„Stuart Mária nem született sem nyugalomra, sem boldogságra” – írja Stefan Zweig. Skócia tragikus sorsú királynőjét, a világtörténelem egyik legismertebb nőalakját, Stuart Máriát 435 éve, 1587. február 8-án fejezték le.
„Semmilyen saját cselekedete nem tudta volna Stuart Máriát ilyen legendás alakká magasztosítani, mint a szükségtelenül elszenvedett igazságtalanság, semmi sem csökkentette annyira Erzsébet erkölcsi értékét, mint az, hogy elszalasztotta az alkalmas pillanatot, amikor nagylelkű lehetett volna.” (Stefan Zweig: Stuart Mária)
V. Jakab skót király egyetlen gyermeke 1542. december 8-án született, apja hat nappal később meghalt. Mivel a trónra Mária nagybátyja, VIII. Henrik angol király is igényt tartott, a csecsemőt még aznap királynővé nyilvánították. Máriának ötéves korában a Skóciába benyomuló Henrik elől Franciaországba kellett menekülnie, ahol rangjához méltó fogadtatásban, majd neveltetésben részesült.
A bronzvörös hajú, szépséges lány hat nyelven beszélt, kitűnt a vadászatban és a táncban, magas termete révén az udvar hölgyei közül is. 1558-ban a dauphin, az egy év múlva trónra lépő II. Ferenc felesége, s így Franciaország királynéja lett.
1559-ben VIII. Henrik lánya, Erzsébet lépett Anglia trónjára. Stuart Mária nem ismerte el protestáns unokahúga jogát az uralkodásra, s ő is felvette az Anglia királynője címet. Ennél többet azonban nem tehetett: férje 1560-ban meghalt, a régensként Franciaországot kormányzó Medici Katalin pedig a hugenották lázadása miatt kiegyezett az angolokkal.
A csalódott Mária hazatért Skóciába. Az állandóan lázongó protestáns rendek gyanakvással tekintettek alig 18 éves, katolikus királynőjükre, neki mégis sikerült megszilárdítania hatalmát. 1565-ben férjhez ment Darnley lordjához, de a házasság boldogtalannak bizonyult. A kicsapongó és hatalomvágyó férfi maga akart király lenni, s összeesküvést szőtt neje ellen. Mária gondjai 1567-ben oldódtak meg, amikor kényelmetlenné vált urát meggyilkolta Bothwell earlje. Mária nemhogy megbüntette volna a tettest, de három hónap múlva hozzáment feleségül. Ezzel azonban maga ellen fordította egész népét. A harmadik esküvőt a katolikus és a protestáns egyház is érvénytelennek nyilvánította, Máriát lemondatták 13 hónapos fia, Jakab javára, majd bebörtönözték.
Mária abban reménykedett, hogy Erzsébet segíteni fog neki trónjának visszaszerzésében.
Egy év múlva sikerült Angliába menekülnie, de csak fogságból fogságba került. Erzsébet nem tudta és nem is akarta őt trónjára visszasegíteni, külföldre nem engedhette, nehogy a franciák használják fel hatalmi játszmájukban, és szabad mozgást sem biztosíthatott neki, nehogy az angol katolikusok élére álljon. Stuart Mária két évtizeden át élt tisztes rabságban, ezalatt szépsége elfogyott, vigaszt csak a vallás és a kézimunka jelentett számára. Szabadulása érdekében eleinte kérvényekkel bombázta „kedves testvérét”, majd egy összeesküvésbe bonyolódott. Levelezését azonban elfogták és per indult ellene. A skót királynőt angol bíróság – harminc nemesből álló esküdtszék – előtt, angol törvények alapján ítélték halálra, s Erzsébet – bár tartott a következményektől – végül engedélyezte a kivégzést.
Annak ellenére, hogy Erzsébet aláírta a halálos ítéletet, sokáig halogatta, mert nem érezte jól magát, ha valakit egy családtag és egy másik királynő is kivégeztet.
A méltóságteljesen viselkedő, vörös ruhába öltözött Mária (a katolikus egyházban ez a mártíromság színe) 1587. február 8-án hajtotta nyakát a bárd alá – a bakónak csak másodszorra sikerült a fejet a törzstől elválasztania. Tetemét fia, az angol trónt is elfoglaló I. Jakab 1612-ben a westminsteri apátságba vitette, ahol azóta is Erzsébet mellett nyugszik.
„Stuart Mária nem született sem nyugalomra, sem boldogságra. Valami végzetszerű erőszak hatalmasan hajtja belülről. Mert a sors nem a külső világ eseményei és véletlenjei szerint teremti meg valaki létének értelmét és formáját. Mindenkor a veleszületett, legsajátosabb törvények azok, amelyek az életet alakítják vagy elpusztítják.” (Stefan Zweig: Stuart Mária)
Stuart Mária romantikus és tragikus figurája megosztotta a kortársakat és megosztja az utókort is. Egyesek férfifaló, gátlástalan csábítót, mások a nagypolitika ártatlan áldozatát látják benne. A híres nők közül talán ő ihlete a legtöbb filmet és irodalmi alkotást. Friedrich Schiller drámát, Stefan Zweig regényt írt róla, már 1895-ben forgattak róla némafilmet, a talán legismertebb filmben Vanessa Redgrave személyesítette meg.
