1849. július 31-én a magyar szabadságharc segesvári ütközetében Bem honvédjei vereséget szenvedtek a túlerőben lévő cári seregtől, és örökre eltűnt Petőfi Sándor költő, az 1848. márciusi forradalom vezéregyénisége.
1849 nyarán válságosra fordult a magyar szabadságharc helyzete az addig szinte teljes egészében magyar ellenőrzés alatt álló Erdélyben is, ahová a viszonylag kis osztrák erők és a magukat a havasokba bevett román felkelők támogatására június 19-20-án orosz seregek törtek be.
Józef Bem tábornok, a magyar hadsereg parancsnoka a létszám és fegyverzet tekintetében is fölényben lévő ellenséggel szemben a gerilla-harcmodort választotta: állandóan zavart és támadott, de döntő csatába nem bocsátkozott.
A sokszoros túlerőben lévő oroszok Alekszandr Nyikolajevics Lüdersz vezetésével nyugatra, a magyarországi főhadszíntér irányába igyekeztek, s rövid idő alatt elfoglalták Brassót, Besztercét és Nagyszebent. Lüdersz azonban félbeszakította hadműveleteit Bem meglepetésszerű moldvai betörésének hírére, és minden erővel a hátát veszélyeztető Székelyföld ellen fordult.
A tízezer fős orosz főoszlop háromszoros túlerőben volt a Segesvárra érkező Bemmel szemben, aki csak 3000 fős hadosztályt vezetett, mivel a remélt ötezer fős erősítés nem érkezett meg a csata időpontjáig. Kezdetben egyenlő erők küzdelme folyt, mert a cáriak a főcsapást Marosvásárhely felől várták, így a Fehéregyháza felől érkező magyarokkal csak a sereg kisebb része vette fel a harcot.
Tüzérségi előkészítés után Bem a balszárnyon indított támadást, honvédei a segesvári erdőbe befészkelt orosz csapatokat próbálták kiverni. Öt óra elteltével Bem döntésre akarta vinni a dolgot, és a jobbszárnyat is támogatásukra vetette be. Ekkor Lüdersz, aki felismerte, hogy nem kell újabb magyar erők támadásától tartania, négy dzsidás-század rohamával áttörte a meggyengült magyar jobbszárnyat, ráadásul épp ekkor a folyamatos tüzeléstől megrepedtek a hadközepet alkotó tüzérség ágyúi is.
Bem – tartaléka nem lévén – az egyensúlyt nem tudta helyreállítani, csapatai kétségbeesett futásba kezdtek. A lovasság nagy része ugyan kivágta magát, de az üldöző cári lovasság a gyalogosokat bekerítette, majd lemészárolta vagy elfogta. Így tűnt el Fehéregyháza és Héjjaspuszta között a menekülő Petőfi Sándor, a haza koszorús költője, Bem tábornok hadsegéde is. Petőfi Bem tiltása ellenére, s tudta nélkül vett részt az ütközetben. A költő halálának pontos körülményei máig ismeretlenek, így nem csoda, hogy legendák keltek szárnyra megmeneküléséről. (Pár éve Szibériában vélték fellelni maradványait.)
Magát Bemet is csak testőrségének önfeláldozása mentette meg, a tábornok lovával egy mocsárba süppedt, ahonnan csak estére szabadították ki.
A csata tragikus mérlege: magyar oldalon 1200 halott és 500 fogoly, orosz részről egy tábornok, 41 halott és 205 sebesült volt a veszteség. Erdély ugyan ezzel még nem veszett el teljesen, de a véget nem lehetett feltartóztatni: egy hónappal később itt is befejeződött a magyar szabadságharc.
