2017. október 21.  Szombat
Szitálás, gyenge eső 15 °C Szitálás, gyenge eső
Rovatok
2017. október 21.  Szombat   Orsolya
Szitálás, gyenge eső 15 °C Szitálás, gyenge eső

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története

Turay Ida, mindenki Dusikája

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története  
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt nyílt az MNG-ben.
Turay Ida, mindenki Dusikája  
110 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán Turay Ida, a múlt századi magyar színjátszás egyik legközkedveltebb alakja.
Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Egy, két, há forevör című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Egy, két, há forevör

Szerző: / 2016. augusztus 24. szerda / Szubkultúra, Koncertek   

Belga Köszönjük, hogy a bonyolult tűzijáték helyett egy egyszerű Belga-koncertet választottatok, ordibálta Bauxit, pedig a stáb arról is gondoskodott, hogy ne maradjunk le augusztus hónap legnagyobb állami hacacáréjáról. Igaz, enyhe gúnyba és társadalomkritikába pácolva, ahogy az egy Belga-show-tól joggal elvárható.

A Belga a Budapest Parkban

A Budapest Park egész jó hely, afféle miniváros: van KFC, a mosdó megoldása gazdaságos, de nem gusztustalan, van számtalan szebbnél szebb bár, a jegyárusítók és általában az alkalmazottak nagyon kedvesek. Egyedül a biztonsági emberek egyikével gyűlt meg a bajunk: miután az első, akivel összehozott a sors, előzékenyen beengedte velem kedvenc üres vizes palackomat, társa ingerülten, szinte ordibálva utasítgatni kezdett, hogy azonnal dobjam ki. Amikor megemlítettem, hogy a palack korábban zöld utat kapott, sőt rá merészeltem kérdezni, mi a probléma, hisz üresen a repülőgépre is felvihető, komolyan megijedtem, hogy pillantásával meggyilkol. Válasza ennyi volt, elképesztő dühvel a hangjában: a szabály az szabály, engedelmeskedjem azonnal. Inkább mondta volna, hogy hé kisköcsög, ne ugass (Belga-szöveg, még mielőtt…), vegyél odabent vizet drága pénzért, ha jót akarsz.

A kellemetlen affért szerencsére jótékony homályba borította a műsor. Kedvenc nemhiphop (?) zenekarunk, fricskánk, görbe tükrünk – immáron 18 éve kényeztetnek minket szarkasztikus szövegvilágukkal! – olyan koncertet adott, ami után megnyalhatjuk mind a tíz ujjunkat. Persze nem holmi művészi virtuozitás, bámulatosan tiszta énekhang, esetleg higgadt profizmus okán. A Belga, hiába nem hamvas banda már, ügyesen megőrizte azt a kicsit suta és esetlen, mégis bájos amatőrizmusát, ami miatt megszerettük: viszonylag egyszerű színpadkép, a koncertet ironikusan felavató zászlóátvágás, lobogók lengetése, kanapén csápoló rajongók, epés félmondatok, kidolgozatlan, széttartó, épp ezért őszintének ható mozgáskoreográfiák. És persze a több szinten értelmezhető dalszövegek, amiken – még a szimplábbnak tűnőkön is – lehet nevetni, utána meg töprengeni. A hiphop, a techno, a tinglitangli, a westernfilmzene-imitáció, a funky és a Tenkes kapitánya továbbra is Titusz reszortja: a DJ a piramis csúcsán, a fiúknál egy fél emelettel magasabban foglalt helyet, időnként füstbe burkolózott, és ugyanolyan jól nyomta elefántcsonttornyi magányában, mint tizenöt évvel ezelőtt.

A kivetítőt a koncert alatt egy jókora rajz-szivárvány uralta, alatta sárga kocsi robogott, felette szelíd bárányfelhők gomolyogtak, időnként a felső sarokban elhúzott egy repülő, a legvégén pedig Zsolti, a béka is ott kuporgott a bokrok között. Médiával túlfertőzött agyam elmerengett az animáció jelentésén –a jobbikos polgármester bizarr harca jutott eszembe a kerítést szivárványszínűre festő óvodával: de mivel az Ovi nem hangzott el a koncerten, el kellett vetnem a lehetséges párhuzamot. A Belga tagjai valószínűleg csak szeretik a színeket, erről tanúskodtak a rikító sapik és fellépőruhák, oszt slusszpassz.

