2017. október 17.  Kedd
Pára 7 °C Pára
Rovatok
2017. október 17.  Kedd   Hedvig
Pára 7 °C Pára

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

Ég és föld között

Fábri Zoltán filmes világa

Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Ég és föld között  
Ég és Föld között címmel a Biblia és a magyar képzőművészet kapcsolatát körüljáró nagyszabású kiállítás nyílt a Várkert Bazárban, Budapesten.
Fábri Zoltán filmes világa  
100 éve, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, a magyar filmművészet kimagasló alakja.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Katlanország, Katlannép című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Katlanország, Katlannép

Szerző: / 2017. augusztus 9. szerda / Szubkultúra, Koncertek   

10. Ördögkatlan Fesztivál, 2017 (Fotó: Mihály László) Ezen a fesztiválon senki nem alszik, nehogy lemaradjon valamiről, mert itt nincsenek üresjáratok, s ha a programoknak vége, a természet veszi át a szólamot a mesterséges zajoktól.

Katlanország, Katlannép – a 10. Ördögkatlan Fesztivál

Nomen est omen. Már ami a fesztivál nevét illeti. Pokoli hőség uralkodott ugyanis Dél-Baranyában 2017 augusztusának elején: olyan, amilyet eddig csak egy távol-keleti utazáskor éltem át, amikor a sivatagra épült város gőzölgő felhőkarcolói között szenvedtünk, mint a hasba rúgott kutyák. Na, ilyen volt az élet – állítólag – Budapesten is, de az Ördögkatlanon mindenképp. Öt napon át dőlt rólunk a testnedv, lógott a nyelvünk, literszám döntöttük magunkba a vizet, miközben hasonló hőfokon égő, mégis boldognak tűnő emberek jöttek szembe velünk lépten-nyomon, kendőben, kalapban, víztől csurgó hajjal – az egésznek minden fizikai gyötrelem és halálos veszély (napszúrás, leégés) ellenére volt valami ragacsos bája. Mert kánikula ide vagy oda, az Ördögkatlan Fesztiválon valahogy a természet pörölycsapásai, a viaszként olvadó testrészek is elviselhetők, ez ugyanis a leggyönyörűbb fesztivál széles e világon. Még Kapolcsot is lepipálja a Nagyharsány fölé emelkedő impozáns Szársomlyóval, az erdőkkel, a dombokkal, a végtelen szőlőkkel és főként mesebeli tájakra emlékeztető, varázsos falvaival.

10. Ördögkatlan Fesztivál, 2017 (Fotó: Mihály László)

Kedden, a kánikulai délután legvégén érkeztünk a nagyharsányi infopulthoz: karszalagátvétel, becsekkolás a szállásra, a gondolat megszokása, hogy az ablakunk alatt száz hippiruhás fiatal sátorozik. Ezzel egyébként körülbelül meg is szakadt a kellemetlen meglepetések sorozata – bár egy kis bosszúságot azért éreztem, amikor kiderült, hogy ginhez kizárólag Nagy-és Kisharsányban lehet hozzájutni. Még a forrósággal kellett megkötnünk a különbékét, s miután ez is megtörtént, négy és negyed programdús fesztiválnappal néztünk farkasszemet a tizedik születésnapját ünneplő Katlanban.

A látogatók száma még mindig éppen jó (több mint nyolcvanezren látogatták az idei fesztivált), s ezt úgy kell érteni, hogy ha többen lennének, az végképp szétfeszítené a családias kereteket, a kevesebb viszont nyomasztóan hatna, mert azért nem szeretném minden fesztiválozó társam arcát megjegyezni. A heterogén összetétel különösképp jót tesz a léleknek, katlanlakó a huszonéves egyetemista és a hetvenéves nagymama, a helyi vagány fiatal és a megállapodott pesti értelmiségi, a középkorú rocker és az őziketekintetű plázagörl. A falvak lakói ügyesen kiaknázzák a csődület nyújtotta előnyöket, kedvezményesen buliznak, ideiglenes szállássá alakítják a házukat, kihasználják a stoppolási őrületet – ami hihetetlen olajozottsággal működik, a leghosszabb várakozási időnk négy perc volt, kisbabás ismerősünknek még külön autót is hívtak.

10. Ördögkatlan Fesztivál, 2017 (Fotó: Mihály László)

Palkonyának a neve is olyan szép, hogy annak idején miatta akartam először megnézni a fesztivált: egy meggypiros kupolájú, klasszicista templom uralja a faluképet, a lélegzetünk is elállt, amikor a kocsiból először megláttuk. Nagyharsányban ott a hegy, amire legszívesebben felmásznánk, ha nem lenne negyvenöt fok, a falvak között kanyargó utak, az élénk színekben pompázó erdők, a szőlőtőkék elnyúló sora a legviharvertebb urbánus lelket is jótékonyan balzsamozza: a Vylyan Teraszról pedig egyszer az életben mindenkinek kötelező lenne letekintenie. Aki kiállításra vágyott, elmerülhetett a kortársak műveiben, vagy csodálhatott hordót festő művészeket (Háy Jánost, Cseh Andrást például), aki irodalomra, találkozhatott Kiss Tibor Noéval, Peer Krisztiánnal, vagy Térey Jánossal, a zenéért pedig Dresch Mihály, a Cabaret Medrano, vagy Barabás Lőrinc vállalt felelősséget. A természetrajongók gyönyörködhettek a harsányzöld fűben, a szőlőkben és az ég azúrkékjében: mi még a csikung hívásának sem álltunk ellen, és mámorosan hajladoztunk két szőlőtőke árnyékában perceken át.

Ami a programokat illeti: lehetetlen még csak megemlíteni is, mi mindent láttunk, szorítkozzunk hát a legjobbakra. Gyakran tapasztalom, hogy a nagy nevek kevésbé emlékezetesek, és inkább a kis programok adják a fesztiválok savát-borsát. Idén viszont egyensúlyba került mind a kettő. A tizenegyre kiírt nagyharsányi koncertek minden csúszás ellenére jól sikerültek: Péterfy Bori, a Hiperkarma, a fesztivál méreteihez képest már túl nagy tömeget vonzó Quimby és a záró Kiscsillag is energikusan zúzott, egyedül az Irie Maffiáról nem tudok nyilatkozni, mert elaludtam előtte.

10. Ördögkatlan Fesztivál, 2017 (Fotó: Mihály László)

A színházat kevésbé hajszoltam, mint korábban: annyi előadást ültem végig Pesten az elmúlt évadban, hogy a teátrummérgezés határán balanszírozok. A sorszámrendszert idén egy mobilapplikáció egészítette ki, mi azonban sosem kerültünk a szerencsés kiválasztottak közé, sorban állni pedig nem volt kedvünk, így maradt a remény, hogy akad olyan előadás, ahova bejutunk sorszám nélkül is. Ez a bravúr a Nézőművészeti Kft. Testvérestje esetében például sikerült, mivel a társulat a játéktérbe pakolt székekkel mindenkit bejuttatott a kisharsányi tornaterembe. A Katona László, Simkó Katalin és Scherer Péter szereplésével készült darab olyan egyenlőtlen élethelyzetet modellál, melyben a gép az egyik testvérnek túl sikeres, a másiknak pedig túl sikertelen életet dobott. Felkavaró, szomorú és nagyon megható történet, bár nem ajánlom jó szívvel minden testvérnek, főleg annak nem, aki úgy érzi, az árnyékos oldalra született. Egyébként Lovasi András is beült az előadásra Földes Eszter és egy meghökkentően apró kutya társaságában: bennfentes információk szerint a téma közelről érinti, de meglehet, ez csak bulvárízű pletyka.

Egyik kedvenc Katlansarkunk a Narancsliget: olyanná vált, mint egy meghitt zug a lakásban, ahova az ember olvasni kucorodik. Délelőttönként az egyre jobb és lazább kérdezővé váló Veiszer Alinda beszélgetéseit hallgattuk: a Scherer-Mucsi-Szikszai trió kabaréhangulatot csempészett a kánikulába, Hajdu Szabolcs pedig megmutatta, hogyan lehet egy óra alatt két-három sztorit komótosan elmesélni úgy, hogy ne váljon unalmassá. A liget fái között zenélt Müller Péter bandája is a Pintér Béla-társulat néhány tagjával: Stefanovics Angéla energiáját lehetetlen nem imádni, és tetszett Thuróczy Szabolcs is, de valljuk be, a kamaszos hevület akkor önti igazán nyakon az embert, amikor Müller rázendít a Száz bolha, a Mi már leszoktunk róla vagy a Bon bon si bon című örökbecsűekre.

10. Ördögkatlan Fesztivál, 2017 (Fotó: Mihály László)

A Galapiat Cirkusz tűző napfényben nyomta le másfél órás szettjét: az akrobatikus-cirkuszi és bohózati elemeket vegyítő négyes előadása olyan volt, mint egy hosszú álom, egy hagymázas és szellemes meseutazás. A Requiemre (Verdi) a sors irányított el minket: színházba indultunk Kisharsány felé, a lestoppolt autó azonban Beremendre tartott, s a két hölgy pillanatok alatt meggyőzött minket az élményváltásról. A Megbékélés Kápolna előtti réten az éj-mélyből felzengő Nemzeti Filharmonikusok-koncert Dinyés Dániel vezényletével lúdbőröztető és katartikus volt, akár a fölöttünk terpeszkedő, makulátlanul csillagos égbolt.

Az utolsó nap nagy attrakciójának szánt Cseh Tamás és Leonard Cohen-emlékestnek a beharangozott három óra helyett négy órán át nem akart vége szakadni, de ezt senki nem bánta. Kollár-Klemencz László és Bujdosó János Budapestje, Másik János minikoncertje, a Wombo és Beck Zoli közös Csönded vagyok-ja két napig zakatolt a füleimben, az abszolút csúcspontot pedig a Rozs Tamásék által előadott Demokrácia képezte, mikor is egy Szoborparknyi ember visította önfeledten a három művésszel együtt, hogy „Tőled úgy félek, hogy elrontod, te marha magyar szavazó!”

A legkibírhatatlanabb időszakot – dél és délután négy között – sokan a beremendi strandon vészelték át, s ennek megvolt az ára: a büfénél kígyózott a sor, a lángosra majd háromnegyed órát kellett várni. Amikor pedig elég volt a kultúrából, és a hőség is aludni ment, a katlanlátogató fáradtan ingázott az Árokpart Bár és a Nagyszínpad közt, vagy beült a Both Miklós udvarba egy sportfröccsre és ukrán vacsorára. A sötétbe burkolózó táj még szebb, mint forróságban párologva: a már-már nyomasztóan tiszta égboltot sárga pettyek tarkítják, zúgják a kabócák G.-dúrban, s percenként alágördül egy-egy hullócsillag. Torokszorítóan szép, monumentális és giccses élmény egyszerre, mindenki szájtátva nézi és már várja a napfelkeltét. Ezen a fesztiválon senki nem alszik, nehogy lemaradjon valamiről, mert itt nincsenek üresjáratok, s ha a programoknak vége, a természet veszi át a szólamot a mesterséges zajoktól.

Katlan, fogadjuk, 2018-ban újra találkozunk.

10. Ördögkatlan Fesztivál, 2017 (Fotó: Mihály László)

Hegedüs Barbara

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek