Az 1936-os berlini olimpián nyert aranyérmet a magyar férfi vízilabda-válogatottal. Földrengés-szigetelő találmányával világsikert aratott. Száz esztendős a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, Tarics Sándor.
A magyar és az egyetemes sport legidősebb élő olimpiai bajnoka az az 1913. szeptember 23-án Budapesten született Tarics Sándor, aki a vízilabda-válogatott tagjaként nyert az 1936-os berlini játékokon. A századik születésnapját is megélt és megünnepelt kiváló egészségnek örvendő vízilabdázó és építészmérnök Tarics ma a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.
1949-ben az Egyesült Államokban telepedett le, s földrengésbiztos épületek tervezésével lett nemzetközi hírű építészmérnök, számos szabadalom birtokosa. A San Franciscóban élő Tarics a mai napig előadásokat tart Amerika különböző egyetemein, rendszeresen úszik és találmányának köszönhetően az épületek a legnagyobb földrengésekben sem dőlnek össze.
Az Árpád Gimnázium tanulója volt, amikor a vízilabdázók legendás szövetségi kapitánya, Komjádi Béla felfedezte a vízilabdasport számára. 14 éves korában már versenyszerűen sportolt, 1927-31 között az Óbudai Torna Egylet, 1931-45 között a Magyar Atlétikai Club (MAC) tagjaként játszott. 1933-40 között hatszor szerepelt a magyar válogatottban, s a világon akkortájt legjobbnak számító nemzeti együttesben. Kétszeres főiskolai világbajnokként (1933, 1935) került be az 1936. évi berlini olimpián részt vevő magyar csapatba. Berlinben a németekkel játszott – döntetlenre végződött – olimpiai bajnoki finálén fiatal kora miatt nem kapott szerepet, de négy gólt lőtt a máltaiak elleni – 12:0-ás, később sorsdöntőnek bizonyult – mérkőzésen. A magyar csapat a jobb gólaránynak köszönhetően olimpiai bajnok lett. Az ötkarikás játékok utáni évben Tarics még egy főiskolai világbajnoki címet szerzett, tanulmányait is befejezte, építészmérnök lett.
A diploma megszerzése után Oltay Károly műegyetemi tanár mellett dolgozott. 1941-ben ösztöndíjjal hét hónapot töltött az Egyesült Államokban. 1943-ban mérnökként doktorált, 1947-48-ban a budapesti műegyetem magántanára volt. Nem tervezte, hogy elhagyja az országot, de a bizonytalanságot látva végül emellett döntött. 1948-ban ösztöndíjasként jutott ki Amerikába, ahol két évig a Fort Wayne-i mérnökiskolában tanított. 1951-ben San Franciscóban telepedett le, az ottani műszaki egyetem tanára lett, s egy tervezőirodában is állást vállalt. A cégnek később társelnöke, majd tulajdonos lett, emellett több vállalkozást is alapított.
Munkatársaival megnyerte az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapja egyik pályázatát, amelyet kisebb erejű földrengéseknek ellenálló tízemeletes épületek tervezésére írtak ki. Találmányával, az ún. földrengés-szigetelő pogácsákkal világsikert aratott (speciális földrengésálló rugós épületalapozás). A Tarics-féle „pogácsákat”, és azok változatait ma már elterjedten használják, középmagas épületeknél és autópálya hidaknál egyaránt. Találmánya alapján az elmúlt évtizedekben több ezer földrengésbiztos toronyház épült a világ minden részén.
Emellett orvosi kutatóintézeteket, kórházakat, iskolákat, templomokat, lakóházakat, gyárakat, földalatti vasúti állomásokat tervezett. Munkásságának elismeréseként beválasztották az Amerikai Mérnökök Egyesületének igazgatótanácsába. Tagja volt az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának. San Franciscóban vagy másfél tucat épület áll szó szerint is biztos „taricsos” lábakon, és alig néhány kilométerre van az otthona a híres Golden Gate hídtól, amelynek a feljáróit, az odavezető autópályák felhajtóit szintén az ő találmánya alapján védik.
2002-ben a Budapesti Műszaki Egyetem tanácsa tiszteletbeli tagjává fogadta. Többször hazalátogatott, 90. születésnapját is Budapesten ünnepelte, MOB-díjjal tüntették ki. 2011-ben Los Angelesben átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 2011 augusztusa óta ő a legidősebb élő olimpiai bajnok a világon.
Tarics legutóbb tavaly augusztusban járt Budapesten, akkor a londoni olimpia után másfél hetet töltött a magyar fővárosban. Többek között azért, hogy találkozzon a Műegyetem rektorával. Annak a tanintézménynek a vezetőjével, amelyben 1936-ban befejezte egyetemi tanulmányait mérnökként, így jogosultságot szerzett a 75 éve végzetteket megillető diplomára.