A koncert csúcspontja kétségtelenül a tűzijáték állami tévés közvetítésének élő kapcsolása volt. Az ünneplő tömeg ebben a kontextusban gigantikus karámba terelt birkahordának tűnt, amint arcán bárgyú félmosollyal bámul néhány színes, levegőbe lőtt, furcsa alakot öltő petárdát, aztán engedelmesen megtapsolja. A Belga könnyen elcsábulhatott volna a direkt aktuálpolitizálás irányába, a nyílt állásfoglalást, konkrét nevek vagy pártok megnevezését azonban határozottan elkerülték. Beérték finomabb ironikus, gúnyolódó megjegyzésekkel (Milyen öröm ennyi boldog embert látni! vagy A tévében bemondták, hogy több tízezren nézik a tűzijátékot, nem gondoltuk volna, hogy ennyien lesztek majd velünk, köszönjük!), valamint két ügyesen kiválasztott számmal tisztelték meg az éves ingyencirkuszt. A tűzijáték narrációjaként recsegett fel az érettségizők régi kedvence, a Királyok a házban, és természetesen az elkophatatlan Nemzeti hiphop, amit annak idején a Pannon Rádió is játszott állítólag, mert azt hitte, hogy komoly. Én ezt a pletykát máig nem hiszem el: olyan nincs, hogy ember, legyen bármily sótlan, nem hallja ki a dübörgő gúnyt a hasonló sorokból: „Seggem kilóg, gyomrom korog…” esetleg „Magyar vagyok, szittya vagyok, nem vágyom sokra, de egyet akarok, magyar nemzeti hiphopot.”

A Karácsony, illetve a Kavboj a Belga-korpusz csúcsívén foglal helyet, a koncert zenitjét mégsem ezek a dalok alkották: a fiúk nem kiváló énekhangjuk miatt bizsergetik évek óta a szívünket, egy tehetségkutatón bízvást berakták volna őket az első blokkba a „fullcikik” közé. Stúdióban persze simán feldalolnak olyan remekműveket, mint a Kavboj, élőben ez már komolyabb falat, csúszkál az énekhang, hamis, feljebb vagy lejjebb kezd, mint a zene. A szövegen persze továbbra is a hasunkat fogjuk – az egyik legszórakoztatóbb Belga-szerzeményről van szó -, ha egyszer interjút csinálok a bandával, tutti, hogy ezen dal keletkezéstörténetéről faggatom majd őket a legtöbbet.

A jobbára – bár nem kizárólag – fiatal közönség szinte teljesen megtöltötte a Parkot. A buli elején és a ráadások előtt a „Három hülye! Három hülye!” ütemes skandálásával követelték maguknak a zenekart, és azokra a számokra tomboltak legönfeledtebben, amikre mi is borultunk jó 10-15 évvel ezelőtt. A gyaloglás vége, a Zsolti, a béka, a Boros, a Szerelmes vagyok ritmusára patakzott leginkább a sör, sajnos sokszor a levegőbe, onnan meg a ruhánkra és a hajunkba (igyekszem nem úgy viselkedni, mint Rubint Réka a Sziget Fesztiválon, ám sértődöttségem kendőzetlenül megmutatja, öregszem én is). A második ráadás, a zárószám mi más lehetett volna, mint a magyar káromkodás szépségét és gazdagságát reprezentáló Egy-két-há, méghozzá cenzúrázatlanul, bár a zenekar a legtrágárabb részeket ravaszul a közönséggel énekeltette el. Ez már olyan felszabadító zenei szőnyegbombázás volt, hogy ha egy katonai diktatúrában élek, se vagyok képes ellenállni a közösségi üvöltözés csáberejének: kilazult a leggörcsösebb néző is, elöl meg különösen forró lehetett a hangulat, mivel a zenekartagok időnként szódásszifonokkal jelentek meg, és lazán nyakon spriccelték velük a rajongókat.

Mire a nagy közös káromkodástól és a sok sörtől minden arc egészséges tulipirossá változott, véget is ért a koncert. Az integetve távozó fiúkat valami felvételről bejátszott édeskés, Thank you-ismételgető szám kísérte: kacarászhattunk azon, hogy nyilván ez a banda utolsó tréfája ma estére. Aztán felcsendült DJ Bobo There’s a party című slágere 1994-ből. Ugyan nem a Belga követte el, de végül mégis ez lett a nap legutolsó vicce.

Hegedüs Barbara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek