, aminél ne lehetne jobbat írni, de a történetet, Veron életének ezt az epizódját már akkor elengedtem, amikor először, hónapokkal ezelőtt pontot tettem a regény végére.

Baráth Katalin-könyvek

Íróként mi foglalkoztat most?

Legalább öt dolog egyszerre, és ebből csak az egyik regény, mert hát élni is kell valamiből, és a krimi itthon senkit nem tud eltartani, talán még akkor se, ha te vagy Frei Tamás, Lőrincz L. László vagy Vavyan Fable. Forgatok egy regénysorozatot a fejemben, de előbb írnék egy egyszeri, könnyed, tempós, valamivel elszabadultabb krimit. Az biztos, hogy egyik se lesz történelmi témájú, a történelemmel jelenleg a történész-kezem van tele, ráadásul új történelmi regényekkel momentán Dunát lehet rekeszteni, mintha mindenki csak azt írna.

Közkedveltségnek örvendesz, tudatosan építed a saját branded, tweetelsz, Facebook-oldaladon folyamatosan tartod a kapcsolatot az olvasókkal, blogolsz. Kötelező vagy élvezetes feladatként éled meg ezt a nyílt kapcsolattartást?

Ne túlozzuk el, egész kicsi az a „köz”, ahol én kedveltségnek örvendek, és igyekszem nem annyira brandet építeni, mint inkább megengedni magamnak azt a luxust, hogy a saját hangomon beszéljek az olvasókkal. Nem azért, mintha minden áron közvetlenkedni akarnék, hanem mert az írásaim világa sehol nem mond ellent a saját személyiségemnek, és akkor meg minek egy mesterségesen kreált brandként viselkedni. (No persze ez is a brandem egy sajátossága.) És ha teher lenne, nem csinálnám. Mivel a regényírásnak nincs túl sok köze a megélhetésemhez, nagyon komolyan megfontolom, mi az, amit hajlandó vagyok érte megtenni. Ha nem lenne hiúságom, ambícióim vagy egyszerűen csak nem élvezném, se regényeket nem írnék, se kapcsolatot nem tartanék az olvasókkal.

Történt már veled olyan, hogy láttál valakit, amint a te könyvedet olvassa, és odamentél hozzá?

Egyszer, bár akkor se mentem oda az illetőhöz, hanem már akkor mellette álltam a villamoson, amikor előhúzta a könyvet. Szerintem bármely esetben hülyén jönne ki odamenni egy ismeretlenhez, hogy figyelj, ezt én írtam. Ha én lennék az olvasó, egyrészt nem hinném el, másrészt visszakérdeznék, hogy és akkor mi van. (Úgy tűnik, elég tuskó egy olvasó vagyok.) Aztán abbahagynám a könyvet, mert nem szívesen olvasnék olyasmit, aminek az írója képes olvasás közben zavarni.

Kibelbeck Mara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek